Kategória: Globális
Sokkal több műanyagszemetet termel Amerika, mint feltételezték
Az egy főre jutó műanyagszennyezés az Egyesült Államokban a legmagasabb.
Vérplazma-terápiával több mint 100 fertőzött meggyógyult, várják a donorokat
A koronavírus-fertőzésen átesett lehetséges donorok jelentkezését várják.
Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet a koronavírus elleni vakcina
A védőoltás előállítási költsége darabonként 5-10 dollár között mozog majd. Az üzlet nagyságát végül az határozza majd meg, hogy mennyibe kerül egy-egy dózist előállítani, és kell-e minden évben védőoltást adni.
Károly herceg inkább foltozgat, de nem dob ki ruhát
A hulladékot semmilyen szinten sem tudja elviselni: az ételpazarlásról ugyanígy gondolja, találni kell más megoldásokat.
Vesztegzár alá vontak tizenkét erdélyi és bánsági települést
Temesvár polgármestere is elkerülhetetlennek nevezte a karantén bevezetését.
Szlávik János: a vírus a közösségi terjedés szakaszában van
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett a betegek átlagéletkora.
Negatív rekordot döntöttek az atomerőművek, miközben sokan tőlük is várnák a világ megmentését
Tavaly hát új nukleáris reaktor állt termelésbe, miközben ötöt bezártak.
Még idén kiderülhet, melyik vakcina működik
A klinikai tesztek jelenlegi fázisába több tízezer embert vontak be a vakcina fejlesztés élvonalában járó gyártók.
Ennyien fertőződtek és haltak meg világszerte a koronavírus-fertőzésben
190 országot érint a járvány.

