Ha megkegyelmezünk a holt fáknak, megmenekülhetnek az erdők

Kulcsár László paraszt a szó legnemesebb értelmében, a Kiskunságban gazdálkodik és „gerillaharcot” folytat a tájvédelem és a vízmegtartás érdekében.

A Zöld Gerillák csoportosulás vezetőjét – a természetben élő, ökologikusan gondolkodó gazdát – hallgatva egy hosszú szélmalomharc körvonalazódik, hiszen a környezetkímélő ötletekre kevés a fogadókészség a hivatalos fórumokon. A csoport tagjai között kisgazdák mellett ökológiával, geográfiával, erdészettel, vadgazdálkodással, mezőgazdasággal foglalkozó egyetemi tanárokat, és gyermekeik jövőjéért aggódó édesanyákat is találunk.

Kulcsár László a ZöldHangnak mesélt az egészséges erdőről, a holt fák szerepéről, és a vízmegtartás fontosságáról.

Fotográfus: Szentesi Attila

Mit jelent a ZöldGerilla kifejezés? Szükség van napjainkban a gerillaharcra?

A gerilla kifejezést a napóleoni háborúban a franciák ellen fölkelő parasztokra használták először. Ők a mi szellemi elődeink, akik a szülőföldjüket védték. Francia vonalon még a vendeè-i parasztok, akikkel rokonszenvezünk, ez mutatja, hogy alapvetően egy premodern szemléletet képviselünk. A gerilla a szülőföldből sarjad, a szülőföldet védi az idegen érdekektől. Amennyiben mindenki a helyi szintre koncentrál, ott rendbe rakja a saját dolgait, akkor az egész globális probléma megoldódhat.

A szellemi elődök közé tartozik a XX. század eleji agrárius mozgalom, ami a kis parasztoktól az arisztokratákig a magyar mezőgazdaság érdekei mögé sorolta az embereket, és még inkább a népi írók mozgalma, ami abszolút premodern volt, és a hagyományos bal-jobb felosztásba nem fért bele. A mi szemléletünk sem fér bele a hagyományos politikai felosztásba.

Hogy szükség van-e ránk? Úgy gondolom, most van csak igazán, hiszen egész egyszerűen a lokalitásnak az érdekeit senki sem képviseli. Régen, a középkorban volt önkormányzatiság. Most önkormányzati törvény van csak. És az önkormányzatok úgy gúzsba vannak kötve, hogy valójában abszolút cselekvőképtelenek.

Mióta foglalkoznak táj- és környezetvédelemmel? Pontosan mit jelent a fogalom az Önök olvasatában?

Balogh Péter ’97 márciusában tartotta az első előadását, ő az egyik szakemberünk, az egyik talapzat, akire építünk. Molnár Gézával kezdtük el ezt a Zöldgerilla projektet kitalálni, akinek még ’91-ben a Beszélőben jelent meg cikke a tájgazdálkodásról. Alapvetően embervédelem a feladatunk, mivel az ember a természetnek a része, a természet biztosítja az emberi létfeltételeket. Ezért a természetet is kell védeni ahhoz, hogy működőképes legyen, és az embernek a szükségleteit tudja biztosítani. Alapvetően az ökológiai, a környezeti katasztrófa, a biodiverzitás, ennek a szociális vetülete egészen a birtokszerkezetig, vagy a mezőgazdaságban alkalmazott technológiákig, sőt az élelemnek a termőföldről az asztalra jutása, ez mind-mind beletartozik abba, amit mi tájgazdálkodásnak nevezünk.

Fotográfus: Balázs Zsolt

A „saját szakállamra” bő tíz éve foglalkozom mezőgazdasággal, állatokat tartok, és nagyjából 20 éve növénytermesztéssel foglalkozom. Kisebb léptékben gyümölcs és zöldség, a nagyobb területen gazdálkodás és állatok teszik ki a mindennapjaimat. 2011 óta kénytelen vagyok megfigyelni a változásokat, az állapotokat, és folyamatosan gondolkozok azon, hogy mit kellene célszerűbben csinálni. Ezt a 20 éves időszakot megelőzően a nagy öregekkel – köztük Andrásfalvy Bertalan gondolataival – is megismerkedtem.

Van szellemi foglalkozás, van egy gyakorlati foglalkozás, és van az aktivizmus, ami csupán néhány éve jutott eszünkbe. Azt reméljük, hogy ezzel esetleg változást lehetne elérni.

Rendszeresen felvetnek aktuális, tájvédelemmel kapcsolatos kérdéseket a Facebookon. Ilyen volt a „holt fás” poszt is. Miért fontos az elpusztult fákkal foglalkozni, milyen szerepük van az ökoszisztémákban?

