Sok magyar településen ritkán ürítik a szelektív kukákat, a biohulladék pedig gyakran a vegyes szemétbe kerül. Mindeközben Nyugat- és Észak-Európában jóval kevesebb hulladék jut lerakókba és égetőkbe. Mi áll a különbség mögött, és mit kellene itthon változtatni? Erről kérdeztük a Mohut és a Humusz Szövetséget.
Bár Nyugat- és Észak-Európa országaiban már sokkal jellemzőbb a hulladékszállításban, hogy a szelektíven gyűjtött műanyag és papír hulladékot, valamint a biohulladékot tartalmazó kukákat ürítik gyakrabban, Magyarországon azonban a települési hulladékgazdálkodás egyik alapvető jellemzője továbbra is az, hogy a vegyes hulladék elszállítása a gyakoribb – derült ki a Mohu tájékoztatásából. Szabó György, a Humusz Szövetség, Nulla hulladék programvezetője szerint ez önmagában is visszafogja a lakossági szelektálási hajlandóságot. “Több európai országban épp ellenkező logika mentén szervezik a rendszert, ezzel is ösztönözve a hulladék csökkentését és elkülönítését. A hazai rendszerben ugyan vannak pozitív elemek – például a házhoz menő szelektív gyűjtés sok településen már elérhető –, de még bőven van hova fejlődni” – mondta el Szabó György.
“Pármában például, amely egy európai jó gyakorlatként is említhető, a kertvárosi övezetben a biohulladékot hetente kétszer, a papírt és kartont, az üveget és fémet, valamint a maradék hulladékot pedig egyszer szállítják el.
A városközpontban viszont ugyanezeket a frakciókat heti háromszor, egyszer, egyszer és kétszer szállítják el. Newportban – ahol szintén remek szelektív begyűjtési értékeket értek el egy zero waste elven alapuló rendszer bevezetésével – valamennyi háztartás számára heti rendszerességgel házhoz menő gyűjtést biztosítanak minden anyagáram esetében, kivéve a kerti zöldhulladékot, amelyet a vegyes hulladékkal együtt kéthetente visznek el. Az ottani tapasztalatok szerint az is fontos, hogy csökkentsék a maradék hulladék gyűjtésére szolgáló kukák méretét, mindeközben hangsúlyozni és ösztönözni kell a szelektív gyűjtőedények használatát.” – mondta el Szabó György. Szerinte további ösztönző lehet az ún. Pay-As-You-Throw (PAYT) rendszer bevezetése. A PAYT-modellek a hulladékköltségeket minden háztartás számára a keletkező hulladék mennyiségével (és különösen a hulladéklerakókban vagy hulladékégetőkben ártalmatlanítandó maradék hulladék mennyiségével) arányosan egyénre szabják, így ösztönözve a hulladékcsökkentést.
A Mohu azt közölte, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy a rendszer hatékonyabb legyen, és vizsgálják a továbblépés lehetőségeit. Jelezték, hogy a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék elkülönített gyűjtése 14 településen, köztük három budapesti kerületben már elindult, és a tapasztalatok alapján döntenek a bővítésről. Szabó György rámutatott, hogy az, ami Európa fejlettebb országaiban ma már természetes, mint a biohulladék elkülönített gyűjtése, nálunk jelenleg csak korlátozott számú településen, tesztjelleggel működik, és ennek felskálázása egyelőre várat magára. Ennek következményeként a vegyes hulladékban továbbra is jelentős arányban jelenik meg a szerves anyag, ami növeli a lerakóba kerülő hulladék mennyiségét.
A szelektív gyűjtés hatékonyságát illetően Szabó György hangsúlyozta, hogy a statisztikák alapján nincs érdemi javulás az elmúlt időszakban. “A KSH és az Eurostat adatai is jelzik, hogy a települési szilárd hulladék mintegy 33–34 százalékát gyűjtik szelektíven Magyarországon, miközben a hulladék túlnyomó része továbbra is lerakóba kerül.”
