A közelmúltban megrendezett II. Vízválasztó Konferencia tanulságairól Dr. Tölgyesi Csaba ökológussal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusával beszélgettünk.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Mi volt a célja a konferenciának?
Mint tudjuk, a víz maga az élet, de ennek ellenére hazánk síkvidéki területein az utóbbi kétszáz év tájtervezése leginkább arról szólt, hogy minden tudásunkat latba véve az utolsó csepp víztől is megszabaduljunk. Szűk gátak közé szorítottuk folyóinkat, hogy a hegyekből érkező víz megállás nélkül távozhasson a tengerek felé, a csapadék által táplált tavakat és vizes élőhelyeket lecsapoltuk, a talajvíz eléréséhez kutakat fúrtunk, hogy elöntözhessük azt, és a talaj maradék nedvességtartalmát is kiszipolyoztuk a homokfásítással.
Tájhasználatunk e fenntarthatatlan, egyenesen öngyilkos jellegére a különféle ágazatok nem egyszerre figyeltek fel. Először a természetvédelem kongatta a vészharangot, de rájuk tipikusan nem szoktak hallgatni, melyet követett az agrárium segélykiáltása, de túl sok visszhangja ennek sem volt. A klímaváltozás azonban valósággal ránk rúgta az ajtót a 2022-es és 2024-es aszállyal, mely utóbbit egy extrém árvíz követett, rámutatva, hogy valahol azért van víz, csak nem jól bánunk vele. Ez felrázta a társadalom szélesebb rétegeit, így már elkerülhetetlen volt, hogy a vízhiány kapcsán érintett szektorok vezető képviselői leüljenek egy légtérben, és megtegyék az első szárnypróbálgatásokat a paradigmaváltás, és legfőképpen a cselekvés irányába.
Mi a legégetőbb probléma a vízmegtartással összefüggésben?
Már sokan felismerték, hogy a megmaradt kevéske vizet nem engedhetjük el, de ennek megvalósítása nem olyan egyszerű. Egyrészt jelenleg az egyéni érdek felülírja a közérdeket a jog előtt. Ha egy száz gazdából álló közösség vizet szeretne megtartani, de csak egy is ellenzi a területen, akkor ott nem lesz víz. Ezen változtatni kell, például bizonyos mélyártéri régiókban a vízmegtartást, vagy annak odakormányzását kiemelt államérdeknek kellene tekinteni. De ehhez talán a mostaninál is nagyobb társadalmi támogatottságra lenne szükség, amit még mindig érezhetően gátol a víz két évszázados démonizálása. Ennek megváltoztatása jelentős részben a vízügy feladata, hiszen egy árvíz esetén nem a veszélyhelyzet szétkürtölése és a „védekezést” mint cselekvési célt kell kommunikálni, hanem a lehetőséget kell az emberekben láttatni, azaz, hogy az árvíz nekünk jó.
A vészhelyzetet a gátak okozzák, amiken belül nem fér el a víz, illetve, hogy sok esetben rossz helyre építkeztünk, és nem az adottságoknak megfelelő tájhasználatot folytatunk. Ennek persze jelentős részét a vízügy is látja, a fejekben már a változás elindult, de mindezt még nem váltották olyan léptékű cselekvéssé, amire szükség van. Ráadásul, ha csak tőlük várjuk a megoldást, az sem hozza el a várt eredményt a probléma multiszektoriális jellege miatt.
Milyen lehetőségeket látnak ezek orvoslására?
A legfontosabb feladat egy ágazatokon átívelő, komplex víz- és tájhasználati stratégia életbe léptetése, mely a további vízvesztés mérséklésére és az elveszett víz pótlására (ún. mitigációs lépések) és a részben irreverzibilisen (vissza nem fordítható módon – a szerk.) lecsökkent vízkészletekhez való alkalmazkodásra (ún. adaptációs lépések) is megoldásokat tartalmaz.
A megvalósítás egy része apróbb jogszabály-módosításokkal is megoldható, mint például a legszárazabb homokhátsági területeken az erdőfelújítási kötelezettség eltörlése, míg más elemek nagyobb beruházásokat és beavatkozásokat igényelnek. Ilyen például a mentett oldali mélyárterek újra vízjárttá tétele, melyek esetén fontos, hogy ne drasztikus kisajátítások formájában történjen, hanem az érintett gazdálkodók földhasználatváltásának teljes körű támogatásával, hiszen a szántóföldi művelés helyett erdő- vagy gyepgazdálkodásra kell áttérniük. A stratégia természetesen ezek mellett számtalan további elemből kell, hogy felépüljön, és szem előtt kell tartani, hogy „win-win” helyzetet teremtsen, és ne legyenek vesztesek.
| Vízválasztók: A II. Vízválasztó Konferenciát a vízválasztó mozgalom szervezte, amelyről írtunk korábbi cikkünkben. |
Népszerű volt a rendezvény? Hányan vettek részt a konferencián?
