Szakmai körökben közismert tény, hogy 20 év alatt ötödére csökkent a fenyvesek területe Magyarországon, tavaly pedig a feketefenyő-állomány tizede elpusztult. Miért pusztulnak az utóbbi években látványosan Magyarországon a fenyvesek? Milyen fafajokat érintenek a klímaváltozás negatív hatásai hazánk területén? Hogyan lehet alkalmazkodni a megváltozott klimatikus viszonyokhoz, és milyen eszközeink vannak a rovarkártevők ellen?
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
A szakemberek szerint a 20 évvel ezelőtti 2400 négyzetkilométerről mára mindössze 500 négyzetkilométerre csökkent a fenyvesek területe Magyarországon, igaz, az összes hazai erdő mérete ez idő alatt nőtt. A 2000-es évek elején az ország erdősültsége körülbelül 19,2% volt, majd az ezt követő időszakban az erdővel borított területek aránya tovább emelkedett, és jelenleg eléri a 22%-ot.
Az elmúlt két évtizedben azonban Magyarország fenyőerdőinek területe drasztikusan csökkent. A csökkenés okai között több tényező is szerepel, melyekről Dr. Ódor Péter erdőökológust kérdeztük. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos tanácsadója szerint felesleges kongatni a vészharangot, hiszen megfelelő erdőgazdálkodással, kíméletes módszerekkel átalakíthatók a hazai erdők.
Minek köszönhető a fenyvesek nagyarányú területvesztése Magyarországon?
A Magyarországon nagyobb területet borító fenyők között három fajról érdemes beszélni. Az egyik a lucfenyő, a másik az erdei fenyő, a harmadik pedig a fekete fenyő, melyek ökológiai szempontból nagyon eltérő fafajok. A nagymérvű területcsökkentés elsősorban a lucfenyőt érinti. Ez egy általános európai jelenség, hazánkban az ezzel járó gazdasági problémák jóval kisebbek, mint mondjuk a nagyobb területeken lucfenyvesekkel bíró országokban, például Németországban vagy Lengyelországban.
A területcsökkenés egy bogárnak köszönhető. A betűző szú okozza közvetlenül a lucfenyvesek pusztulását. A bogár lárvája a kéreg alatt járatokat képez, ezáltal a fának a nedvkeringését akadályozza, a fák elhalását okozza. A szúbogár hajlamos természetes körülmények között is gradációra (túlszaporodásra – a szerk.), időnként nagyléptékű mortalitásokat okoz. Ez igazából a közvetlen kiváltó oka a lucosok pusztulásának.
A fenyvesek drasztikus és kontinens léptékű pusztulásának nagyon sok közvetett oka is van. A lucfenyveseket gyakran olyan területre telepítették, ahol eredetileg lombos állományok voltak. A tölgyesek és bükkösök helyén nagy területen gazdasági szempontból plusz fenyveseket telepítettek, amelyeket iparszerűen, intenzív erdőgazdálkodási módszerekkel műveltek.
A másik, indirekt kiváltó tényező az a klímaváltozás, melynek hatására egyre rosszabb egészségi állapotba kerültek a lucosok. A fáknak az ellenálló képessége, a gyantaképző képessége, tehát azok a tulajdonságai, amik a fákat ellenállóvá tették a rovarok ellen, lecsökkentek, ez felgyorsította a gradációt. A rovarkárok általában együtt járnak a klimatikus stressz okozta pusztulásokkal.
Ezek szerint a pusztulás az ország területén legnagyobb mértékben a lucfenyőt érinti. Hogyan hat nyáron a forróság és az aszályos időszak ezekre a növényekre?
A lucfenyő egy viszonylag kiegyenlített, magas páratartalmú, hűvös, csapadékos klímaigényű fafaj. Amikor olyan termőhelyre ültettük a lucosokat, amelyek ennek kevésbé felelnek meg, akkor a klímaváltozás hatására még érzékenyebben reagálnak. Megindulhatnak jelentős mortalitási folyamatok és ez már indukálhatta azt, hogy nagyobb eséllyel tudnak megjelenni bennük például a szúbogarak. A gyantaképződés nagyon fontos ellenálló reakciója a fáknak ezekkel a bogarakkal szemben, és ez ugyancsak csökken.
A klímaváltozás két eltérő tendenciáját külön kell választanunk, mindkettő nagyon fontos. Az egyik az egyenletesen történő folyamatos változás, a másik az ezzel párhuzamosan járó, sokkszerű, bolygatás jellegű esemény. Ilyenek például nagy aszályokkal, extrém hőhullámokkal vagy hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadékkal függhetnek össze.
Az átlaghőmérséklet folyamatos növekedése önmagában sokszor nagyon lassú változásokat eredményez, a vegetáció erre nem reagál ugyanilyen folyamatosan, viszonylag sokáig ennek ellenállnak a fajok, legtöbb esetben a vegetáció működése változik meg, de az összetétele, szerkezete nem.
