A teremtett világ, amelynek megvédésére a Fidesz folyton hivatkozik – leginkább a működő környezetvédelem helyett –, Orbán Viktor gondolkodásában egy kiapadhatatlan pénzeszsákot jelent, amelyből mindig csak kifelé kell pakolni, költeni pedig csak a látszat végett érdemes rá. Talán egyetlen költségvetés sem volt a NER 15 éve alatt, amely olyan szemléletesen mutatta volna meg ezt a gondolkodásmódot, mint a mostani.
Nemhogy reálértékben, de még nominálisan is csökkennek a környezetvédelemre fordított kiadások a most benyújtott költségvetési tervezet szerint. Méghozzá nem is kevéssel: több mint 150 milliárd forinttal, ami drasztikus, 20 százalék feletti visszavágást jelent. A kormány szeret arra hivatkozni, hogy egyrészt nincs válság, másrészt másfél évtizede megszorítások nélkül vezeti az országot – ehhez képest soha, sem a Bokros-csomag, sem a Bajnai-féle válságkezelés idején nem történt ilyen mértékű és arányú elvonás a környezetvédelmi kiadásokból. Ami a büdzsétervből kiolvasható, az a klasszikus megszorító politika – annak is a legrosszabb, jövőfelélő fajtája, amikor a következő nemzedékek jóléte terhére próbálják megoldani a jelenben, az egyre kilátástalanabb orbáni kormányzás által okozott problémákat.
A konkrét számokat nézve 735 milliárdról 589 milliárdra csökkennek a környezetvédelmi ráfordítások a költségvetési törvénytervezet szerint, amire Magyarország valós környezeti állapotának ismeretében sem mentség, sem magyarázat nincs. Azaz tragikus az összkép, de a részletek külön-külön is megindokolhatatlanok. Az ismétlődő ragadozómadár-mérgezések, bagolyfióka- és denevér-agyonverések, fecskefészek-befalazások, folyópart-letarolások és az Alföld kiszárításának országában a lakosság környezeti szemléletének formálására 126 millió forintot szánna a kormány – vessük ezt össze mondjuk a „Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok” közel 40 milliárdjával, meg azzal, hogy az egyik a fenntartható jövőt szolgálná, a másik viszont csak egy minden téren bukásra álló kormányzati garnitúra hatalomban tartását, vagyis semmiféle közcél nem kapcsolódik hozzá.
Árulkodó az is, hogy miközben tavaly és idén paradigmaváltást ígérő, látványos mintaprojektek indultak el országszerte minimális ráfordítással, de biztató eredményekkel. 2026-ban azonban a vízvisszatartás egyáltalán nem jelenik meg önálló előirányzatként a tervezetben, holott egyrészt rohamtempóban szárad ki az ország, másrészt tényleg létezik is vízvisszatartási program – vagy legalábbis létezett, mert a jövő évi költségvetésben nem lesznek elkülönített forrásai.
A kormány korábban eldöntötte, hogy évente 17 milliárd forintot fordít öntözésfejlesztésre, ami a feladat nagyságához képest nevetségesen kis összeg, de láthatóan most még azt sem biztosítják: a tervezetben mindössze 6,7 milliárd forint jut erre a célra 2026-ban. Összehasonlításul: abból a pénzből, amit az állam Tiborcz István háromszorosan túlárazott irodaházainak megvásárlására fordított, modernizálni lehetne az ország teljes öntözőrendszerét – persze csak akkor, ha olyan kormányunk lenne, amelyik az Orbán-család feltőkésítése helyett a jövőért dolgozik.
2023-ban Magyarország területén összesen közel százezer csőtörés következett be, ami átlagosan napi 257 esetet jelent. A képtelenül magas érték egyszerre világít rá az elöregedett vízhálózat jelentette problémákra és az infrastruktúra sürgős felújításának szükségességére. A csőtörések egy korlátosan rendelkezésre álló természeti erőforrás, az ivóvíz értelmetlen pazarlását indukálják – érthetetlen, miért nem szán érdemi forrást a kormány a hálózat rendbetételére. De ugyanennyire irracionális, hogy megint csökken a természetvédelmi értékek megőrzésének előirányzata is. Pontosabban van egy minimális emelés, ugyanúgy, mint a génmegőrzésnél, ami többek között a Kárpát-medence klimatikus viszonyaihoz alkalmazkodott tájfajták megőrzését jelentené – csakhogy a „növekedés” mértéke még a bevallott inflációt sem éri el.
