Jelenleg mintegy 4200 barlangot tartanak nyilván Magyarországon, közülük az egyik legnépszerűbb a Tapolcai-barlangrendszer, melynek több mint 14,6 kilométer hosszúságban feltárt és feltérképezett járatai ismertek. A varázslatos hely idegenforgalomban betöltött szerepét jelzi, hogy 2010-ben átvette a Baradlától a leglátogatottabb magyarországi barlang címet.
A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, és tíz évvel később a látogatók számára is megnyitották. Hazánkban ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang, melyet már 1942-ben védelem alá helyeztek, 1982 óta pedig a fokozottan védett kategóriában jegyzik.
A Tapolcai-tavasbarlang modern kivilágítással várja a látogatókat, akik a mélybe vezető 75 lépcsőfokon lesétálva egész évben 20 ⁰C-os hőmérsékletben járhatják végig a száraz szakasz változatos termeit. Bár cseppkövek nem alakultak ki a barlangban, a levegőből kivált képződményekben (borsókő és aragonit) gyönyörködhetnek a látogatók. A csónakázásra vállalkozók fémladikokban evezhetnek a sejtelmesen megvilágított tavon, ahol megfigyelhetik a Malom-tó felől beúszó, fürge cselléket.
Kútvizet kerestek, barlangot találtak
Más hazai barlangokhoz képest a Tapolcai-tavasbarlang története nem számít idősnek. Tapolcán 1902. januárjában kezdett kutat ásni Németh Ferenc a Kisfaludy utca 6. sz. alatt, Tóth Pál pékmester telkén. A Tapolcai Lapok első évfolyamának 7. száma tudósított az eseményről:
„Már 14 méter mélyre lementek, midőn robbantás után észrevették a munkások, hogy a kút gödrének délnyugati oldalán egy nyílás támadt, melyen keresztül egy ember összekuporodva átbújhat. A kíváncsiság csakhamar rábírt néhány vállalkozó szellemű embert, hogy betekintsenek a nyílásba. Nagy meglepetéssel tapasztalták az első kutatók, hogy a szűk nyílás csakhamar egy szélesebb folyosóvá lesz, mely másfél métertől négy-öt méter magasságúvá is válik. Ma már úri emberek is voltak lenn tudományos eszközökkel, és elbeszéléseik után közöljük a következőket: A nyíláson keresztülbújva, a folyosó északkeleti irányúvá lesz és a kúttól nyolc méter távolságra már barlanggá szélesedik, melynek hossza mintegy 50 méter. A barlang végén van egy tó, melynek vize 19°C. A levegő hőmérséklete 19,5°C. A tavon túl a szikla falában több nyílás van, melyen keresztülbújva ismét egy barlangba jut az ember, melyben roppant mély víz van. Tovább kutatva még több ilyen barlangra akadtak…”
A Tavasbarlang feltárása
Tapolca lakói természeti kincsüket már akkor hasznosítani kívánták. A barlang megnyitásának gondolatát Vastagh János 1910-ben vetette fel, majd még az évben a képviselőtestületi gyűlés elhatározta az üregrendszer felmérését és megnyitását. Megalakították a Barlangtársulatot, és Keszler Aladár építőmestert bízták meg a munkák kivitelezésével. A mester elkészítette a barlang térképét, és 1911-ben elkezdte a lejárat ásását. Alig egy hónap alatt elérték a föld alatti eredeti üreget.
A Tapolcai Barlangfeltáró Társaság 1912-ben a barlangot három évre bérbe adta Gróf Gyula tapolcai lakosnak, majd megtörtént a kiépített barlang műszaki hatósági átvétele. Eszerint az új barlanglejárat hossza vízszintesen 26 méter, amelyen 75 lépcső vezet le. A barlang legnagyobb hosszúsága 85 méter, legnagyobb szélessége 15 méter, a legnagyobb magassága pedig 6,5 méter volt.
Az 1912. május 5-i ünnepélyes megnyitó idején a barlangban nyolc tavat találtak, amelyeket lámpákkal világítottak meg. A barlangot már 1913-ban 19 iskola diákjai keresték fel, és hamarosan rendszeres vendégekké váltak a balatoni fürdővendégek is.
1925-ben a Barlang Társulat felkérésére Kadic Ottokár vezetésével egy szakértői vizsgálatot kezdtek. A szakember sziklamászókkal együtt megkezdte a tavasbarlang felmérését. Ekkor átkutatták a tüdőgyógyászati pavilon építésekor megnyílt újabb barlangot, a mai Kórház-barlangot. 1937-ben a vízszint mesterséges süllyesztésével újabb 145 méteres szakaszt tártak fel, ezzel a barlang teljes hosszúságát 352 méterre növelték.
1938-1939-ben eltávolították az egyes tavakat elválasztó törmelékeket, így kialakult a ma is használatos csónakázó-körfolyosó.
Az ötvenes években fejlesztések történtek, kimélyítették a csónakázó-útvonalat, s a második legnagyobb teremben Batsányi-emléktáblát helyeztek el. Rendbe hozták a világítást, és új bejárati épületet készítettek.
