Kutatás: az idősebb kutyák kevésbé barátságosak
További vizsgálatok szükségesek annak kiderítése, hogy a személyiségjegyek és a rangsorban elfoglalt pozíció között milyen oksági kapcsolatok lehetnek.
További vizsgálatok szükségesek annak kiderítése, hogy a személyiségjegyek és a rangsorban elfoglalt pozíció között milyen oksági kapcsolatok lehetnek.
A lelőtt állatok boncolásának tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon.
A szakértők hatékonyabban ismerik fel a madarakat hangjuk, mint külső jellegzetességeik alapján.
Túrkevén, illetve a szomszédos Kisújszálláson a telelő erdei fülesbaglyok összesített létszáma egyes években akár az ezer példányt is meghaladhatja.
A hatósági állatorvos elsődleges vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy az állatok elhullását a táplálékhiány okozta.
Élőhelyének degradációja és a kereskedelmi célú illegális befogások miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.
A költési időszak kezdete előtt, az év első három hónapjában kell elvégezni azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amik áprilistól tilosak, mert veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre.
Megműtötték a sérült állatot, de azt nem tudják még, hogy a tigrist vissza lehet-e valaha engedni a vadonba.
Ősszel tömegesen érkeznek hozzánk telelni az északi állományok, ilyenkor gyakorlatilag az egész országban általánosan elterjedt.