A vasút marad mostohagyerek, ahogyan eddig: a „fenntarthatósági és modernizációs fejlesztések” 20 milliárdjából – azon a költséghatékonysági szinten, ahogyan a Lázár-tárca dolgozik – legfeljebb a vasúti vécék toalettpapírjára futja majd.
Az elvben épülő, a valóságban viszont nem létező Paks 2 atomerőműre 95 milliárd forintot fordítana az Orbán-kabinet. Emlékeztetőül: egy atomerőmű a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Euratom szerint akkortól számít épülőnek, amikor megtörtént az első betonöntés. Az illetékes miniszter, Szijjártó Péter legutóbb, tavaly év végén idén februárra ígérte az építkezés megkezdését. Most május van, betonöntés viszont nincs, helyette a gödörásás és a gödörfal leomlásának problematikájával küzdenek. Közben a beruházás orosz banki finanszírozója szankciós tiltólistán van, a kiválasztott nyugati beszállítók nem szállítanak semmit, mert félnek a szankcióktól, az EU pedig a megbízhatatlan, háborús agressziót elkövető és a zaporizsjai atomerőmű megtámadásával egész Európa biztonságát fenyegető oroszokkal történő mindennemű nukleáris együttműködés teljes tiltására készül, amiben egyre inkább bírja az USA egyetértését is. Ebben a helyzetben több mint felelőtlenség újabb közel 100 milliárdot ebbe a feneketlen közpénztemetőbe önteni. Sokkal több értelme lenne, ha a kormány a szóban forgó összeget a lakások energiahatékonysági felújítására költené. Orbánék a még az előző kormánytól megörökölt panelprogramot megszüntették, az uniós finanszírozású hőszigetelési programokat leállították – most itt lenne az alkalom hogy csináljanak valamit, ami tényleg csökkenti az energiafüggőségünket és a családok terheit. A Párbeszéd-frakció be fog adni erről egy módosítót, hogy a kormánytöbbségnek legyen alkalma javítani a gyászos bizonyítványon.
Jellemző, hogy az egész költségvetési tervezet legnagyobb „zöld” tétele a kirívóan lassan, drágán és rossz minőségben készülő, semmilyen közösségi közlekedési célt nem szolgáló Budapest-Belgrád vasútvonal, aminek legfeljebb Kínában és Felcsúton örülnek – közben a személyszállítást végző magyar vasút olyan állapotban van, ami lassan már a harmadik világ országaiban is kínos lenne.
Zárásként még két tételt említenénk, amely világosan megmutatja, hogy hogyan gondolkodik ez a kormány a jövőről, hol vannak a prioritásai, és miért kell leváltani. Környezeti és természeti katasztrófa-kárelhárításra (beleértve az esetleges árvizeket is) 2 milliárd forintot állítottak be a költségvetésbe, a kormányzati informatikai infrastruktúra alkalmazás üzemeltetésére viszont ennek az összegnek pontosan a tízszeresét – miközben egyedül a Dunába szivárgó mérgező óbudai gáziszap eltakarítása, amire immár bírósági ítélet is kötelezi a kormányzatot, tíz évvel ezelőtti áron 10 milliárd forintba kerülne.
A másik nonszenszre Bardócz Sándor, Budapest főtájépítésze hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán. Mint kifejtette, a valóban sürgető, de kidolgozott tervek nélkül megvalósítani szándékozott homokhátsági vízpótlást a kormány két előkészített fővárosi projekt kárára tervezi finanszírozni a KEHOP Pluszból – a Duna budapesti védvonalának két leggyengébb szakasza, az összességében 100 ezer ember otthonát védő Nánási-Királyok úti fővédvonal és Újpesti fővédvonal megerősítése így forrás nélkül marad. „Természetesen a homokhátság problémái is rettentően fontosak, a terület éléskamrája többek között a fővárosnak is, de sajnos az állam harminc éve halogatja ott a tervek elkészítését” – írja a szakember. Ennyit röviden az Orbán-kormány költségvetési tervezetének „zöld” fejezeteiről. Ez a zöld nem az élő természet színe, hanem inkább a penészes narancsé – ha a választók is úgy akarják, végül valószínűleg ugyanoda is kerül majd.
