Az ENSZ „The Hunger Project” nevű kezdeményezése 1977-ben indult azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a világméretű éhezés problémájára, és elősegítse annak felszámolását. A kezdeményezés egyik jelentős eredménye a minden év május 28-án megtartott Éhezés elleni világnap. Napjainkban a Föld lakosságának mintegy egynyolcada szenved alultápláltságtól vagy krónikus éhezéstől, ezért ez a világnap fontos szerepet játszik a tudatosság növelésében és a globális összefogás erősítésében. Magyarországon immár húsz éve a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az, aki önkéntesek közreműködésével elősegíti az élelmiszerpazarlás és nélkülözés csökkentését. A nonprofit civil szervezet célja, hogy kapcsolatot teremtsen az élelmiszerfelesleg és az arra rászorulók között.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!


A KSH korábbi felméréséből kiderül, hogy Magyarországon a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett emberek száma 2023-ban elérte az 1,9 millió főt, ami a lakosság több mint ötödét jelenti. Emellett évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik az országban, amelyből 230 ezer tonna a háztartásokban. Ez a mennyiség elegendő lenne 430 ezer ember éves élelmezésére.
Az Élelmiszerbank 2025. május 9-10-én szervezte meg az országban valaha történt legnagyobb lakossági élelmiszergyűjtését. A két nap alatt 244 tonna élelmiszert gyűjtöttek, ami mindössze két százaléka az éves teljesítményüknek, mégis, legtöbben az ilyen akcióknak köszönhetően ismerik a tevékenységüket. A tavalyi karácsonyi gyűjtésis rendkívül sikeres volt, az ünnepek előtt több mint százezer ember tett felajánlást hazai kiskereskedelmi üzletekben. Akkor a szervezet felhívására 240 kiló adományt gyűlt össze a háromnapos akció minden egyes percében, így 75 ezer rászoruló részesülhetett az ünnepi csomagokból.


Az Élelmiszerbank 2005-ben jött létre, az ötlet egy Franciaországban élő magyar házaspártól származik, akik környezetükben azt tapasztalták, hogy a boltokban a nap végén megmaradt feleslegeket nem a kukákba teszik, hanem egy jól szervezett hálózaton keresztül rászorulókhoz juttatják azokat.Amikor a házaspár hazaköltözött Magyarországra, néhány barátjukkal közösen létrehozták a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet.
„A céljuk az volt, hogy felkutassanak minél több olyan felesleget, amik a kereskedelmi szereplők számára már értéktelen, emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas – ilyenek például a közeli lejáratú élelmiszerek, a csomagolási hibás termékek, a karácsonyi szezonban el nem adott szaloncukrok vagy a promóciókból visszamaradt áruk. Ez a küldetés tulajdonképpen a mai napig változatlan, ez a néhány barát a mai napig is aktív, de közben csatlakozott hozzájuk jópárezer önkéntes-társ, az Élelmiszerbank pedig egy országos segítő hálózattá fejlődött: húsz év alatt több mint 100 millió kiló élelmiszert sikerült így megmenteni és eladományozni” – mesélt Nagygyörgy András a Zöld Hangnak.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójával beszélgettünk a szervezet által koordinált tevékenységekről, a „felesleges élelmiszerek” útjáról, és arról, hogyan lehet segíteni a civilek munkáját.

Hány önkéntessel dolgoznak együtt?
Viszonylag kis törzsgárdával dolgozunk ahhoz képest, hogy évente negyedmillió embernek nyújtunk segítséget. Az egyesületnek 24 főállású alkalmazottja van, és körülbelül 50 önkéntes működik közre rendszeresen a központi raktárunknál. Természetesen egy ilyen kis csapat nem tudna évente kétszázötvenezer kérelmet elbírálni, és 10 millió kilónyi adományt célba juttatni. Éppen ezért nagyban támaszkodunk kisebb helyi karitatív szervezetek közreműködésére szerte az országban. Ők azok, akik kiosztják a megmentett élelmiszereket a saját környékükön, a helyismeretüknek köszönhetően ők azt is pontosan meg tudják ítélni, hogy egy-egy térségben mely embereknek és családoknak van leginkább szüksége a segítségre.
Ezeknek a szervezeteknek a munkatársaival kiegészülve naponta átlagosan ezer fő vesz részt az élelmiszermentésben és az osztásban. Azonban az évnek vannak olyan sűrűbb időszakai is, amikor egy-egy hétvége erejéig akár 4-5 ezer önkéntes is bekapcsolódik az adományok kezelésébe.


Milyen jellegű élelmiszerfelesleg keletkezik Magyarországon? Milyen termékeket tudnak eljuttatni a rászorulókhoz?
A legtöbb élelmiszert áruházakból vesszük át,770 boltba látogatunk el minden reggel, ahonnan elsősorban pékárut és zöldség-gyümölcsöt tudunk megmenteni, de gyakran hozunk el tejtermékeket és húsárut is. Ezeket a termékeket természetesen még az átvétel napján, a lejárati idejük előtt kiosztjuk a rászorulók között.Ezzel párhuzamosan működtetünk egy központi raktárt is Budapest XVII. kerületében, ahová közvetlenül a gyártóktól és a nagykereskedőktől érkeznek felajánlások, például zöldségkonzervek, édességek, instant levesek, üdítők és egyéb tartós élelmiszerek.
Az elmúlt két évben már melegétel mentéssel is foglalkozunk.Elsősorban nagyobb vállalati események végéről gyűjtjük össze az érintetlenül maradt készételeket, amiket 24 órán belül szintén nélkülözőkhöz juttatunk. A tavalyi tanévtől iskolákból is összegyűjtjük az megmaradt ebédeket, ebben a programban országszerte 25 iskola vesz részt, körülbelül 10 ezer adag ételt mentünk meg mindegyikből.