Viszont, ha nagyobb hőhullámok, aszályos időszakok, vagy bolygatások miatt a vegetáció egyedei elpusztulnak, akkor a regeneráció nagymértékben eltérhet a korábbi állapottól. A megváltozott átlagok miatt nem ugyanaz a vegetáció fog helyreállni, és a közösség sokkal érzékenyebbé válik ezekre a bolygatásokra.
Számos esetben a háttérváltozók folyamatosan módosulnak, míg a vegetációban sokszor bolygatás indukálta hirtelen változásokat lehet tapasztalni. Hazánkban a hőmérséklet növekedésének trendje egyértelmű, a csapadék mennyiségének változásában éppen határterületen fekszünk, de eloszlása várhatóan kedvezőtlenül fog alakulni.
Más fajokat hogyan érintenek a negatív folyamatok?
A klímaváltozás gyakorlatilag a teljes vegetációt érinti, de érzékenység szempontjából nagy különbségek vannak az egyes fafajok között.
A feketefenyő egy mediterrán elterjedésű fafaj, ami elsősorban a kopár fásítás kapcsán jelent meg nagyobb tömegben Magyarországon. A Budai-hegységben, a Keszthelyi-hegységben és a Balaton-felvidéken megtalálható viszonylag sekély talajú, mészkő és dolomit alapkőzeten megjelenő területeknek a fásítására hozták be nagyobb tömegben az ötvenes-hatvanas években.
A Budai-hegységben a dolomitkopárokon mindig voltak teljesen nyílt gyepterületek, de korábban különböző bokorerdők, alacsony növekedésű őshonos fafajokból álló erdők álltak, amelyeket folyamatosan kivágtak. Ezek a területek nem erdősültek be újra, és az erózió miatt nagy kiterjedésben kopárok jöttek létre. Ezek megszüntetésére hozták be a feketefenyőt, óriási energiákat befektetve próbálták fásítani ezeket a területeket. A cél az volt, hogy visszavigyék az erdőt ezekre a területekre.
Ma egyébként érdekes módon a fekete fenyvesek is megérzik a klímaváltozást. Nagyon szép példák vannak arra, hogy ezeket a fenyveseket fokozatosan át lehet alakítani őshonos faállományú erdőkké.
Az erdei fenyő egy őshonos fafaj Nyugat-Magyarországon, ahol elegyes állományokban fordul elő. Viszont nagy területeken telepítik például az Alföldre, a homokterületekre, ahol nem őshonos. Faanyag termesztési céllal jelentek meg ezek a fenyvesek az Alföldön. Ezek jövője is kérdéses, hiszen rendkívül gyúlékony állományok, és a hőhullámok aszályos időszaka idején a tűzeseteknek a valószínűsége is megnő. Ezek az állományok erre sokkal fogékonyabbak, durvább léptékű és intenzívebb tüzeket tudnak okozni, mint más fajok.
Hogyan lehet alkalmazkodni a megváltozott éghajlati körülményekhez, viszonyokhoz?
Az elegyesség növelése és a művelési módok megváltoztatása megfelelő válaszok. Egyre nagyobb teret kapnak az olyan művelési módok, amelyek fenntartanak egy folyamatos erdőborítást, ezáltal kevésbé lesz az állomány kitéve a nagy vágásterületek esetén létrejövő klimatikus stressznek. Ilyen például az örökerdő-gazdálkodás.
A korábbi, vágásos gazdálkodási mód sokkal érzékenyebb ezekre a hatásokra. Az alapanyag is nagyon fontos, jó lenne egyre inkább becsempészni elegy fafajokat az állományokba, vagy azokat, amelyekről azt gondoljuk, hogy a jövőben az ott várható klímának ellenállóbbak lesznek.
Léteznek finomabb megoldások. Célszerű lenne a tölgyet elegyként bevinni a bükkös zónába, hiszen nem muszáj kizárólag csak bükkben gondolkodni az erdők megújítása kapcsán. A lucfenyőn kívül kritikus helyzetben van a bükk is, amelynek a visszaszorulása várható, itt is az elegyítést tartom egy megfelelő iránynak és nem pedig drasztikusan az állományok lecserélését. Ez gyakorlatilag igaz a gyertyános tölgyes és a cseres tölgyes zónára is.
Az erdősztyepp zóna egyre inkább feltolódik az Alföldről a dombvidékeinkre. Ehhez alkalmazkodni kell, bár az őshonos fafajainknak is óriási ilyen szempontból az alkalmazkodóképessége, és inkább erre kellene építkezni.
A fafajaink szárazságtűrő származékainak a behozatala szintén egy járható irány. Próbálkozhatunk azokkal a fafajokkal, amelyeknek az elterjedése nagyon közel húzódik hozzánk, például a mediterrán régióban már itt lévő fafajokkal. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kapcsán ne más kontinensekről származó fafajok (például eukaliptuszok) ültetvényei jelenjenek meg a jövőben Magyarországon.
