A modern politikatörténetben kevés annyira bombasztikus összetűzés van, mint Donald Trump és Elon Musk épp zajló –és villámgyorsan durvuló – ütközete. A hatalmas „bromance”-ből, azaz férfibarátságból (és persze érdekszövetségből) hirtelen infantilis és zabolátlan egymásnak esés lett. Sokak szerint ez az összeütközés elkerülhetetlen volt, de a gyorsasága és intenzitása meglepő, és a mögötte felvillanó leplezetlen valóság pedig több mint tanulságos…
Mint ahogyan egy korábbi cikkemben én is írtam erről, Musk nem volt mindig Trump-imádó, sőt, korábban nyíltan kritizálta, és még odáig is elment, hogy szerinte alkalmatlan az elnöki posztra. Aztán valamikor a Covid-járvány okozta bezárkózások idején, Musk a progresszív demokraták kedvencéből elkezdett átmenni egy már sokkal inkább Trump-kompatibilis világba, ahol az összeesküvés-elméletek, az elitellenesség és a populizmus domináltak. Amikor a hanyatló Biden mellett egyértelművé vált, hogy ismét Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje, akkorMusk megnyomta az „All-in” gombot, és Trump első számú támogatójává, sőt, legjobb haverjává vált. Mivel a világ leggazdagabb emberéről van szó, ez a támogatás nem csak eszmei volt. Musk közismerten közel 300 millió dollárral tolta meg Trump választási kampányát, gyakran olyan formában, amely igencsak kikezdte a törvényesség kereteit.
Emellett az új, átalakult Musk nemcsak a Trump-kampányt támogatta, hanem felvállalta más republikánusok (képviselők, szenátorok, bírók stb.) támogatását is. Ha a tényleges adatokat és eredményeket nézzük, ez a beavatkozás nem volt mindig sikeres, de ami sokkal fontosabb, egyértelműen kialakult egy olyan kép, hogy Musk az első számú királycsináló. Ha akarja, odatesz annyi pénzt, amivel valaki megnyeri a választást, és még inkább fordítva, ha ellened van, akkor jaj neked… Trump egy időben kifejezetten bulldogként használta Muskot. Ha valaki a törvénykezésben szembe akart menni vele, csak annyit kellett mondani, hogy a következő választáson Musk annyit pénzt rak majd a kihívó zsebébe, hogy az eldönti majd a versenyt. Ez a taktika láthatóan nagyon is működött. Trump ráhatása a MAGA táborra, kiegészítve Musk pénzével folyamatosan vigyázzállásban tartotta a republikánus képviselők 99százalékát.
Ám a legtöbb politikai befolyásolással foglalkozó milliárdossal szemben Musk nem volt megelégedve azzal, hogy a háttérből mozgatja a szálakat, illetve, hogy majd a megfelelő pillanatban learatja mecenatúrájának babérjait… Nem. Muskról tudvalevő, hogy egy nárcisztikus – magát világmegváltónak gondoló – kalandor, aki nem csak szívességeket, vagy kedvező bánásmódot akart Trumptól, hanem egyértelműen be akart lépni a dicsfénybe. Részesülni akart abból a popsztárszerű rajongásból, ami Trumpot körülveszi. És részesült is. Elindultak notórius nyilvános szereplései, az ugrálás a színpadon, a mindenféle cikihatáron mozgó bohóckodás, végül a kimagyarázhatatlan botrányos náci karlendítés. De ez sem volt elég. Musk pozíciót is akart. Ez végképp „tabunak” számít, hiszen milliárdos támogatók effektíve nem nagyok szoktak beülni kormányzati pozíciókba. Több oknál fogva. Részint, mert még úgy tűnne, „megvásárolták a bársonyszéket”, és ez –a rendkívül képmutató amerikai politikában –„nem illik”. Másfelől egy hivatali szék egyfajta betagozódást, uram bocsáss, alárendelődést is jelent – hiszen egy már hagyományokkal rendelkező hierarchikus struktúrába kell belépni –, amelynek a tetején nem ők állnak. Musk és Trump ezt úgy próbálták kimozogni, hogy 1) létrehoztak egy korábban nem létező új hivatalt a DOGE-t (Department of Government Efficiency , azaz Kormányzati Hatékonysági Minisztérium). 