
Kevesebbet járunk patikába
Csak a mindennapos termékeket áruló boltok tudtak többletet elérni.
Csak a mindennapos termékeket áruló boltok tudtak többletet elérni.
A fel nem használt szén-dioxid-keretért kapott kreditet szolgáltatásokra lehet beváltani.
Fotósunk, Rácmolnár Milán a hétvégén a Budaörsön, a Csík-hegyeknél járt, ahol megörökítette az első igazi, tavaszi hétvégét. Igaz, hogy még február volt, de ez cseppet sem zavarta a képen látható élőlényeket, szívesen mutatták meg magukat a napnak.
Javasolják a hektáronkénti alaptámogatásról az aktív személyek számához kapcsolódó alaptámogatásra való fokozatos áttérést.
Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen.
Az összeget a háziorvosi szolgáltatók kapják.
Korábban jelezte, hogy a kínai vakcinát kéri.
A cseh kisebbségi kormány március 28-ig hirdette ki az újabb szükségállapotot.