Veszprém megye vezeti a fekete listát vadbalesetekben
Életében legalább egyszer minden ember veszélyes helyzetbe kerül egy, az autó elé kiugró vad miatt, minden harmadik sofőr pedig már az összeütközést sem tudja elkerülni.
Életében legalább egyszer minden ember veszélyes helyzetbe kerül egy, az autó elé kiugró vad miatt, minden harmadik sofőr pedig már az összeütközést sem tudja elkerülni.
A Very Important Planet a Julianna-majorban járt, ahol a kutatók a többi között bemutatták a rovaroknak illatanyagokkal történő kommunikációját, valamint az ott kifejlesztett CSALOMON csapdacsaládot.
A hermelin Magyarországon ritka, védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Európában és Közép-Ázsiában 1 865 helyszínen közel 7,3 millió madarat figyelt meg a 28 104 résztvevő.
Az ügyészség tárgyalás mellőzésével az elkövetők próbára bocsátását indítványozta.
Egyre több állat kerül fel a vadon kihalt és a súlyosan veszélyeztetettek listájára.
Korábban egyszer már elkobozták az engedély nélkül tartott állatokat, de az elkövető nem adta fel, és újranyitotta a magánállatkertet.
Akár 158 ember halálához, 158 ezer barna rétihéja pusztulásához is elég lett volna.
A látogatók az ízeltlábúak világát is megismerhetik.