2) részint szándékosan homályossá tették Musk voltaképpeni munka- és felelősségi körét. Mivel Musk üzleti vállalkozásaiból nem lépett ki, ez elvileg összeférhetetlenné tette volna, hogy szerepet vállaljon a végrehajtó hatalomban. Ezért kitalálták, hogy ő voltaképpen egy külsős tanácsadó…. Így lett az a „külsős tanácsadó”, akinek ugyanakkor közel végtelen hatalma van. Musk nem finomkodott. Takarékoskodás címszó alatt bekért egy tonna olyan adatot és információt, amihez nem volt jogosítványa, kirúgott több ezer olyan embert, akinek elbocsátásához nem volt joga, felszámolt több tucat projektet és/vagy irodát, amelynek felszámolása hivatalosan egyértelműen törvénybe ütköző volt. Így teltek a hétköznapok, a tipikus – és sokak szerint tudatosan gerjesztett – trumpiánus káoszban. Érdekvédelmi szervezetek tiltakoztak, sorra jöttek a bírósági tárgyalások (aminek a többségét Trump és Musk elvesztették, vagy el fogják veszíteni). A forgatókönyv hosszú ideig ugyanaz volt: ha valamilyen szereplő nem ijedt meg, és nem hódolt be a teljhatalmú tanácsadónak, akkor Musk egyszerűen szólt Trumpnak és az illetőre vagy irodájára máris ráuszították az igazságügyi minisztériumot vagy az adóhivatalt stb. Így boldogan éltek, míg…
Csak idő kérdése volt?
Hogy Trump és Musk voltaképpen pontosan min kapott össze, nem világos. Politikai szinten kódolva voltak az ellentétek, de ezt előre is lehetett tudni… Mint a világ leggazdagabb vállalkozója, Musk biztosan nem örült Trump két legikonikusabb politikai lépésének: a vámok radikális megemelésének, és a bevándorlás radikális korlátozásának. Mint minden techmilliárdos, Musk pontosan tudja, hogy a vámok jelentősen megemelik az árakat, és hogy a bevándorlók (olcsóbb) munkaereje nélkül leáll, vagy legalábbis jelentősen megdrágul a termelés. (Ez persze nem újdonság. A Trumppal vitában állók közül sokan épp azt vetik az immáron átfordult Musk szemére, hogy ezt miért most mondja, hiszen ezt akkor is tudhatta, amikor a rendszer része, haszonélvezője volt… Akkor miért nem szólalt meg…:! Ha ez valakinek tán ismerős a hazai politika jelen szereplőire nézve, az nem véletlen, és szintén igen elgondolkodtató…)
A mostani konfliktus amúgy látszólag egy harmadik elem, a költségvetési törvényjavaslat miatt robbant ki. Ám nagyon könnyen lehet, hogy nem is egy konkrét ügyet vagy intézkedést kell keresni, hanem pusztán arról van szó, hogy a nagy bromance – és hát még inkább a közös érdek – végzetesen fellazult. Musk nagyon megfizette az aktív politizálás árát. A Tesla fő célcsoportjának tagjai, a szabadelvű, környezetért is aggódó modernitáshívők teljesen elfordultak tőle. Nem, nem ők azok, akik az utcán megkarcolják, felgyújtják a Teslákat, viszont ők azok, akik korábban megvásárolták a nem kétfilléres autókat, illetve a Tesla részvényeit – amit most már nem tesznek. Itt sok-sok tízmilliárdról van szó. Az eladásokban, és főleg a tőzsdei eredményekben történő visszaesést még a világ leggazdagabb embere is megérzi. A Musk körüli üzleti világ már régóta mondja, tegye le a politikát és térjen vissza a cégeihez, mert baj lesz… Eleinte így is akarták tálalni Musk visszavonulását, ám láthatóan sokkal többről van szó…
Trumpnál természetesen alapból jelen van a „két dudás nem fér meg egy csárdában…” hatás.Trump nem tűri, hogy ne ő legyen a figyelem középpontjában, ráadásul a figyelem, amit Musk az utóbbi időben generált – a karlendítéstől más extrém megnyilvánulásokig – már kezdett kínossá válni (pedig Trumpnál a kínosságiléc igen magasan van…) Trump amúgy ügyesen használta Musk-ot. Elvégeztette vele a piszkos munkát a DOGE-nál (valószínűleg örömmel nézve, hogy ez hogyan amoritizálja Musk népszerűségét), majd most akár már el is vitetheti vele az összes aktuális balhét, megteheti bűnbaknak az összes elégedetlenkedő szemében. Trumpnál amúgy nem lenne kivételes az ilyesmi, hiszen ez a természetes működése. Ezt csinálta az első ciklusában az ExxonMobiltól érkezett és külügyminiszterré tett Rex Tillersonnal, vagy más nagyágyúkkal (pl. a leamortizált korábbi igazságügyminiszterrel, Jeff Sessions-szel, akinek ez konkrétan a politikai karrierjébe került). A különbség tehát nem abban van, amit Trump csinál, hanem abban, hogy Musk bizony vissza tud ütni – nem kicsit!
