
Koronavírus – A fertőzöttek száma közel 621 millió, a halálos áldozatoké 6,556 millió
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
Napsütéses, enyhén felhős idő, húsz fok körüli hőmérséklet, színpompás októberi erdő. Minden adott, hogy a hónap 8. napját, szombatot a Kéktúrázás napját a szabadban töltsük, még inkább a zöldben, akár a kéken. Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja köszöntött ránk, amely a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésével jött létre.
A főpolgármester megköszönte, hogy a budapestiek szolidárisak voltak a hulladékszállításban dolgozókkal, akik nap mint nap a városért dolgoznak, „nem megfelelő bérezés mellett”, a főváros ugyanis bérmennyire szeretné, nem tudja kielégíteni igényeiket.
Kelet-Afrikát 40 éve nem tapasztalt szárazság sújtja, a helyzet Etiópia déli és délkeleti részén, Kenya egyes régióiban és Szomáliában a legsúlyosabb.
Az EU-tagállamok továbbra is erőteljes támogatást kívánnak nyújtani az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának.
A betegség a nyirokcsomók duzzanatával és általános tünetekkel kezdődik, amely lehet láz, hidegrázás, izomfájdalom, hátfájdalom, fejfájás, és fáradtság.
Hét éve dolgozik a Greenpeace Magyarország azon, hogy föltérképezze hazánk vegyi anyagokkal, veszélyes hulladékokkal szennyezett területeit, amelyek száma növekszik.
A december 22. 12:00-ig tartó lakossági szavazás keretében a fecskefarkú pillangó, a nagy éjjeli pávaszem és a fehérgyűrűs csüngőlepke közül lehet választani az MME honlapján.
Akinek nincs beállítva az automatikus frissítés, azoknak az új funkciók aktiválásához mindenképp frissíteni kell az applikációjukat.