Esős idő várható hétvégén
A hőmérséklet továbbra is enyhe marad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között várható, és éjszakánként továbbra sem kell fagyra számítani.
A hőmérséklet továbbra is enyhe marad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között várható, és éjszakánként továbbra sem kell fagyra számítani.
A betegség a nyirokcsomók duzzanatával és általános tünetekkel kezdődik, amely lehet láz, hidegrázás, izomfájdalom, hátfájdalom, fejfájás és fáradtság.
A mikroműanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, korábbi kutatások a bálnazsírban is azonosították már ezeket a szennyeződéseket.
A román hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának.
November 3-án vízi útjára indul a Tiszai PET Kupa nemzetközi úszó kiállítása, a FLEX-Sárazsadány. A településen a helyi közösség búcsút int a település kompjának. A forgalomból kivont hajótest újjászületik, hogy a Tid(y)Up projektben vízi folyómentő kiállítás és szemléletformáló központ létesüljön rajta.
Valószínűleg ugyanez a példány tűnt fel Skandináviában még 2020-ban, azóta reménykedtek benne, hogy a darvakkal együtt elvetődik Magyarországra is.
Az intézkedés oka az a feltételezés, hogy az ukrán hadvezetés nagyszabású rakétacsapásra készülhet a kahovkai vízerőmű gátja ellen.
Netanjahu jobboldali Likud pártja lett a parlament legnagyobb ereje 30-31 mandátummal a különböző exit pollok alapján. Jaír Lapid jelenlegi miniszterelnök centrista Van Jövő pártja 22-24 parlamenti helyet kapott az exit pollok szerint, jelentősen elmaradva a Likudtól.
Költség és fenntarthatósági szempontból a gyaloglás és a kerékpározás áll az első helyen, ezután a tömegközlekedés, ezen belül a kötöttpályás járművek következnek. A gyaloglásnak és a kerékpározásnak pozitív hatásuk van az egészségre is, az elektromos rásegítésű kerékpárokkal pedig ellenszélben és emelkedőn is könnyű haladni.
Sandu rámutatott: a háború egyre közelít Moldovához, hétfőn már az ország területére hullott egy – ukrán energetikai célpontra kilőtt – orosz rakéta. Elmondta: a moldovai fogyasztók számára a földgáz a tavalyi ár hatszorosára emelkedett, és jelenleg duplája a romániainak.