Mi várható, ha nem sikerül alkalmazkodnunk? Valóban eltűnhetnek a lucfenyők a Kárpát-medencéből?
Alapvetően két irányba érdemes lépéseket tenni. Az egyik, amikor az objektumra koncentrálunk, hogy milyen legyen az állomány, milyen genetikai összetételű, milyen fafajból álljon.
Legalább ennyire fontos a gazdálkodásban és a művelésben zajló alkalmazkodás, hiszen az sem mindegy, hogyan kezeljük ezeket az erdőket. A vágásos üzemmódnak a meglehetősen sematikus gazdálkodási módjától el kell távolodni. Nem lehet azzal megoldani a dolgokat, hogy lecseréljük az állományokat.
Azért nem kongatnám a vészharangot, hiszen a lucfenyő azokon a területeken, ahol ténylegesen jól érzi magát (például a magashegységi régióban), biztosan meg fog maradni. Általában egy rovar nem tud teljesen kipusztítani egy gazda populációt, de nagy bolygatásokat okozhat.
A természet ezekhez a bolygatásokhoz tud alkalmazkodni és regenerálódni. A Kárpátokban levő lucosok sokkal ellenállóbbak, ott még nagyon sok őserdő jellegű terület van. Kicsit más léptékben kell szemlélni, hiszen hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy ha egy hurrikán „letarol” egy erdőt, akkor minden összedőlt és vége a világnak, ám a természetben ezek a bolygatások megvoltak és ma is megvannak, és az élővilág ezekhez tud alkalmazkodni.
A termőhelynek megfelelő őshonos fafajokkal érdemes gazdálkodni, még akkor is, ha rövid távon úgy tűnik, hogy valami gazdaságilag jobban megéri. Sőt, amíg a természetes folyamatokra építünk, akár a felújulásban, akár az erdő szerkezetének kialakításával, akkor sokkal kisebb költséggel lehet gazdálkodni.
Vannak már hasonló „jó gyakorlatok” hazánkban?
Igen, léteznek. Ma már bekerült a gazdálkodói szemléletbe, hogy az ökoszisztéma szolgáltatások és a védelmi funkciók biztosítása miatt nagyon fontos bizonyos területeket kivonni a faanyagtermelésből. Fontos, hogy legyenek olyan állományok, amelyeknek nincs gazdasági rendeltetése.
Az állományokon belül, ahol gazdálkodunk is, fontos, hogy adjunk vissza olyan területeket – mondjuk egy patak mentén egy erdősávot -, amit „békében hagyunk”. Jelöljünk ki kíméleti területeket, főleg az érzékeny hegyoldalakon. Nagyon fontos, hogy hagyjunk vissza holtfát, nem kell minden egyedet kitermelni.
Válasszunk ki olyan fákat (ezeket habitat fáknak szokták nevezni), amiket kivonunk a gazdálkodás alól. Ez mindenféle gazdálkodási rendszertől függetlenül bárhol megoldható, és van is ilyen irányú törekvés Magyarországon.
A másik egy erdőművelési rendszer, az örökerdő-gazdálkodás. A faanyag termelés itt úgy zajlik, hogy sosem vágják le az erdőt, az egész állományt, hanem egyedeket, kis facsoportokat vesznek ki belőle, és ezeknek a helyén történik az erdő megújulása. Ennek hatására elegyes, vegyes korú állomány jön létre. Távolabbról szemlélve hirtelen változásokat nem látni az ilyen erdőben, de gyakran zajlanak kisléptékű beavatkozások, így az erdőnek a stabilitása megmarad, és az ellenálló képessége is sokkal nagyobb lesz.
Az ilyen erdők aránya folyamatosan nő Magyarországon. Igaz, ha csupán az örökerdő üzemmódot nézzük, akkor mindössze 1-2% között van. Amennyiben az úgynevezett átmeneti üzemmódot is ide sorolom, ami a vágásos és az örökerdő közötti kompromisszumokat mutatja meg, akkor ez 4-5%. Azt mondhatjuk, hogy még gyerekcipőben jár a dolog. Komoly előrelépés is történt már, hiszen a Pilisi Parkerdő területén vagy a Börzsöny egyes területein már üzemi léptékben ezek a gazdálkodási módok folynak.
Az ilyen folyamatos erdőborítást fenntartó rendszerben a természetvédelmi szempontok integrációja sokkal könnyebben és egyszerűbben megvalósítható, mint a vágásos rendszerben. Így ez részben egyfajta alkalmazkodás a klímaváltozáshoz, részben a megváltozott társadalmi igényekhez, hiszen az emberek egyre kevésbé szeretik a vágásterületeket és a nagyléptékű, durvább beavatkozásokat.
