ORFK: több mint nyolcezren érkeztek vasárnap Ukrajnából
A rendőrség 567 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
A rendőrség 567 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Húsvéthétfő néphagyománya a Kárpát-medencében főképp a locsolkodásról szól. De hogy a szokás honnan származik, mi volt eredetileg a célja, vagy mikor lett az itatóvályúból kölnisüveg, most az is kiderül.
A pápa szavait öt és fél ezren hallgatták a papokkal és hívőkkel teli bazilikában.
A lengyel határőrség péntek reggeli adatai szerint 2 millió 757 ezer ember érkezett Ukrajnából Lengyelországba az orosz támadás megindulása óta.
139 decibellel a Manowar tartja a hangerő csúcsot.
Az ENSZ adatai szerint 2019-ben 812 millió ember élt mélyszegénységben, vagyis napi 1,9 vagy kevesebb dollárból.
A város belvárosában néhány élelmiszerbolt számára is engedélyezték az újranyitást.
Miközben az ukrajnai háború kiszélesedése fenyeget, a vatikáni szervezet figyelmeztet: mindenáron meg kell előzni egy atomháborút, illetve azt, hogy az atomenergia illetéktelen kezekbe kerüljön és terroristák használják föl. Olyan biztonsági rendszert kell kiépíteni világunkban, amely nem a nukleáris fenyegetésre épül. Szent VI. Pál, Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa több ízben felemelte szavát a nukleáris leszerelés érdekében.
A Szentatya a Jézus halála előtti órákat az emberiség mai sorsával állította párhuzamba. Jézust többen figyelmeztették, hogy magával törődjön, mentse életét, ő mégsem ezt az utat választotta, miközben a mai világ középpontjában a kizárólag saját magunkkal, egészségünkkel, jólétünkkel, sikerünkkel való törődés áll. A birtoklás, a hatalom, a feltűnés számít.
Az emberi luxusvágy, megalománia és törékenység szimbólumának számító Titanic 110 éve pihen az óceán mélyén, de ma is rendkívüli hatást gyakorol a társadalomra. Ugyanúgy megmutatja együttérzésünket, az elhunytak iránti tiszteletünket, mint a luxussal vegyített katasztrófaturizmus iránti beteges vágyunkat.