




Szerda délben leáll egy percre a közösségi közlekedés Budapesten
A szombati és a pénteki halálozási adatok alapján egymillió főre vetítve Magyarországon haltak meg a legtöbben egész Európában.

Elefántok vs. avokádó: súlyos konfliktus robbant ki egy kenyai ültetvény és az állatvilág között
Kenyában a mezőgazdaság már a vadorzóknál is komolyabb fenyegetést jelent az élőlényekre. A gazdaság támogatói szerint a térségnek munkahelyekre van szüksége a koronavírus okozta válságban.

Megjött az első fecske Magyarországra, de repül is tovább
A megfigyelések szerint a sárgyűjtés idején a fecskepárnak 220 kilométert kell repülnie.

Nem lehetnek külföldi szurkolók a tokiói olimpián
A tokiói kormányzó úgy fogalmazott: a lépés sajnálatos, de elkerülhetetlen volt

Ausztria a nyárig fenntartja a beutazási korlátozásokat
A tíznapos karanténkötelezettség a beutazás után továbbra is érvényben marad.

Visszaesett a hazai termékek aránya a 10 legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben
A magasabb hozzáadott értékű termékek esetében a polcok felét ma már külföldi áruk foglalják el.
