Végleg eltörölni az írásbeli felvételit. Visszahozni az alsó tagozatnál a szöveges értékelést, jobban bevonni a szülőket a közös munkába. Beszélgetés Salamon Eszterrel, az Iskolaigazgatók Európai Egyesületének szakértőjével.
Ha oktatás, akkor mindenkinek a PISA-teszt ugrik be, és az, hogy mennyire gyengén teljesítenek ezeken a magyar gyerekek. Valóban ennyire fontos?
Néhány éve mintegy száz jelentős tudós, köztük Noam Chomsky is azt kérték, hogy függesszék fel a PISA-teszteket, amíg nincs szakmai konszenzus arról, hogy pontosan mit is akarnak mérni. Nem hagyták abba, csak a módszertanon változtattak.
Azt gondolom, hogy Magyarországon kizárólag arra alkalmas, reflektorfénybe helyezze az oktatást és alkalmat adjon arra, hogy beszéljünk róla.
Az egymást követő évek eredményei valamennyire tükrözik az oktatási rendszer általános állapotát, de sokkal több következtetést nem nagyon lehet levonni. A kép mégis reálisabb, mint más felméréseknél, mert ennek nincs valódi tétje. Az iskolák aránylag szabadon hívják meg a gyerekeket arra, hogy írják meg, ellentétben az évek óta zajló központi kompetenciamérésekkel. Mivel az utóbbi alapján értékelik az intézményeket, pontosan tudjuk, hogy sok helyen a gyengébb képességű gyerekeket megkérik, a mérések napján maradjanak otthon.
Ezek szerint a felvételi és az érettségi jobb felmérési lehetőség?
A felvételivel az a legnagyobb probléma, hogy nem készítik fel a gyerekeket arra, mi is valójában ez a vizsga. A magyar diák arra van szocializálva, hogy ha aránylag jól tudja az anyagot, akkor ötöst kap, ha kicsit rosszabbul, akkor négyest.
Általános iskolában hármast kapni már nagyon rosszat jelent, holott az osztályzat nevében benne van, hogy közepes, vagyis átlagos tudással hármas tanulónak kellene lennie.
A felvételi előtt a gyerekeket halálra stresszelik az iskolák és a szülők is, holott semmi mást nem kellene mondani nekik, csak azt, hogy ez a vizsga nem olyan lesz, mint amihez hozzá vannak szokva. Ha neked nehéz, másnak is az! A vizsgák esetében nagyon fontos a jó kommunikáció, tudatosítani kell, hogy nem ez az a dolgozat, amit tökéletesre ír meg. Lehet arról is vitatkozni, hogy van-e szükség van-e felvételire vizsgára. Más iskolarendszerben év közben hagyják a gyerekeket a saját ütemükben tanulni, viszont sokkal több ilyen típusú vizsgát iktatnak be az évek során. A magyar gyerekek nincsenek vizsgahelyzetekre szocializálva, holott ez felnőtt életükhöz is fontos tudás lenne.
Ezek az egységes vizsgák azért adhatnak támpontot a pedagógusnak?
Sok kutató kérdőjelezi meg az abszolút tudást, vagy a felkészültséget mérő standardizált tesztek értelmét. A járvány idején az iskolarendszerek ezeket engedték el a legkönnyebben, így talán most jött el az a pillanat, amikor el lehet kezdeni azon gondolkodni, hogyan lehet a gyereket segítő módon értékelni. Például Hollandiában is írnak felvételi tesztet a gyerekek, de ezt követően az iskola és szülő közösen leül, a pedagógus elmondja, hogy szerinte a gyereknek milyen típusú oktatás – szakképzés vagy általános középiskola – felé lenne érdemes elindulnia. A javaslatot nem kell elfogadnia sem a gyereknek sem a szülőnek, legfeljebb később kiderül, hogy mégsem volt jó a döntés. Ez a fajta felvételi eljárás sokkal egészségesebb lenne.
Az érettségi pedig lássuk be, tökéletesen értelmetlen vizsga, főleg abban a formában, ahogy most zajlik. Már réges-régóta nem kell polihisztorokat képezni, a középfokú végzettség pedig annyira általános lett, mint néhány évtizede a négy elemi volt.
A tantervek változásai után a mostani középiskolai tananyag egy része ráadásul régen még egyetemi szintű ismeret volt. Nem jó az a rendszer, amiben egy sikertelen magyar-, vagy történelemérettségi megakadályoz a továbbtanulásban egy természettudományban tehetséges fiatalt, vagy a matematikaérettségi egy bölcsész érdeklődésűt. Régen el kellett volna már törölni. Az írásbeli pontosan olyan, mint bármelyik más dolgozat, ha valamire szükség van, akkor az talán a szóbeli, a beavatási szertartás jellege miatt.
Az osztályozást számos kritika éri. Elhagyható egyáltalán?
Sok olyan elképzelés van, ami a tanárok ellenállásán bukik meg, vagy azért, mert nem kommunikálnak a szülőkkel. Volt időszak, amikor az alsósokról olyan szöveges értékelést kellett adniuk a pedagógusoknak, ami részletesen taglalta, hogy hol is tartanak a különböző tantárgyakból. Ezt a tanárok többsége egyszerűen szabotálta, szöveges osztályozással helyettesítették, és nem is magyarázták el a szülőknek, hogy mi lenne az elképzelés előnye.
