
Regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget Szlovéniában
A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították.
A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították.
Az energiaügyi minisztérium szerint Litvánia akkor éri el a teljes energiafüggetlenséget, amikor sikeresen összehangolja a rendszert, villamosenergia-szükségleteit helyben előállított zöld energiával elégíti ki, sőt, akár áramexportőrré is válhat.
Két nappal korábban a világon 525 376 606 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 283 562 volt.
Kirill Szerebrennyikov szerint a Csajkovszkijról készült szovjet életrajzi film borzalmas hazugság volt. Oroszországban Csajkovszkij egy olyan emlékműnek számít, mintha nem szenvedett volna, mintha nem lett volna magánélete, s az oroszok semmit nem tudnak arról, hogyan is élt.
„Az a küldetésünk, hogy a politikai találkozást testvéri találkozásként éljük meg, különösen azok esetében, akik a legkevésbé értenek egyet velünk; ez pedig azt jelenti, hogy akivel párbeszédet folytatunk, abban a testvérünket, Isten szeretett gyermekét lássuk.”
A 84 éves korábbi uralkodó egy vitorlásversenyért tér vissza a hétvégén.
Oroszország Ukrajna elleni háborújának február 24-i kezdetét követően az Európai Bizottság felhívást tett közzé az agresszió elől menekülőket befogadó tagállamok támogatására, valamint az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól való függésük fokozatos megszüntetésére.
A fertőzés továbbra is 192 országban és régióban van jelen.
Az első és a második oltás érvényessége a beadástól számított hat hónapig tart, emlékeztető oltás esetében az érvényesség nincs határidőhöz kötve.
Tartálykocsival az epoxigyanta gyártásához használt epiklórhidrint szállítottak az üzembe. Az előzetes vizsgálatok szerint a folyadékot tévedésből nem a megfelelő tartályba fejtették át. A robbanás és az azt követő tűz súlyosan megrongálta a gyárat és környezetét.