
Új állatfaj került elő a Baradla–Domica-barlangrendszerből
Mindössze öt alkalommal észlelték ezt a fajt hazánkban, amin nincs mit csodálkozni, hiszen alapvetően a magashegységekhez, illetve az északi területekhez kötődik
Mindössze öt alkalommal észlelték ezt a fajt hazánkban, amin nincs mit csodálkozni, hiszen alapvetően a magashegységekhez, illetve az északi területekhez kötődik
Létezésének eddigi egyetlen bizonyítéka egy kitömött példány volt.
Szerencsétlenek estek, keltek a kerítés drótjában.
Az afgán tenyészetben 22 ezer baromfit vágtak le.
Elhajítottak minden biztonsági felszerelést, és rohantak a kamerákért.
Egy jegesmedvének 74 sarki ludat kellene elfogyasztania ugyanannyi emészthető energiához, mint amennyit egyetlen felnőtt gyűrűsfóka zsírjából kinyer.
Egyiküket négy hónaposan mentették ki egy ültetvényről, a bőre alatt két puskalövedékkel, törött lábbal. Most 18 éves.
A helyet delfincsapdának is hívják.
A felszíni áramvezetékek a madarakat is tizedelik, néhány hete például több mint 50 flamingót öltek meg ugyanitt.
A lendvakecskési erdőben, a Csuszigáló erdőrészletből vihették el az agancsokat.