Franciaországban nyálteszttel szűrik a kisiskolásokat
Hetente 600 ezer nyáltesztet osztanak szét.
Hetente 600 ezer nyáltesztet osztanak szét.
„A férőhelyeket úgy alakították ki, hogy az állat maga döntheti el, hogy a napos, vagy az árnyékos területen tartózkodik. A jegesmedvéért sem kell aggódni, egyszerűen úszik egyet a medencében, ami folyamatosan rendelkezésre áll.”
Most, hogy a Fidesz után a DK jelöltje is nekiment Karácsonynak, érdemes sorra venni, kivel járnának legjobban és kivel érhetik el a kormányváltást a változást akaró emberek. Nem azok, akik egy párt, hanem az egész ellenzék sikerében érdekeltek.
Az állatok számát egyebek közt az ürülékekből próbálták megbecsülni.
A fafajokat fenyegető három legnagyobb veszélyt a növénytermesztés, a fakitermelés és az állattenyésztés jelenti.
A közétkeztetésben 2022-től legalább 60 százalék, 2023-tól legalább 80 százalékos arányt kell kitennie a rövid ellátási láncban beszerzett, illetve a helyi élelmiszer termékeknek.
Egy átlagos magyar háztartás másfélszer annyi energiát használ el, mint egy osztrák háztartás, és ráadásul eközben mindenféle káros anyagot bocsájt ki.
A műholdfelvételek elemzése szerint az olajszennyezés nagyobb, mint gondolták: körülbelül 800 négyzetkilométert fed le.
Októberig tart, mire leszigetelik a veszélyes vezetéket.
A kutatók azt remélik, hogy a program közelebb vitte a gyerekekhez – és rajtuk keresztül a felnőttekhez is – az egészséges, hazai bio zöldségek és nem utolsó sorban a tájfajták iránti igényt.