1957-ben a barlangban első búvárként Ráday Ödönnek sikerült beúsznia a vízalatti járatok kezdeti szakaszait. Később az MHS Budapesti Elnökségének könnyűbúvárai Hortolányi Gyula vezetésével közel 300 méternyi újabb járatot fedeztek fel. Ezt követően a Vörös Meteor Nautilus csoportja 1967-ben kezdte el a szifonok ismételt vizsgálatát, és több éves munkával feltárták a csónakázójárat nyugati felén a több ágra szakadó, levegős termeket tartalmazó Meteor-ágat.
A víz láthatalan útja
Tapolca közvetlen felszíne alatt a laza szerkezetű, szarmata mészkő erősen karsztosodott, részben ennek köszönhető, hogy a város alatti hajdani és jelenkori vízjáratok találhatók. A változatos méretű üregeket hideg és langyos karsztvizek töltik ki, amelyek keveredése és lassú áramlása következtében erős oldóhatás figyelhető meg. Ilyenek a Tapolcai-tavasbarlang járatai is.
A változatos oldásos formákban gazdag járatokat a különböző hőmérsékletű vizek keveredési korróziója hozta létre. A Bakony karsztos mészkő- és dolomit területein beszivárgó csapadék egy része biztosítja a hideg karsztvíz-utánpótlást, míg másik része 3-400 méteres mélységbe jutva a vulkáni utóműködés következtében felmelegszik 35-40 ⁰C-ra. Ez a meleg víz a repedéseken feláramolva keveredik a hideg karsztvízzel, létrehozva a rendszert kitöltő 18-20 ⁰C-os forrásvizet.
Az összekeveredett 20 °C-ra hűlt langyos vizek a tavasbarlangból tovább áramlanak a felszín alatt, majd a Malom-tó forrásaiban látnak napvilágot. A tó vizének visszaduzzasztása tette lehetővé a barlangi csónakázást.
Tapolca sajátos földtani és morfológiai helyzetéből adódik, hogy már a földtörténeti közelmúltban is óriási vízgyűjtő területtel rendelkezett. Ezért nem meglepő a Malom-tó forrásának óriási hozama, mely percenként nagyjából 22 ezer liter.
Sokszínű élővilág
A Tapolcai-tavasbarlang élővilágának leglátványosabb tagja a tó vizében ezres csapatokban cikázó fürge cselle (Phoxinus phoxinus). A tapolcaiak által leggyakrabban csetrinek nevezett halfajnak sajátos barlangi formája alakult ki, amely felszíni fajtársaiétól nagyságban, színben és élettani szempontból is különbözik.
A barlang mohaflórája az évtizedek alatt kicserélődött az idegenforgalom hatására. 1964-ben négy olyan mohafajt gyűjtöttek az üregekben, amelyeket az 1970-es évek elején már nem lehetett kimutatni, és elszaporodott egy Eucladium verticillatum nevű faj. Ez a korábban nem észlelt mohafaj a nagy teljesítményű lámpák hatására olyannyira elterjedt, hogy kiszorította az eredeti mohaflórát. A barlang szárazföldi ízeltlábúi is változatosak, összesen 22 fajt mutattak ki, amelyek közül leggyakoribbak a troglophil ugróvillások.
Légúti betegségeket gyógyítanak
A barlang levegőjének hőmérséklete a bejárat közeli száraz szakaszokban (Lóczy-terem és környéke) a legalacsonyabb és legváltozóbb (10,4-17,6°C), míg a tó környékén már érződik a langyos víz kiegyenlítő és melegítő hatása, mert ott a hőmérséklet 17,6 és 20,2°C között mozog.
A barlang levegője nemcsak magas hőmérsékletével tűnt ki más hazai barlangok közül, hanem gyógyító hírével is. 1958-ban a debreceni Egyetemi Gyógyszertani Intézet végzett levegővizsgálatokat, amelyek alapján feltételezték, hogy a külső levegőben lévő kóros anyagok hiányoznak a barlangból, és ennek tulajdonítható az asztmás tünetek csillapodása.
A Kessler Hubert által 1963-ban elindított rendszeres vizsgálatok igazolták, hogy a barlang levegője gyógyhatású, kedvező a légúti betegségben szenvedők számára. A később Somogyi József főorvos vezetésével elkezdett meteorológiai vizsgálatok megerősítették, hogy a barlangi levegő a légzőszervi betegségek gyógyulását segíti. A Tapolcai-tavasbarlangban 1972. december 1-jétől rendszeres lett a barlangterápiás kezelés, 1982-től hivatalos gyógybarlangként üzemel. A föld alatt alkalmazott barlangterápia a barlangi mikroklíma körülményeire alkalmazott sajátos, komplex légzésrehabilitáció. Így a Dunántúl egyik páratlan kincse amellett, hogy föld alatti csónakázásra csábít, a betegek gyógyítására is alkalmas.
Képek:Egri Csaba