Németország az első uniós állam, amely bevezeti a Trumpnál alkalmazott új terápiát
Az új típusú koronavírus által okozott betegség súlyos lefolyásának megelőzésére való.
Az új típusú koronavírus által okozott betegség súlyos lefolyásának megelőzésére való.
A cég harmincórás késéssel jelentette a balesetet a hatóságoknak.
Hirosima vagy Nagaszaki túlélői közül 130 ezren megélték 2020-at és a koronavírust.
Az eddigiekhez képest ez további 4680-6240 tonna tengeri műanyag szennyezést jelent.
A világ legnagyobb szabadtéri partiját lehetetlen megtartani.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Először az oktatásban dolgozók, a katonaság és a rendőrség tagjai, valamint az újságírók kapják meg a vakcinát.
A kizsákmányolás végső haszonélvezői a fogyasztók, de at kiskereskedelmi láncok sem sokat törődnek azzal, milyen körülmények között állítják elő a terméket
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A tengerifű-mezők kulcsszerepet játszanak a vízminőség javításában, elnyelik a szén-dioxidot és több száz halfajnak biztosítanak menedéket.