Öt napon belül épülnek fel a súlyosabb betegek is a Covid-19-ből egy új izraeli gyógyszerrel
30 páciensből 29-en néhány napon belül elhagyhatták a kórházat. A 30. betegnél sem tartott sokkal tovább a gyógyulás.
30 páciensből 29-en néhány napon belül elhagyhatták a kórházat. A 30. betegnél sem tartott sokkal tovább a gyógyulás.
A tűleveleket ledarálják, kardámommal és citromhéjjal ízesítik.
Január elsejétől a hat évnél idősebb, illetve a több mint 160 ezer kilométert futott autóknak külön környezetvédelmi vizsgán kell átesniük.
Az egész dél-pesti térség közlekedési szerkezetét átalakíthatja a fejlesztés.
A filmipar is az ökológiai alapú átalakítás feladata előtt áll.
Biden megítélésében az lesz a döntő, hogyan kezeli a járványt és az e nyomán létrejött gazdasági válságot.
Szombaton az egészségügyi minisztérium közölte, hogy életét vesztette egy hatodik beteg is, akit a kigyulladt kórházból menekítettek ki és égési sérüléseket nem szenvedett.
Nem azonosítottak új mellékhatásokat sem.
Az új metróvonal megépítésével évente mintegy 75 ezer tonnányi szén-dioxidtól lehet megkímélni Bécs levegőjét.