
Fajtiszta kölyökvadmacskát mentett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Budakeszi Vadaspark
A faj egyedei az utóbbi években a Börzsöny mellett felbukkantak a Budai-hegység erdeiben is.
A faj egyedei az utóbbi években a Börzsöny mellett felbukkantak a Budai-hegység erdeiben is.
Nem kell maszkot hordaniuk a hatévesnél fiatalabb gyerekeknek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élőknek.
Az egymáshoz szorosan kötődő egészségügyi, környezeti, élelmiszerellátási, gazdasági, szociális, humanitárius és etikai válságok sora eltépheti a társadalmakat összetartó kötelékeket.
Ausztria 2030-ra a tömegközlekedésben a harminc százalékos forgalomnövekedést tervez.
A tavaly munkába állított robotok száma egyes országokban részben attól is függött, hogy a pandémia után mikor indult el a gazdasági kilábalás.
Az Apolló nevű ciklon a Ión-tenger felől érkezik, a nyílt tengerről már nagy mennyiségű csapadékot, valamint több mint négy-öt méter magas hullámokat jelentettek.
Közel 300 tűzoltó részvételével próbálják oltani a lángokat a helyszínen.
Nyolcféle fehér csiperkegomba alapos vizsgálata mellett a szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy más fajtájú gombákat egymással összehasonlítva milyen eredmények születnek.
A termék neve Mama, Instant noodles with tom yum pork flavour 60g, forgalmazója, az XL CWB Market Kft.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat légszennyezettségi előrejelzése szerint csütörtökön és pénteken további romló tendencia várható, különösen az északkeleti országrészben.