Autokrata vs. Oligarcha (Első menet)
Érdemes egy kicsit közelebbről belenézni ebbe a csatába, mert bár szellemileg döbbenetesen „óvodás”, sok tanulságot hordoz.
· Musk: A Szenátus előtt lévő költségvetési javaslatot – amit Trump előszeretettel csak The Big Beautiful Billnek (Csodálatos nagy törvénynek) nevez, Musk egyszerűen „utálatosságnak” titulálta.
· Trump eredetileg csak hallgatott, de amikor Musk folytatta az ellenpropagandát, Trump azt írta (itt ugye a Trump birtokában lévő Truth Social közösségi platform csap össze Musk X-jével), hogy „Elon láthatólag megbolondult”.
· Erre Musk válasza: Mindenki tudja: Trump sohasem nyert volna nélkülem.
· Trump viszontválasza: Talán úgy lehetne legjobban spórolni, hogy a kormány megvonja a Tesla és más Musk cégek kedvezményeit…
· Musk: Próbáld csak meg… és azzal zár, hogy „Make my day” (magyarul kb. „Tégy nekem egy szívességet” vagy „add meg nekem ezt a boldogságot”, ami egy legendás mondat Clint Eastwood szájából. A közismert Dirty Harry egyik részében mondja ki, amikor mint szupermacsó rendőr szemben áll a gonosz bűnözőkkel, akik fegyvert akarnak rá rántani…. amit egyébként meg is tesznek, mire Eastwood agyonlövi az egész bagázst.)
· Ezután Trump bejelenti, hogy a tűzpiros Tesláját (amit egyébként botrányos csinnadratta közepette már elnökként vásárolt annak érdekében, hogy Muskot támogassa), most jól eladja, mert hát kinek kell egy ilyen „sz…r” Tesla.
· Erre Musk azt tweeteli, hogy Trump ellen bizalmatlansági szavazást kellene indítani, és amúgy azon gondolkodik, hogy Ő maga alapít egy új pártot.
· Mire a Trump körüli tábor felveti, hogy (az eredetileg dél-afrikai) Muskot ki kellene utasítani az országból.
· Erre Musk bejelenti az X-en, hogy nem véletlenül nem hozták nyilvánosságra a kiskorú lányok futtatásáért börtönbe került, és ott furcsa körülmények között meghalt milliárdos, Jeffrey Epstein aktáját, mert hát Trump masszívan érintett…
· Erre a MAGA mozgalom főszócsöve, Steve Bannon nyíltan megírja, hogy Musk egy drogos, és ezért akár le is lehetne csukni..
· Musk reakciója: mostantól akkor demokrata párti jelölteket is elkezdhet pénzelni…
· Trump válasza: annak „rendkívül súlyos következményei lennének” (pl. felszámolják a Space-X állami megbízásait…)
Itt tartunk, és nem mondható, hogy a srácok visszafognák magukat…
Ki fog nyerni?
