A múlt héten hozta nyilvánosságra az ENSZ klímaváltozással foglalkozó testülete, az IPCC legújabb jelentését. A jelentés szerzői hangsúlyozzák, azonnali és mélyreható cselekvésre van szükség a globális ökológiai katasztrófa megfékezésére.
A IPCC, azaz az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentései azért bírnak nagyon fontos jelentőséggel, mert tagjai olyan tudósokból állnak, akik minden jelentésükhöz a legaktuálisabb szakirodalomból összeválogatott, több ezer tanulmányt használnak fel.
A mostani jelentés, amit múlt héten hoztak nyilvánosságra, 270 tudós munkája, ami további 675 szerző közreműködésével és több, mint 34 ezer forrás felhasználásával jött létre.
Cikkünkben összefoglaljuk a jelentés legfontosabb megállapításait.
Veszély, kiszolgáltatottság, adaptáció, ellenállás, tudás
Öt alapkoncepció mentén a legkönnyebb megérteni az IPCC jelentését: ezek a kockázat, a kiszolgáltatottság, az adaptáció, az ellenállás és a tudás. Ezek adnak keretrendszert a klímaváltozás értelmezéséhez, aminek segítségével a szükséges lépéseket meg lehet tenni.
A jelentésben összefoglalt veszélyek keretbe foglalják a klímaváltozás hatásait mind az ökoszisztémára, mind a társadalomra nézve, illetve azt is, hogyan lehet ezeket minimalizálni a jelenlegi és a jövőbeni generációk biztonsága érdekében.
A kiszolgáltatottság a természeti rendszerekre és az emberekre is értendő. Az ennek felmérésére használt módszerek a legutóbbi jelentés óta jelentős változáson mentek keresztül.
Ennek fényében a szerzők arra jutottak, a kiszolgáltatottság rendkívül változó országokon, régiókon, társadalmokon, de még közösségeken belül is, amit figyelembe kell venni a klímaterveknél.
Az adaptáció, azaz az alkalmazkodás azon törekvések együttese, amik a klímaváltozás hatásainak való kiszolgáltatottságot igyekeznek csökkenteni. Ide tartozik például a városok klímabiztonságossá tétele.
Az ellenállás, pontosabban az ellenálló képesség arra utal, hogy egy természeti vagy emberi rendszer egyrészt mennyire képes az őt érő hatások után az eredeti állapotához visszatérni, illetve ha szükséges, akkor alapjaiban az új körülményekhez mérten megváltozni.
A különböző ágazatokból származó tudás elismerése szintén fontos része a jelentésnek. Ide tartozik a tudományos hozzáértés és az őslakosok és helyiek tudása is.
A szerzők ezekre a koncepciókra alapozva, az éghajlati igazságosság elvét szem előtt tartva felelnek a klímaváltozás problémájára. Az éghajlati igazságosságnak három alapelve van.
Az első az igazságos elosztás, ami a terhek és javak egyének, nemzetek és generációk közötti egyenlő elosztására utal. A második az igazságos eljárás, ami a döntéshozásban résztvevőket jelenti. A harmadik pedig a méltányolás, ami alatt a különböző kultúrák és nézőpontok figyelembe vételét értjük.
Visszafordíthatatlan károk
Az ember által okozott klímaváltozás hatásai közé tartoznak az egyre gyakoribb és komolyabb horderejű szélsőséges időjárási jelenségek, illetve azok a súlyos természeti károk, amik az emberi közösségek számára is veszteségekkel járnak.
Bizonyos területeken már történtek olyan adaptációs törekvések, amik a károkat valamilyen szinten csökkentik, azonban legkiszolgáltatottabb embereket és közösségeket továbbra is aránytalanul nagy mértékben érintik a klímaváltozás hatásai.
„Az szélsőséges időjárás és éghajlat már most visszafordíthatatlan károkat okozott — a természeti és társadalmi rendszerek képességein túlmutat, hogy ezekhez alkalmazkodni tudjon”
— írja a jelentés.
A természetet és az embereket érintő időjárásbeli szélsőségek közé sorolható az — átlagostól eltérő mértékű — óceánokban és szárazföldeken tapasztalt forróság, a heves csapadék, a szárazság és a tűzesetek. Emellett számottevő és egyre inkább visszafordíthatatlan kárnak mondható a szárazföldi, édesvízi és tengeri élőhelyek folyamatos pusztulása.
Az állat- és növényfajok körében tapasztalt változások is aggasztóak: a tudósok által megfigyelt fajok körülbelül fele vagy a sarkkörökhöz közelebb, vagy magasabban fekvő területekre vándorolt; több száz faj veszett el a szélsőséges időjárás miatt; tömeges kihalási események történtek a szárazföldön és az óceánokban is; illetve rengeteg hínárerdő is elveszett.
