
Koronavírus: először nőtt ezer fő fölé egy nap alatt a fertőzöttek száma hazánkban
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 17 990 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 17 990 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A Balaton-törvény megkönnyíti a part melletti területek beépítését, a tópart elzárása több településen is jelentős tiltakozást váltott ki helyi civilek részéről.
A megoldás a karantén alatt szaporítás lehet.
Újabb tiltakozó akciót tartottak a Stop Avalon! nevű civil szerveződés tagjai Tatán az Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda ellen.
2019-ban a finn cég elkezdte kompenzálni azt a széndioxid-mennyiséget, amit 2015-ös indulásától kezdve a szállítások során kibocsátott.
A Párbeszéd szerint végső esetben a fakivágások fizikai megakadályozása a megoldás.
Mind ízét, mind rózsaszín húsának textúráját tekintve különbözik a többi hasonló halfajtól.
Egy friss kutatás szerint azonban nemcsak kulturális, hanem környezeti tragédia is történt.
Március végétől 8-10 naponként háromnapos éjszakai fagyok rontották a kajszibarack-, az őszibarack-, a cseresznye-, a körte- és az almatermést.