Nyilván most mindenki ezt pedzegeti. Kb. mint egy nagy bokszmeccs előtt az esélylatolgatás. A helyzet nem egyértelmű. Musk tényleg a világ leggazdagabb embere, de egyetlenegy ember erőforrásai egy országgal szemben (pláne, ha az a legerősebb ország a világon) eltörpülhetnek. Az is igaz, hogy Trump sokkal népszerűbb, mint Musk. Trump mögött egy valódi politikai mozgalom áll – a többmilliós MAGA tábor. Csakhogy könnyen lehet, nem az az igazi kérdés, hogy egy teljesen nyílt csatában ki lenne a győztes, hanem hogy ki tud nagyobb kárt tenni a másik karrierjében…. és itt már könnyen billenhet a dolog. Musk nem fogja tudni leváltatni Trumpot. De nem is kell neki… Elég, ha most pl. elbizonytalanít 10 képviselőt, és ezzel elsüllyeszti Trump nagy költségvetési törvényjavaslatát. Elég, ha a jövőévi „félidei” választásokon megtámogat egy-két anti-trumpista jelöltet, és akkor máris megfordul a többség a képviselőházban, szenátusban… Musk azt is tudhatja, hogy Trump elnöki ciklusa pár évre korlátozódik pusztán, miközben az ő, oligarcha-milliárdos státusza akár tartós is lehet. Ráadásul Trump nem tudja „elszegényíteni” Muskot… Nyilván tud neki nagyon komoly üzleti károkat okozni, de attól még Musk fontos szereplő marad. Még az állami megrendelések visszavonása sem olyan egyszerű, hiszen az USA nagyon erősen támaszkodik a Spaxe-X-re az űrkutatásban, vagy éppen a Starlink műholdseregére. Ezek hirtelen kiesése rendkívül súlyos, sőt, könnyen lehet, hogy hosszú ideig megoldhatatlan problémákat okozna….
Tehát rögzíthetjük: mindkét ember súlyos károkat tud okozni a másiknak. Egyesek szerint a kölcsönös elrettentés elve alapján, előbb utóbb le is kell, hogy higgadjanak, és fel kell, hogy ismerjék, jobb a békesség. Csakhogy kérdés, mennyire racionális szereplőkről van szól. Trump beteges hiúsága, nárcizmusa és bosszúvágya már jó néhányszor vezette irracionális cselekvések felé. Muskról közismert, hogy tényleg komoly droghasználó, és gyakran van közel beszámíthatatlan állapotban…Ráadásul az ő egója sem kicsi. Így hát izgalmas napok, hetek, hónapok elé nézhetünk…
Ami a legijesztőbb….
Ami felsejlik két (elképesztő hatalommal és befolyással rendelkező) ember – amúgy nevetségesen gyermeteg – pankrációja mögött, az maga az amerikai politika valóságos működése!
1. Megvásárolt választás: Hogy az amerikai választásokban meghatározó szerepe van az –- üzleti lobbikat képviselő – pénzembereknek, eddig is tudhattuk. Csak meg kell hallgatni Bernie Sanders vagy Elizabeth Warren szenátorokat, akik rengeteget beszélnek ennek mérgező hatásairól. Ám, ez még sohasem volt olyan látványos, mint most Musknál, amikor mindenki felkiálthat: „de hiszen megvették a választásokat”, úgy, hogy közben – igaz, „panaszosként” –, maga Elon Musk is azt mondja: Igen, megvettem a választásokat. Hol a jutalmam….?
2. Megvásárolt bársonyszékek: Továbbmenve, mint utaltam rá, korábban miniszteri posztokat (legalábbis látványosan) nem volt szokás megvásárolni, de Trumpnál ez nemcsak hogy nem okoz problémát, hanem már nem is titok. (Trump amúgy a pénz mellett a rajongást tartja mérvadónak. Nem véletlen, hogy kirívóan alkalmatlan embereket nevez ki létfontosságú pozíciókba, mint pl. a korábban Fox News kommentátorként dolgozó Pete Hegseth, aki ma az USA védelmi minisztere…)
3. Egyértelmű összeférhetetlenség: Musk ugyebár egyszerre volt üzletember és kormányember. Ez nyilván etikátlan, potenciálisan törvénytelen; még ha formálisan csak „tanácsadónak” hívták is, egyértelműen a végrehajtó hatalom része volt. A nagy férfibarátkozás közepette és főként a DOGE élén Musk rengeteg olyan rendkívül értékes üzleti és személyes információhoz jutott hozzá, ami segítheti üzleti törekvéseit (pl. versenytársak tervei, ajánlatai, pénzügyi helyzete stb.)
