A pénzügyi helyzetének ismeretében érthetetlen, miért és miből vette meg a Liberty Steel a Dunaferrt. Az indiai cég sorra dönti be az európai acélipar szereplőit – nemhogy az ágazat kizöldítése, de immár a túlélése is egyre több országban kétséges. Egyes elemzők szerint a Liberty megmagyarázhatatlan mozgása kínai érdekeket szolgál.
A régiónkon belül Csehországban, Romániában, Észak-Macedóniában és Magyarországon is súlyos acélipari válsághoz vezetett az indiai Liberty Steel színrelépése. A vállalat 2021 óta megoldhatatlannak látszó finanszírozási krízissel küzd, ennek ellenére töretlenül folytatja európai bevásárlókörútját egy sajátos recept szerint: a megszerzett (általában eleve bajban lévő) cégekből tőkét von ki, majd állami segítségért jelentkezik.
Az ágazat eleve nehéz helyzetben van az áram és a szén árának megemelkedése, a gazdaság fékezése, az ukrajnai háború, illetve a környezetvédelmi előírások szigorúbbá válása miatt. Az európai acéliparnak ezekben az években kellene végrehajtania az átállást a „zöld” acélgyártásra, ami alapértelmezésben elektromos kohókat, és minél nagyobb arányban megújuló energiát illetve hidrogénüzemet jelent(ene). A REPowerEU terv az acélipar gyors zöldítését sürgeti, olyan célszámokkal, mint hogy az EU szén-dioxid-kibocsátásának 5%-át kitevő acélszektor egyharmada 2030-ra megújuló árammal termelt hidrogén felhasználásával szén-dioxid-mentessé válik, és az évtized végéig 2,6 milliárd eurót áldoznak a zöld acélgyártást szolgáló kutatás-fejlesztésre.
A Liberty mindenütt, ahol Európában megjelent, a váltás ígéretével házalt, miközben a zöld átállás mindenhol beláthatatlan messzeségbe került, ahol az indiaiak végül tulajdonosi pozíciókhoz jutottak. A csehországi, ostravai Nowa Hutában (a régió legnagyobb acélüzemében) az acélgyártást leállították, és végeláthatatlan alkudozásba kezdtek a kormánnyal illetve a szakszervezetekkel. Küszöbön áll a csődeljárás, mivel a gyár egyetlen komoly bevételi forrása jelenleg a nem-termelés nyomán felszabaduló szén-dioxid-kvóták eladása. Mivel az így kapott pénzt az indiai tulajdonos nem a termelés újraindítására, a korábbi tartozások kifizetésére, illetve a gyár modernizálására fordítja, hanem kiviszi az országból, a cseh kormány nemrég megtiltotta a további kvótaeladásokat. A gazdasági és kereskedelmi miniszter írásban követelte, hogy az indiaiak juttassák vissza az eddig kilapátolt forrásokat, és tegyenek le az asztalra egy reális átszervezési tervet, amire a minimálisnál is kisebb az esély. A cég 6000 dolgozója december óta kényszerszabadságon van, és a beszállítói láncban további 30 ezer állás van veszélyben. Mivel a Liberty Ostrava nem fizet az áramért (sem), az áramszolgáltató lekapcsolta a hálózatról, így az acélmű – mivel a számlák rendezésére nincs fedezet – most más áramszolgáltatókkal próbál egyezkedni. De a korábbi áramellátónak is tettek egy ajánlatot, hogy a tartozások egy részének rendezése ellenében részlegesen állítsa helyre az energiaellátást, amivel 1500 embernek újra lenne munkája, legalább részmunkaidőben. Ostravában a zöld acélgyártás bevezetésére – ami a deklarált cél 2030-ig – 8,6 milliárd koronát (132 milliárd forintot) kellene költeni. Erre a Liberty szerint sincs más mód, mint egy meg nem nevezett titokzatos befektető érkezése. A realitás viszont sokkal inkább az, hogy a régóta álló nagyolvasztó újraindítását legjobb esetben június végére, vagy (ha nem sikerül megegyezni a jelenlegi áramszolgáltatóval) jövő januárra ígérik, mindenféle garancia nélkül.
Hasonló nehézségekkel küzd – igaz, teljesen még nem állt le – Romániában a Liberty Galati, amely szintén a kvótaeladásokkal próbálja a felszínen tartani magát. A cég ellen több beszállító is felszámolási eljárást kezdeményezett (részben még tavaly). Pénz azonban itt sincs a számlák kifizetésére, ezért most egy 150 milliós, államilag garantált kedvezményes bankhitelért kilincselnek az Exim Banca Romaneasca-nál.
Észak Macedóniában sem sikertörténet eddig a Liberty bejövetele. A Liberty Steel Skopje részvényeinek értéke egy év alatt az ötödére csökkent – pedig itt legalább van termelés. Igaz, erősen veszteséges: egy február végi jelentés szerint a megelőző 9 hónapban több mint 10 millió eurós mínuszt hoztak össze.
Magyarországon azért zajlik különlegesen érdekes epizódja a Liberty-történetnek, mert itt azt is meg kellene magyarázni, hogy a három éve ismert finanszírozási krízis ellenére miért ezt a céget választotta a kormány a Dunaferr új tulajdonosául. A nyomott áron megtörtént adásvételre tavaly nyáron került sor, az acélgyártás viszont azóta sem indult újra. Átmeneti bevétel itt is leginkább a kvótaeladásokból érkezik, miközben az ígéret Dunaújvárosban is az ország legnagyobb acélművének modernizációja és zöldítése volt. Az európai szaksajtó most arról ír, hogy az indiaiak a kínai állami tulajdonú CISDI Engineering Company bevonásával (és tőkéjéből) hoznának létre egy 150 tonna kapacitású ívkemencét, amely nem csak az acél-előállítás energiaigényét csökkentené radikálisan, hanem a kibocsátását is, akár 80%-kal. Ezt ugyanakkor semmilyen hivatalos forrás soha nem erősítette meg. A hír kapcsán azonban megindultak a találgatások arról is, hogy a nem létező pénzéből sorra bajban lévő acélgyárakat vásárló Liberty esetlegesen a kínaiak trójai falova. Ebben az lehet a ráció, hogy a Nyugat és Ázsia gazdasági rivalizálása nyomán egyre kevésbé nézik jó szemmel az európai kormányok, ha országaik stratégiai vállalatai kínai kézbe kerülnek – Indiával kapcsolatban ilyen aggályok egyelőre sokkal szórványosabban fogalmazódnak meg.
