Az első betonöntés valódi kezdet helyett az utolsó szöggé válhat a hányatott sorsú projekt koporsójában.
„Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – nyilatkozta a novemberben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek a tervezett paksi bővítésről. Mindehhez decemberben azt is hozzátette: a tervezettnél gyorsabban halad a beruházás „az amerikai és európai szankciók nélkül”, és minden szükséges engedéllyel rendelkezik. Hogy mihez képest értendő ez a „gyorsítás” (a bővítési szerződést 2014 januárjában írták alá, az eredeti tervek szerint az első új blokk 2023-ban lépett volna működésbe), az ugyanúgy nem világos, mint hogy miért pont az atomiparhoz egyáltalán nem értő, a külpiaci beszerzésekben pedig többek között egy háromszáz milliárdos lélegeztetőgép-számla magyarázatával adós Szijjártó menedzseli az építkezést – bár mindez nyilván nem független attól a kitüntetett kapcsolattól, amit az orosz döntéshozókkal ápol.
Későbbi szavaiból azért az is kiderült, hogy amikor a szükséges engedélyekről beszélt, akkor a kormánytól egyre kevésbé független Országos Atomenergia Hivatal jóváhagyásaira gondolt. Uniós engedélye ugyanis az EU Bíróságának idén szeptemberi döntése nyomán nincs a beruházásnak: a bíróság megsemmisítette az állami támogatást engedélyező határozatot, az a bizottsági álláspont viszont továbbra is érvényes, ami a finanszírozást állami támogatásnak minősítette – így legalább is a kifizetések jogalapja kétséges.
Az Európai Bizottságnak az Euratom Szerződés alapján viszonylag szűkre szabott, de megkerülhetetlen szerepe van az atomerőmű-építések engedélyezésében. Az Euratom Szerződés célja alapvetően a nukleáris energia biztonságos és békés használatának koordinálása az EU-ban, valamint a nukleáris anyagok és technológiák ellenőrzése, illetve az egységes piac feltételeinek megteremtése a nukleáris energiatermelésben. Ha valahol az EU-ban egy új atomerőmű épül, az engedélyezési folyamat során a tagállamok felelősek a nukleáris létesítmények építésének és üzemeltetésének engedélyezéséért a nemzeti jog szerint (tehát maga a döntés arról, hogy egy erőmű megépülhet-e és mikor kezdhet kereskedelmi üzemet, alapvetően a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik). Ugyanakkor az Európai Bizottságnak többféle közvetett jogosítványa van. Ha egy tagállam pénzügyi támogatást, kedvezményes hiteleket vagy garanciákat nyújt egy nukleáris projekt számára, ez állami támogatásnak minősülhet az EU versenyszabályai szerint. A Bizottság jogosult felülvizsgálni, hogy az állami támogatás összeegyeztethető-e a belső piaccal. Ez a kontroll közvetve az engedélyezési folyamatba is beleszól, hiszen az erőművek gazdasági és pénzügyi megvalósíthatósága – mint Paks 2 esetében is – jellemzően a támogatásoktól függ.
Bár a konkrét engedélyt nem a Bizottság adja ki, az Euratom Szerződés előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a nukleáris biztonságot és a sugárvédelmi normák betartását. Ez azt jelenti, hogy az EU-n belül legálisan csak olyan technológia alkalmazható, amely nem jelent veszélyt a biztonságra.
Paks 2 ügyében most a finanszírozás a leggyengébb pont: az EU Bírósága szeptemberben úgy ítélt, hogy az állami támogatás (vagyis a közpénzből történő építkezés) engedélyét megsemmisítette, és előírta, hogy részletesen vizsgálni kell hozzá a Roszatom tender nélküli megbízásának jogszerűségét. Itt ugyanis egy harmadik országot engednénk be az EU belső piacára, amit a Bizottság az eredeti eljárásban – a Mr. Oroszországnak nevezett lobbista Klaus Mangold máig nem tisztázott közreműködésével – annak idején bemondásra, a technológiai kizárólagosság elvét elfogadva fogadott el annak ellenére, hogy a magyar állam előtt éveken át készült, és tízmilliárdokat költött egy paksi beruházási tender előkészítésére, a potenciális pályázók felmérésére, ami önmagában is cáfolja, hogy a meglévő atomerőmű mellett egyedül az oroszok lennének képesek építkezni.
Az első betonöntés, amit Szijjártó emlegetett, abból a szempontból perdöntő, hogy az Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Európai Bizottság egységes besorolása szerint jogilag akkor kezdődik az atomerőmű-építés (amihez bizottsági engedély kell; ami jelenleg nincs). Hosszú út vezette idáig, és nem csak abban az értelemben, hogy az építkezés mindenképpen később kezdődik majd, mint amikorra a befejezést ígérték. A miniszter 2024 februárjában egyszer már közölte, hogy hogy megkezdték a betonöntés előkészítését, és várhatóan még abban az évben hozzá is látnak – utána következett a munkagödör sorozatos beomlása. 2024 végén már 2025 elejéről szólt az ígéret, amit később novemberre módosítottak, most pedig, mint fentebb írtuk, jövő februárnál tartanak. Könnyen előfordulhat azonban, hogy az első betonöntés még így is idő előtti megtörténte az építkezés hivatalos kezdete helyett az utolsó szög lesz a hányatott sorsú projekt koporsójában. Annak ugyanis tényleg beláthatatlan jogi és pénzügyi következményei lehetnek, ha egy tagállam arra vetemedik, hogy uniós jóváhagyás nélkül próbál atomerőművet építeni (orosz kivitelezéssel) az Európai Unióban.