A fajok, amik elvesztek, visszafordíthatatlan veszteségnek számítanak. A hamarosan visszafordíthatatlan változások közé sorolódnak a visszahúzódó gleccserek, illetve a hegyi és sarkköri élőhelyeket érintő olvadás is.
A jelentés kiemeli: minden korábbi becslésnél nagyobb kiterjedésű és mértékű a klímaváltozás globális hatása.
Kölcsönös függés
A mostani IPCC jelentés az első, amely hangsúlyt fektet arra, mennyire fontos az ökológiai egyensúly és a társadalmak egymásrautaltságának figyelembe vételével cselekedni.
Ez alatt azt kell érteni, hogy egyrészt a természeti egyensúly függ az emberi tevékenységektől — gondoljunk itt a levegőszennyezés mellett az infrastrukturális változásokra, például útépítés, vagy a földhasználati változásokra, többek között az erdőirtás a mezőgazdasági területek terjeszkedése érdekében.
Emellett azonban mi is ugyanúgy függünk a természettől: ha a tevékenységeinkkel jelentős kárt okozunk a természetben, akkor azoknak az erőforrásoknak az elérhetőségét sodorjuk veszélybe, amik a társadalom számára elengedhetetlen jelentőséggel bírnak.
Ezért a szerzők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a jelentésben mind a klímaváltozás veszélyeinek felmérése, mind a klímaadaptációs tervek esetében figyelembe vegyék azokat a globális tendenciákat, amelyek hatással lehetnek a természetre: ilyen például a biológiai sokszínűség csökkenése, a természeti erőforrások kimerítése, a gyorsuló urbanizáció, a szociális és gazdasági egyenlőtlenségek és a COVID-19 is.
Hans-Otto Pörtner, az IPCC jelentésének egyik fő társszerzője hangsúlyozta: az egészséges ökoszisztéma ellenállóbb a klímaváltozással szemben, és olyan létfontosságú szolgáltatásokkal látja el az emberiséget, mint az élelem és a víz.
Szerinte a hanyatló ökoszisztéma helyreállításával, illetve a szárazföldi, édesvízi és óceáni élőhelyek 30-50 százalékának hatékony megőrzésével az egész társadalom profitálhatna a természet szénelnyelő és széntároló képességéből, ezzel felgyorsítva a fenntartható fejlődés felé való haladást. Ehhez azonban elengedhetetlennek látja a megfelelő anyagi hátteret és a politikusok támogatását.
Fontos szerepe van a városoknak
Mivel a világ lakosságának fele városokban él, a klímatervekben is elengedhetetlenül szerepelniük kell, mind a klímaváltozás hatásainak felmérése, mind az adaptáció szempontjából.
Megfigyelhető, hogy a városi környezetben a klímaváltozás bizonyos hatásai, például a hőhullámok, az áradások és a légszennyezés koncentráltabban érintik a lakosságot.
Ezeknek a hatásoknak nagy része a városokon belül is a gazdaságilag és szociálisan marginalizált lakosokat érintik jobban.
Emiatt a városokban rengeteg olyan lehetőség rejlik, amivel a klímaváltozás hatásainak enyhítésével egyben igazságosabb társadalom alakítható ki: a „zöld” épületek építése és a meglévő épületek zöldítése mellett az olyan infrastrukturális változásokra is hangsúlyt kell helyezni, mint például a megbízható, tiszta vízellátás, a megújuló energia előtérbe helyezése, illetve a tömegközlekedési eszközök korszerűsítése.
Fókuszban a rendszerszintű változás
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz elengedhetetlenek a megfelelő feltételek, amik csakis politikai kötelezettségvállalás útján valósíthatók meg.
Ehhez megfelelő intézményi keretrendszerre, irányelvekre, törvényekre, pénzügyi forrásokra, a klímaváltozással kapcsolatos tudástár bővítésére és egyértelmű célmeghatározásra van szükség.
Ennek a kötelezettségvállalásnak az eszközei közé tartozik a lakosság tudatosságának növelése, az átláthatóság és elszámoltathatóság beiktatása, a klímaadaptáció fejleményeinek folyamatos figyelése és értékelése, a társadalmi mozgalmak, és a klímaszennyezés jogi következményeinek biztosítása.
„A tudományos bizonyítékok megkérdőjelezhetetlenek: a klímaváltozás fenyegetést jelent az emberekre és a bolygóra nézve is. Ha a globális cselekvést tovább halasztjuk, ki fogunk csúszni abból a nagyon gyorsan szűkülő időablakból, amiben még lenne lehetőségünk élhető jövőt biztosítani” — nyilatkozta Hans-Otto Pörtner.
