
A kutyák meg tudják különböztetni az ember szándékos és véletlen tetteit
Egy német kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan reagálnak a kutyák, ha az ember szándékosan vagy véletlenül visszatartja a jutalomfalatukat.
Egy német kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan reagálnak a kutyák, ha az ember szándékosan vagy véletlenül visszatartja a jutalomfalatukat.
„A férőhelyeket úgy alakították ki, hogy az állat maga döntheti el, hogy a napos, vagy az árnyékos területen tartózkodik. A jegesmedvéért sem kell aggódni, egyszerűen úszik egyet a medencében, ami folyamatosan rendelkezésre áll.”
Az állatok számát egyebek közt az ürülékekből próbálták megbecsülni.
Októberig tart, mire leszigetelik a veszélyes vezetéket.
A természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt nyomozást folytató Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán továbbra is várják azok jelentkezését, akik érdemleges információval segítenék a felderítést
A kutyák egy részénél időskorban spontán demencia alakul ki.
Beléptünk az egyik legnagyobb természeti csodát jelentő időszakba, amelynek főszereplői a vándormadarak. Nagy tavaink lebetonozása mellett többek között az éghajlatváltozás is pusztítja élőhelyeiket, miközben ők maguk nagy segítséget jelentenek a növényfajok egy részének túlélésében, a biodiverzitás fennmaradásában.
A hazai fecskeállomány 2000-2010 között összeomlott, az ezredforduló utáni első évtized végére a populáció csökkenése meghaladta a 60 százalékot.
A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak.
A prototípus egy traktor elülső részéhez csatlakozik, és négy burgonyacsík szélességben dolgozik.