Összesen 21 előadás hangzott el, és helyben 100 feletti résztvevő volt jelen. Azért csak ennyi, mert nem volt több szék. Az eseményt online is közvetítették, ahol sokezres nézettségre tett szert, tehát aki tudott róla, az követte. Szerintem ez mindent elárul a népszerűségéről. Ennek ellenére még sok munka van hátra, minél szélesebb rétegeket, és a döntéshozók legmagasabb szintjét is meg kell szólítani.
Melyek voltak a legérdekesebb előadások?
A rendezvény a probléma komplexitása miatt leginkább egy puzzle-re emlékeztetett, ahol a nagy egész a sok izolált tudáscsomag összerakásával állt össze, azaz egy előadást sem emelnék ki. A fő üzenet az összes résztvevő együttes tudásanyagából állt össze. Ez természetesen a szervezők felkészültségét is dicséri, akik a hosszú évek underground munkája során a probléma minden szegletével alaposan megismerkedtek.
Az érintettek közül kik képviseltették magukat? Van fogadókészség a hivatalos szervezetek, szereplők részéről?
A két leginkább érintett döntéshozói ágazat, az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium (melyhez jelenleg a vízügy tartozik) prominens képviselői voltak jelen, ami mindenképpen nagy eredmény. A további lényeges államigazgatási szervek, mint például az Országos Vízügyi Hatóság vagy egyes Nemzeti Park Igazgatóságok munkatársai szintén részt vettek, ami azért fontos, mert sokszor ők a végrehajtói a tényleges beavatkozásoknak.
Többnyire csak izolált, kisebb beavatkozások kötődnek a különféle civil szervezetekhez, de a sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy, így az ő hangjukra is nagy szükség volt. A korábban leírt horderejű stratégia kidolgozása természetesen a legmodernebb tudományos eredményeken kell, hogy alapuljon, így örvendetes volt a hazai tudásközpontok nagyarányú megjelenése. Érkeztek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről és a Szegedi Tudományegyetemről is. Természetesen nem hiányozhattak a gazdálkodók sem, akiknek leginkább a nyakukon a pallos. Amit szomorúan tapasztaltam, hogy az erdészet, akik ugyan olyan fontos elemei lennének a stratégiának, intézményi szinten nem voltak jelen. Talán a jövőben ők is jobban be tudnak kapcsolódni a munkába.
Milyen eredményei lehetnek a rendezvénynek?
Több előadó is kiemelte, hogy valós megoldás csak összefogással és az ágazatok közötti hatékony kommunikációval valósulhat meg. Nagyon fontos, hogy a vízhiányt minden létező szemszögből megvizsgáltuk, így már minden szakterület tudora, és a hallgatóság is tisztába került azzal, hogy nincs egy egyszerű megoldás. Elindult egy olyan együttgondolkodás, ami korábban csak töredékekben volt fellelhető.
Fontos eredménynek tartom, hogy az egyes ágazatok saját megoldásai kapcsán felhívták azok hátulütőire is figyelmet, azaz, hogy a megvalósítás áldozatokkal jár. A mélyárterek visszavizesítése kapcsán például a szakértő felhívta a figyelmet, hogy ezeket a régió vízháztartásának javítása érdekében be kell áldoznunk. Egy másik szakterület képviselője, jelezte, hogy erre tudja a megoldást, hiszen a szántóföldi művelés valóban nem lesz folytatható, de erdőgazdálkodásra való áttéréssel a gazdálkodó folytathatja a profittermelést, és ezzel még tovább javítja a regionális vízháztartást a fák párásító hatása révén. Egy olyan stratégiát pedig, aminek gyakorlatilag nincsenek vesztesei, győztes stratégiának nevezhetünk, és ez bizakodásra adhat okot.
Mik lesznek a további tennivalók, merre kellene elindulni?
A rendezvény végére jól látszott, hogy a szándék egyre komolyabb, az összefogás egyre erősebb, és a szükséges tudás egyre teljesebb. Már csak cselekvésre kell mindezt váltani. Ehhez a stratégiát kőbe kell vésni, és lépésről lépésre megvalósítani. Fontos, hogy ezt ne egy szervezet nyakába varrják (tipikusan a vízügyébe), mert ez nem csak az ő „saruk”, és nem is ők a kompetensek a megoldás minden lépésében.
Továbbá fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból. A természetvédelem, mely a természet, azaz a technológiai megoldások védőhálója nélkül létező, a különféle hatásokra először reagáló környezeti objektumok (azaz a vadon élő állatok és növények) változásaival előre látja az emberiséget a jövőben fenyegető problémákat, érdemes lenne meghallgatni. Ők már 30 éve mondják, hogy a vízhiányból baj lesz. Baj is lett. Most hallgassuk meg, hogy mire hívják még fel a figyelmet, mert ha most sem figyelünk, 30 év múlva majd abból lesz a baj.
