
Zöld utat kapott Paks 2 a MEKH-től
A nukleáris technológia biztonságával kapcsolatos eljárásokat az Országos Atomenergia Hivatal folytatja le.
A nukleáris technológia biztonságával kapcsolatos eljárásokat az Országos Atomenergia Hivatal folytatja le.
Atomerőművet is lehet építeni, csak nem éri meg, és aki a saját pénzével bizniszel, az nem fektet az atomenergiába. Akik pedig mégis befektetnek (főként a diktatúrák állampolgárai, akiknek nincs választási lehetőségük), azok rendszerint ráfaragnak.
A klímacélokhoz fontos beruházások is elcsúsznak.
A brit kormány szándéka az, hogy 2024-ben már ne működjön szénerőmű Nagy-Britanniában.
Vajon a kormány szerint nem fizetnek-e már ma is a szegények amiatt, hogy az éghajlatváltozás következtében világszerte és Magyarországon is romlanak az életkörülményeik, ami egyebek mellett a megbetegedések és halálozások növekvő számában, valamint az egyre nagyobb anyagi károkban jelentkezik?
Unokáikkal szeretnének majd együtt játszani az új, jobb körülmények között, ami munkájuknak köszönhető majd.
Az Erzsébet téren és a Teleki téren már szombaton is a WHO ajánlás fölötti értéket mértek, az utóbbi 24 órában viszont már öt mérőállomásról is lesújtó adatok érkeztek.
Rengetegen veszítették el az otthonukat.
Rossz levegőminőség esetén a gyermekeknél, az időseknél, a krónikus légzőszervi, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, valamint a várandós kismamáknál enyhe légzőszervi tünetek, például köhögés, légúti irritáció jelentkezhetnek, illetve meglévő tüneteik súlyosbodhatnak.
Nincs áram 3,8 millió háztartásban.