1998-ban, Naganóban még Eddie-t, a sast is feledtette Philip Boit, Kenya sífutója, aki a lécen még valahogy megállt, de a célban már alig sikerült. Az olimpiatörténet egyik legnagyobb pillanataként az utolsó helyezettet az aranyérmes, minden idők legjobbja kapta el.
Az olimpiák legfelemelőbb élményei közé tartoznak azok a pillanatok, amikor amatőr versenyzőket látunk csetleni-botlani a játékokokon, emlékeztetve a sport igazi értelmére és talán legmélyebb szépségére. A téli játékok története során esendősége folytán emelkedik ki a mezőnyből a híres Eddie, a sas, akinek csodás történetét filmre vitték.
1998-ban, Naganóban azonban még Eddie-t is feledtette Philip Boit, Kenya első téli olimpikonja. Azt mindig tudtuk, hogy a kenyaiak nagyon tudnak futni közép- és hosszú távokon, úgy mint egyetlen nemzet sem, így történelmi riválisaik, az etiópok is mögöttük járnak már. Azt is tudjuk, madáralkatuk, hosszú és vékony lábuk segíti őket a futásban, de a japán havon huszonnégy éve az is kiderült, sífutni (még) nagyon nem tudnak.
A célban már csak Philip Boitra vártak, mindenek előtt a sífutás történetének legnagyobb alakja, a norvég Björn Daehlie gratulált neki, miután megpróbálta elkapni Afrika hősét.
Boit a világ megbecsülését kivívva teljesíttette a 10 kilométeres távot az előírt klasszikus stílusban, így 92., vagyis utolsó helyezettként felkerült a neve az eredménylistára. És vált mindjárt legendássá. A története természetesen azonnal érdekes lett mindannyiunk számára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsága honlapja is megörökítette.
Philip Boit a nyugat-kenyai Eldoret nevű, magaslaton fekvő városból származik,
ahol honfitársainak edzőtábort és új stadiont is építettek az atlétizáláshoz. Ő is tehetséges középtávfutónak tűnt, éppúgy mint a nagybátyja, Mike Boit, aki az 1972-es müncheni olimpián bronzérmet nyert. Philip 800 és az 1500 méteren érte el a legjobb eredményeit, mígnem saját bevallása szerint fel nem fedezte a sífutást. Hogy aztán egészen 2000-ig futóként és sífutóként is folytassa a pályafutását. 2000 után már csak az utóbbit folytatta.
Havat az 1995-96-os télen látott először, mégpedig Finnországban,
ahová az egyik nagy sportszergyártó cég jóvoltából tudott elutazni. Az akkor huszonhárom éves versenyző számára első nagy kihívást a kemény hideg jelentette, mindjárt a helsinki repülőtéren -17 fok fogadta. A második nagy kihívás pedig az lett, hogy megálljon a síléceken. Mint a képsorokon látszik, ezt még úgy ahogy megtanulta (főleg a sík terepen), a legnagyobb gondja inkább magával a megállással volt a célban.
Ő lett Kenya első téli olimpikonja, de nem az első afrikai. Ezt a címet 1984-ben már megszerezte a szenegáli Lamine Gueye, ráadásul alpesi sízésben.
Kiemelt kép: Philip Boit. Fotó: Badzil/Wikipedia