A második Orbán-kormány beiktatása után Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár első intézkedése az volt, hogy eltörölte a szöveges értékelést, visszaadva a jogot a tanároknak, hogy az elsőst is megbuktathassa. A korábbi időszakban az alsó tagozatot egységesen egy képességfejlesztési időszaknak próbálták tekinteni, csak a szülő és a pedagógus egyetértése esetén ehetett a gyereket visszatartani.
Az osztályozás egyébként is a magyar oktatás szent tehene, amitől jó lenne megszabadulni. Az érdemjegyeket nem úgy használjuk, ahogy elneveztük azokat, a középiskolában a gyenge-közepes tanulók átlaga négyes körül van. Ráadásul a magyar iskolákban hamar megtanul minden gyerek csak az osztályzatért tanulni, elsajátítják a szükséges megúszási technikákat, így a tanulás öröme elvész. Ameddig viszont egy gyerek sorsa múlhat a gyengébb osztályzaton, én magam mindenkinek mindenből ötöst adnék, de mellé komolyan átgondolt fejlesztő szöveges értékelést is tennék.
A szöveges értékelés nem veszett ki teljesen a hazai oktatásból, sok iskolában még lehet vele találkozni.
Sok helyen megtartották, vannak olyan iskolák, ahol beleolvasva a szövegértékelésbe azt látjuk, hogy a pedagógusok valóban ismerik a gyereket. Jobb helyeken ki kérik a szülők véleményét, de emellett kötelező az alsósoknál az osztályozás.
Az iskoláknak tudomásul kellene venniük, hogy nem fakockákat kell nevelni.
Aki valóban ismeri a gyereket, annak nem túl nagy erőfeszítés leírni, a legtöbben vezetnek is valamilyen saját naplót a gyerekekről, annyi idő ameddig azt papírra vetik. Elképesztően jó a hatása, motiválja a gyereket és a szülőt is együttműködésre ösztökéli, ezért ez a kis befektetett energia többszörösen megtérül.
Tényleg túlterheltek a gyerekek?
Mérhetetlenül. Az időmérlegek szerint régen is túlterhelt gyerekek a Nemzeti Alaptanterv bevezetése óta lényegesen többet dolgoznak, mint más országokban. Ez elsősorban az általános iskolában van így, ahol az átlagos heti, csak az iskolához köthető munkaidő már az elsősöknél meghaladja az 50 órát, míg ez egy finn elsős esetében 20 óránál is kevesebb. Ráadásul a lexikális tudásra épülő magyar tanterv gyakorlatilag megakadályozza a gyerekeket a tanulásban. Amikor a képességek és a készségek fejlesztésére kellene koncentrálni, akkor dátumokat magolnak. Jó példa, hogy másodikosként papírra kell tudni vetni a halmazállapot változás szót, amikor én iskolás voltam, ez hatodikos fizika anyag volt.
A terhelés egy összetett gyerekjogi és egészségügyi kérdés, ami alapvetően sérti a legjobb oktatáshoz való hozzáférés jogát.
A hatalmas iskolatáska ezek közül a legkönnyebben megoldható, mert nem kell hozzá más, csak összehívni egy szülői értekezletet, és közölni az osztályfőnökkel, hogy ennyi könyvet nem fognak cipelni a gyerekek, tárolják azokat egy zárható szekrényben. Háromféle tankönyv létezik. Az egyik, amit ténylegesen használnak, ezen a tanév végére kívül-belül látszik, hogy forgatták. Vannak a teljesen érintetlenek, amelyeket csak megvásároltatnak. A harmadik fajta, amelyik kívülről piszkos, de szinte ki sem volt nyitva. Ezeket minden nap vinni kell, általában azért, hogy felszereléshiány miatt egyest kaphasson a gyerek, ha nincs nála.
Hogyan lehet akkor változtatni?
Leginkább abban kell reménykedni, hogy az iskolabezárások után nem ugyanúgy folytatódik minden, ahogy abbahagyták. A kényszerű otthonoktatás miatt minden eddiginél jobban látják a szülők, hogy mekkora a baj a tananyaggal, a módszertannal, a gyerekek terhelésével. A járványpánik miatt 2021-ben a kármentesítés lenne az elsődleges. A szakemberek már megkongatták a vészharangot, az intézkedések és a járvánnyal kapcsolatos kommunikáció hatása a gyerekek lelki egészségében valószínűleg visszafordíthatatlan károkat okozott.
Növekedett a gyerekszegénység, sokan éheznek amikor nincs nyitva az iskola, nagy mértékben megnőtt a családon belüli erőszakos esetek száma is. Az elkövetkezendő évben az iskolának el kellene térnie mindenfajta tantervi elvárástól, és a művészetekre, sportra, valamint más, a trauma feldolgozásában segítő tevékenységre kellene fókuszálnia.
Évek óta azt hangoztatom, hogy egy évre be kellene zárni a magyar iskolákat, az oktatást addig rá kellene bízni a non-formális oktatást biztosító civil szervezetekre és a feladatra vállalkozó nagyszülőkre, hogy ebben az időszakban felügyeljék a gyerekeket, mindezt természetesen államilag finanszírozva. Az átmeneti időszakban megújulhatna az alaptanterv, a pedagógusok közül ki lehetne szűrni azokat, akik teljesen alkalmatlanok a pályára. Azokat, akik még megfelelő programmal képezhetőek, vagy ki vannak égve, aktívan lehetne szakmailag segíteni. Az elmúlt év pőrére vetkőztette az oktatási, az egészségügyi rendszert és sajnos a képviseleti demokráciát is, talán most már nem lehet szőnyeg alá söpörni az összes problémát.
Borítókép: Pixabay/Alexas_Fotos
