
Katolikus püspökök: Aggodalommal figyeljük az egyre növekvő pedagógushiányt
„Tudjuk, hogy anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülésük nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek. Tudjuk, hogy a heti óraszám-terheik magasak.”
„Tudjuk, hogy anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülésük nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek. Tudjuk, hogy a heti óraszám-terheik magasak.”
Kirill Szerebrennyikov szerint a Csajkovszkijról készült szovjet életrajzi film borzalmas hazugság volt. Oroszországban Csajkovszkij egy olyan emlékműnek számít, mintha nem szenvedett volna, mintha nem lett volna magánélete, s az oroszok semmit nem tudnak arról, hogyan is élt.
A mesterséges váztalajba, vagyis a Stockholm-rendszerrel ültetett fák gyorsabban nőnek, jobb életkörülményeik miatt nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetett társaik.
Az orosz olajról való leválás az egyedüli vállalható út morálisan, emellett az éghajlatvédelem miatt is szükség van rá, és a magyar emberek érdeke is ezt diktálja a civil szervezet szerint. A Greenpeace azt követeli a kormánytól, hogy minden erőforrását fordítsa az olajfelhasználás csökkentésére, és a klímabarát energiabiztonság megteremtésére. A zöld szervezet ezért Budapesten, a Képviselői Irodaházra kivetített felirattal üzente a kormányfőnek: „Elég a véres olajból!”.
Egy átlagos magyar lakos évente 120 kilogramm szerves hulladékot termel. Ez egy háromtagú háztartás esetén már 360 kilogramm, vagyis minden nap egy kilogramm.
Ipari környezetbe épített oázis lett a 2021-ben átadott újbudai Árasztó-part, mégha a maga módján nagyon hiányzik is víz, pontosabban a fürdőzési lehetőség az albertfalvai Duna-parton. Ám a nagy folyó látványa, a barátságosan kialakított, gyerekeknek is élményeket rejtő terület a gyárkémények szomszédságában is ad egyfajta felüdülést, ez a legutóbbi hétvégén, az idei szezonnyitáskor magunk is megtapasztaltuk a forróságban.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit 10 évtől 20 évig, élettársát 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanújával vádolja.
Ha összekötjük az olyan Budapesten elérhető fenntartható alternatívákat, mint a Munch ételmentő platform és a BKK által üzemeltetett MOL Bubi közbringarendszer, azzal rengeteget tehetünk a klímaváltozásért.
A programokat távmozis vetítésekkel is kiegészítik május 28-án és 29-én, hogy azok számára is kínáljanak filmeket gyereknapra, akik személyesen nem tudnak részt venni az eseményen.
Azt kérik a vásárlóktól, hogy a Merian Foods Élelmiszeripari Kft., 2022. 06. 26., 2022. 06. 27., 2022. 07. 01. lejáratú termékét ne fogyasszák el.