A Mohu ugyanakkor úgy véli, hogy az elmúlt években igenis történt azért pár százalékos javulás. “Hosszú idő után sikerült 50% alá levinni, ami hatalmas eredmény annak fényében, hogy a MOHU egy szétaprózodott, a lokális érdekeket előnybe helyező hulladékrendszert örökölt meg. Közlésük szerint a cél az, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljenek az uniós elvárásokhoz, és ebben a rendszer fejlesztései kulcsszerepet játszanak. Hangsúlyozták azt is, hogy a koncesszió első tíz évében a MOL-csoport több száz milliárd forintot fordít a hazai hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére, hogy a szelektív gyűjtés könnyebben elérhető legyen. “Magyarországon a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége évről évre növekszik, és egyre több anyag kerül újrahasznosításra. A lakosság nyitott a környezettudatos megoldásokra, és él is a rendelkezésre álló lehetőségekkel” – írta a Mohu. Példaként említették a REpont visszaváltási rendszert, amely szerintük jól mutatja, hogy ha adott az infrastruktúra, a magyarok használják is: a rendszer indulása óta több mint 4 milliárd italcsomagolás került vissza a körforgásba.
A Humusz ugyanakkor mégis úgy gondolja, hogy a koncessziós rendszer rövid távon nem hozta azt az áttörést, amelyet a bevezetésétől vártak, és nem látszik markáns elmozdulás az európai átlag irányába.
A szelektív gyűjtés minőségét nem kizárólag a lakossági tudatosság határozza meg.
Szabó György elmondta, hogy a hasznosító cégek visszajelzései szerint a papír esetében magas, 90 százalék feletti a helyesen szelektált hulladék aránya, míg a műanyag frakcióban akár a hulladék fele is hasznosíthatatlan. Ennek okai között említette a megtévesztő csomagolásokat és az eltérő szolgáltatói kommunikációt arról, hogy mi dobható a szelektív kukába, és mi nem. Szabó szerint érdemes lenne azon gondolkodni, hogy az elszállítási gyakoriság és a gyűjtési struktúra finomhangolása kulcsszerepet játszik a valódi előrelépésben.
Az Európai Unió célkitűzései szerint 2035-re a települési hulladék legalább 65 százalékát újra kell hasznosítani, miközben a lerakás arányát 10 százalék alá kell csökkenteni
– jelezte Szabó György. “Magyarország jelenleg ettől rendkívül messze van, mivel a hulladék mintegy 55 százaléka még mindig lerakóba kerül és az elmúlt évek tendenciái nem mutatnak olyan ütemű javulást, amely reálisan elvezethetne ezekhez a célértékekhez” – tette hozzá a Humusz szakembere. „Fontos azonban azt is látni, hogy a lerakás arányára vonatkozó célérték éppenséggel kontraproduktív, káros is lehet környezetvédelmi szempontból, ugyanis arra ösztönözheti a döntéshozókat, hogy a hulladékégetés irányába tegyenek lépéseket. Ehelyett (vagy ezt kiegészítendő) sokkal hatékonyabb, környezetbarátabb megoldás lenne egy »maradék hulladék kg/fő« jellegű célérték kitűzése. A százalékos érték ugyanis becsapós, hiszen egy hatalmas mennyiségű megtermelt hulladék 10%-a legalább olyan káros – ha nem károsabb –, mint egy kisebb mennyiség 100%-a. Ha a megtermelt maradék hulladékra vezetnénk be célértéket, azzal mind a lerakás, mind az égetés minimalizálható lenne, márpedig ezek a hulladékhierarchia legalján szereplő megoldások, amelyeket lehetőleg kerülni kell.”
Szabó György végül arra mutatott rá, hogy bár a kormányzati szándék az uniós célok teljesítésére formálisan megvan – ezt jelzi a koncessziós rendszer létrehozása is –, jelenleg kérdéses, hogy ez a struktúra valóban előreviszi-e a hazai hulladékgazdálkodást, vagy inkább konzerválja a lemaradást az európai gyakorlathoz képest.