Évente pontosan hány kilogrammélelmiszer felesleget gyűjtenek össze?
A tavalyi évben tízezer-háromszáz tonna, vagyis 10,3 millió kiló élelmiszerfelesleget tudtunk megmenteni. Ez a hatalmas mennyiség egy átlagember számára felfoghatatlan, talán könnyebb elképzelni, ha a napi átlagot is megosztjuk, ami 30 ezer kilónyi adomány kiosztását jelenti. A csomagjaink általában 3-5 kilósak.


Kiknek juttatják el az élelmiszereket? Mik a visszajelzések? Vannak külön kérések a rászorulók részéről?
Tavalyi évben összesen kétszáznegyvenötezer ember részesült az Élelmiszerbank adományaiból.Az ellátottak köre nagyon színes, jutott belőle a gyermekotthonok lakóinak, idősgondozásban élőknek, fogyatékkal élő embereknek, nagycsaládosoknak vagy éppen egyszülős háztartásoknak, hajléktalan központok lakóinak, illetve az ország legelmaradottabb településein élőknek is.
A csomagok kiosztásában részt vevő szociális dolgozók arról számolnak be, hogy a támogatásunknak köszönhetően számos háztartásban több pénz jut gyógyszerre,ruházkodásra, tankönyvekre és egyéb alapvető szükségletek kielégítésére.
De az élelmiszercsomagok hatása jócskán túlmutat a támogatások pénzügyi előnyein.A nélkülöző gyerekeknek az étel esélyt jelent a felzárkózásra, hiszen az iskolában végre a tananyagra tudnak koncentrálni a korgó gyomruk helyett. Az idős emberek is bátrabban és nagyobb bizalommal fordulnak azokhoz a szakemberekhez, akiktől élelmiszercsomagokat is kapnak – ilyenkor pedig meg lehet kérdezni őket az egészségi állapotukról és egyéb igényeikről, amikről máskét nem értesülnének a segítő intézmények. A csomagjaink tulajdonképpen hatékonyabbá teszik a szociális szakemberek fejlesztő munkáját is.

Mit tehetünk mi, lakosok? Hogyan lehetne visszaszorítani az élelmiszerpazarlást?
Kevesen tudják csak, hogy Magyarországon fejenként évente 93 kiló élelmiszer-felesleg keletkezik, összességében majdnem egymillió tonna. Rengeteg rászoruló embernek tudnánk segítséget nyújtani ebből a mennyiségből egy kis odafigyeléssel. Az élelmiszerpazarlás azonban emellett fenntarthatósági kérdéseket is felvet: az ENSZ felmérései szerint a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok 10 százaléka a bolygón megtermelt, de el nem fogyasztott élelmiszerekkel hozható összefüggésbe, vagyis ez az egyik legkomolyabb környezetvédelmi kihívás napjainkban.
Az Élelmiszerbank mindent megtesz a pazarlás visszaszorításáért a mezőgazdaságban, a kereskedelemben és a vendéglátóhelyeken, a háztartásokból azonban mi sem tudjuk összegyűjteni a maradékokat – pedig legtöbb felesleg az otthonokban keletkezik. Néhány apró praktikával jelentősen vissza lehetne szorítani a háztartási élelmiszerpazarlást. Az Élelmiszerbank által működtetett eselytazetelnek.hu honlapon bárki megismerkedhet a legegyszerűbb lépésekkel.

Hol és hogyan segíthetnek adományokkal az érdeklődők?
Az Élelmiszerbank egy alulról jövő kezdeményezés, a szó szoros értelmében klasszikus civil szervezet, amely elsősorban önkéntes munkára és magánadományokra támaszkodva ért el kimagasló eredményeket az elmúlt 20 évben. A mindennapi működésünket jó szándékú magánszemélyek és felelősen gondolkodó vállalatok támogatásaiból tudjuk finanszírozni, mégpedig kimagasló hatékonysággal.
Egy ezerforintos pénzadomány felhasználásával harmincezer forint értékű élelmiszert tudunk megmenteni és rászorulókhoz juttatni, vagyis megharmincszorozzuka támogatások értékét – hiszen a folyamatban lényegében csak az üzemanyagnak és a raktározásának van költsége, ami elenyésző a megmentett élelmiszerek értékéhez képest.
A programunk fennmaradásához havi rendszerességű mikroadományokkal, szabadidős önkéntes munkával és a munkahelyi közösségeink aktivizálásával is hozzá lehet járulni. Folyamatosan várjuk önkéntes sofőrök, raktári segítők és akár nagyobb vállalati csapatok jelentkezését is, minden segítségnek megtaláljuk a helyét.


Aki bármilyen módon szeretne segíteni, az ezen az oldalon talál fontos információkat.


Fotó:Kovács Bea, Isza Ferenc,Klein Péter,Makovics Kornél, Zsigmond László Márton,Bényi Ágoston,Bogolepov Pavel, Gerse Dániel