Hazánk egyetlen függőcsatornáját Tiszafüreden 1940. június 20-án adták át. Az ipartörténeti jelentőségű tiszaörvényi szivattyútelepen napjainkban is ugyanazok a berendezések dolgoznak, amiket hosszú évtizedekkel ezelőtt üzembe helyeztek.
A hazánkban páratlan építmény szivattyútelepét a gátkoronára emelték, innen indul a közel 320 méter hosszúságú, lábakra épített függőcsatorna, mely hazánk első öntözőrendszerének része.
A speciális építmény neve arra utal, hogy a csatorna első szakasza egy lábakkal a magasba emelt betonvályú. A páratlan betonhídra a szivattyútelep és a környező térség közti szintkülönbség áthidalása miatt volt szükség, valamint azért, mert a gát csak később épült meg a szivattyútelep közelében, így azon a helyen akkor még a Tisza vize folyt.
Többmillió pengős építkezés
Ahogy az utóbbi években, úgy az 1930-as években is gyakoriak voltak az Alföldnek ezen a részén az aszályos időszakok, melyek a mezőgazdaságban jelentős károkat okoztak. 1935-ben is brutális aszály sújtotta a vidéket, rengeteg föld kiszáradt, többek között az akkori kormányzó tulajdonában lévő területek nagy része is. Egy olyan öntözőrendszerre volt szükség, ami egészen Kenderesig ellátta a környékbéli földeket és halastavakat vízzel.
Az építkezés 1937-ben kezdődött, a Tiszántúlon végzett öntözéses gazdálkodás elősegítésére összesen 80 millió pengőt biztosított a magyar királyi öntözésügyi hivatal. A globális terv részeként építették meg 3,2 millió pengő költséggel Magyarország első öntözőrendszerét, amely 115 négyzetkilométeres terület vízellátását biztosította.
Az öntözőrendszer végpontja a Horthy kastély kétezer holdas területén, Kenderes-Bánhalmán volt. A rendszert 40 + 878 fm hosszúságú Tiszafüredi öntöző-főcsatorna, valamint 10 elsőrendű mellékcsatorna alkotta. Mivel a szivattyútelepet egy mesterséges szigetre építették, a gépkezelő a munkahelyét árvízkor csupán csónakkal tudta megközelíteni. A jelenleg álló tiszafüredi gát a harmincas években még nem létezett, így árvízkor a függőcsatorna alatt zavartalanul átfolyhatott a víz. A városlakók számára a csatornával egyidőben bevezetett áramhálózat is nagy könnyebbséget jelentett a mindennapokban.
Bámulatos gépészeti megoldások
A szivattyútelep kivitelezési munkái a szivattyúzó akna építési munkáival kezdődtek meg 1937. október 27-én. Az építmény víz felöli oldalán alakították ki a szivattyúzó aknát, amely a vízkivételi műnek a Tisza medrébe süllyesztett része.
Ez az akna biztosítja a szívócsövek és a folyó kapcsolatát. A speciális építmény két darab, egyenként 4 méter átmérőjű félhengerrel lezárt és 8-szor 4 méter alapterületű, 11 méter magas beton hasáb, mely három részre tagolódik. A víz áramlását 6 darab, zsiliptáblával ellátott beömlőnyílás biztosítja, ezek 1 x 1,6 méter nagyságúak.
Az öntözővizet 3 db egyenként 1200 milliméter átmérőjű szívócső szállítja a szivattyútelep gépterme alatt elhelyezkedő 11 méter mély szivattyúaknához. Itt kaptak helyet a függőleges tengelyű, kétlépcsős propellerszivattyúk, melyeket villanymotor hajt. A Ganz gépgyárban épített szivattyúk megbízhatóságát jelzi, hogy idős koruk ellenére ma is kiválóan teljesítenek.
Az 1939-ben gyártott GANZ FBV 26/540 villanymotorok a gépteremben működnek, ezek teljesítménye 275 kW (370 LE). A szivattyútelepet 1940-ben két gépegységgel adták át, a 3. állás tartalékként szolgált. Az 1944-ben megépített motor beüzemelésére a II. világháború befejezését követően került sor.
A meredek csatornahíd
Miután a vizet beszivattyúzták, a nyomómedencébe jut, amely a gépházat a csatornahíddal köti össze. A különleges híd a leglátványosabb része az építménynek. A 319, 5 méter hosszúságú csatornahíd 13 pillérből áll. A híd keresztmetszete félkör alakú, esése 1,97 százalék, ami 64 centiméteres magasságkülönbséget jelent a csatorna két végpontja között. A félkör alakú metszet azért szükséges, hogy a víz szabadon áramolhasson végig a hídon.
Az építmény viszonylag nagy esése miatt a kiemelt 6 köbméteres vízmennyiség 2,77 m/s sebességgel zúdul végig a csatornahídon. A függőcsatorna végét a csillapítómedence foglalja el, amelynek feladata, hogy a beérkező nagy sebességű víz energiáját megtörje, és víztömeget átvezesse az öntöző főcsatorna irányába.
A csillapítómedence a durva hordalékanyagot visszatartja, ugyanakkor a helyszíni viszonyokból adódó éles irányváltást is orvosolja. A medence külső felületén egy kis emléktáblát helyeztek el, amelyen az 1940. március 23-as dátum szerepel, 91,29-es vízszinttel és a felirattal. A tábla JEGES ÁR felirata arra utal, hogy az akkoriban tomboló áradásnak állítottak emléket a dolgozók.
Felújították és látogatható
A patinás ipartörténeti emléket 2017-ben újította fel a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A létesítmény egyik szivattyúját szétbontott állapotban tekinthetik meg a látogatók. A hajdani csatornaőr háza felújított állapotban, magántulajdonban van, jelenleg vendégházként üzemel. A tekintélyt parancsoló műtárgyak előzetes bejelentkezéssel egész évben látogathatók, további információk a KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökségén elérhetők.