4. Minden és mindenki megvehető: Trumpnál most már nem is titok: minden eladó, minden megvehető. Korábban hatalmas nemzetközi botrány lett volna, hogy pl. egy külföldi ország nagy értékű ajándékokat ad az Egyesült Államok elnökének. Arra, hogy a katari kormány neki ajándékozna egy 400 millió (!) dolláros luxusrepülőgépet, Trump válasza mindösszesen annyi volt, hogy „hülyeség lenne nem elfogadni”.
5. Törvényen felüliség: A Trump-Musk partnerségben volt egy olyan – nagyon látványos – uralkodói mentalitás, miszerint mivel ez a leghatalmasabb és a leggazdagabb ember szövetsége „azt csinálunk, amit akarunk!” Mindegy mit mond a törvény, sőt mindegy, hogy mit mondanak a bíróságok… Nos, egy-két dologban sikerült ugyan különböző bírósági döntések mentén picit kisiklatni a hatalom akaratát, de emellett és ennek ellenére igenis kialakulóban egy olyan fasisztoid tömegpszichózis, miszerint az „erőskezű-vezetőt” nem foghatják vissza, holmi rendeletek, törvények és bírák…. És ez életveszélyes!
6. Állami intézmények fegyverként kezelése: Megint csak azt lehet mondani, hogy korábban is volt kormányzati nyomásgyakorlás (talán leglátványosabban, amikor John F. Kennedy öccsét, Robert Kennedyt nevezte ki igazságügyi miniszternek a ’60-as évek legelején – azaz több mint 60 éve!) De az a leplezetlenség, sőt magától értetődőség, hogy ha valaki szembe megy Trumppal, akkor kisvártatva az igazságüggyel, az adóhatósággal, vagy titkosszolgálatokkal is szembe találja magát, egészen páratlan egy XXI. századi polgári demokráciában. (Nem véletlen, hogy sokan már Amerika egyik legsötétebb korszakának, az 50-es évek politikai „boszorkányüldözésekről” elhíresült McCarthy-korszakának újjáéledésétől tartanak.)
7. Hivatali döntések személyes célokra: Amikor Trump olyanokat mond, hogy „akkor majd elveszi Elon állami szerződéseit”, akkor már egy vegytiszta autokrata hangját halljuk – aki nem is csinál titkot abból, hogy a hivatali hatalmát személyes céljaira (itt éppen bosszúállásra) fogja használni. És talán az a legaggasztóbb, hogy ez már nem vált ki tömeges felháborodást. Nem az történik, hogy az egész amerikai politikai elit – független párthovatartozástól – azt mondja: na ezt már nem tűrjük…! Hanem gyakorlatilag nem történik semmi.
Ami a legijesztőbb, az nem Trump és Musk pitiáner marakodása, hanem hogy az USA-ban Trumpnak sikerült úgy kitolnia az ingerküszöböt, hogy a demokrácia alapműködését (a hivatalok függetlenségét, a fékek és ellensúlyok rendszerét) kikezdő vagy egyenesen veszélyeztető – és nap mint nap erősödő – tendenciákra már majd mindenki csak legyint. És mindez nem egy istenháta mögötti banánköztársaságban történik, hanem a világ legerősebb demokráciájában. Bár kérdés, hogy ha a rendszer immunreakciói már ennyire legyengültek, akkor meddig lehet ezt még demokráciának nevezni…?
Ez a cikk akkor íródott, amikor Donald Trump – mind a város polgármesterének, mind az állam kormányzójának akaratával szembe menve – Los Angelesbe rendelte az amerikai nemzeti gárdát, miközben a védelmi miniszter nyilvánosan mérlegelni kezdte a tengerészgyalogság bevetését… saját állampolgáraival szemben…