A holtfa az esszenciális eleme az erdőszerű erdőnek, tehát maga az ökológiai erdő. A holt fának szerepe van a vízgazdálkodásban, mivel rengeteg nedvességet tud felszívni, szerepe van az erdőtápanyag forgalmában, mivel már fölvett tápanyagokat tárol és a lebomlás során visszajuttat a többi, élő fának. A különböző élőlényeknek élőhelyet biztosít. A lábon álló holtfák odvas üregeiben laknak a baglyok, a mókusok, a fakopáncsok. Nagyon fontos szerepük van, hiszen a szaprofitáknak, tehát a lebontó szervezeteknek is élőhelyt adnak, illetve élelmet biztosítanak rovaroknak, gombáknak és baktériumoknak. Egyébként a holt fa lehet kidőlt fatörzs, kivágott fának a tuskója, szélvihar által letört ág vagy gally. Ezek mind-mind tápanyagraktárok, tárolják a nedvességet.

Mindezek ellenére a holtfa alapvetően csak az egyik ismérve az „erdőszerű”, egészséges erdőnek.

Ezekben az erdőkben egy adott területen több fafaj él, ezek jellemzően, fajban és korban is elegyesek: a fiatal magoncoktól a matuzsálemig minden korosztály egyszerre megtalálható egy egészséges erdőben.

Ezek szerint érdemes lenne az erdőgazdálkodást is átgondolni. Milyen módszerekkel segíthetjük az egészséges erdők fennmaradását?

Ahhoz, hogy egészséges erdőink legyenek, a megfelelő erdőművelési módokat kell alkalmazni. A holtfa az így csupán a „belépő” az Agócs József örökerdő-koncepciója irányába, a helyes erdőgazdálkodás felé. Egy egészséges erdőben a szálalóerdő-vágást alkalmazhatják, azaz a területről a fáknak csak kis százalékát „szálalva” kiválaszthatók a megfelelő egyedek.

Kicsit durvább módszer a lékvágás, amikor legfeljebb negyed hektár területen tarvágást alkalmazunk. Az ilyen területek nem alkotnak összefüggő, nagy kiterjedésű foltokat, megmarad egy mozaikos erdőszerkezet, ugyanúgy árnyékolt a terület, hagyásfákkal, így magról a természetes felújulás lehetséges.

Az erdő élőhelyként működik, és a párologtatás klímakiegyenlítő hatása miatt víztározó funkciója van.

Fontos látni, hogy az emberi lélekre milyen jótékony hatással van egy tényleg erdőszerű erdő. Úgy gondolom, az erdeink túlnyomó többségének ezeket az ökológiai, vízgazdálkodási, szociális és lélektani funkciókat kellene ellátni, és a fakitermelésre ott van nekünk 4,3 millió hektár, ahol potenciálisan létrehozhatnánk agroerdészeti rendszereket. Az agroerdészeti rendszer azt jelenti, hogy szántóföldi kultúrákat, esetleg a gyepgazdálkodást keverjük a fás vegetációval. Ennek rengeteg verziója van, a fás legelőtől a fás szántón át az egészen ritkásan álló facsoportokig vagy fasorokig, a többnyire fás vegetációt tartalmazó összeállításokig.

Van-e fogadókészség az illetékesek és szakemberek részéről erre a fajta szemléletre?

Fotográfus: Szentesi Attila

Azt tapasztaltuk, hogy alapvetően nincs fogadókészség, bár az Agrárminisztérium kommunikációjában az utóbbi időben elhangzottak olyan kijelentések, melyek szerint tisztában vannak azzal, hogy ez egy rendszer és bővebb összefüggései vannak. A mezővédő erdősávokat tavaly a tárcavezető miniszter is hiányolta, jóllehet az agroerdészeti rendszerek létrehozására és fenntartására szóló pályázat segítségével elméletileg lehetőség lett volna a kialakításukra.

Tavaly, ha jól emlékszem, 350 millió forintot különítettek el erre a célra. Ez, ami 1-2 milliós forrást jelent hektáronként, a potenciális 4 millió hektárra vetítve semmi. Olyan tessék-lássék módon oldják ezt meg, úgy tűnik, mintha lenne rá támogatás, ám mégsem halad az agroforestry ügye. Tavaly szeptemberben az Agrárminisztérium kupolatermében rendeztünk egy vízválasztó konferenciát, ahol a tudományos élet színe-java megjelent. A rendezvényen az új paradigma átfogóan, szinte teljes egészében megnyilvánult, de a döntéshozói szint ignorálta ezt a rendezvényt.

Mit jelent a vízmegtartás? Hogyan lehetne Magyarországon megvalósítani?

Szintén tavaly ősszel a parlamentben is jártunk, a fenntartható fejlődés bizottság meghallgatásán. Akkor Koncsos László ismertette a kidolgozott koncepcióját, aminek a lényege, hogy a Tisza völgyében 2 milliárd köbméter, tehát két köbkilométer – a Balaton térfogatával megegyező – vízmennyiség betárolható. Ekkora tárolókapacitást talált kizárólag a Tisza völgyében. Koncsos László egy mérnöki tervet vázolt, ebben megoldható lenne a hihetetlen mennyiségű víz használata.

Számomra ekkor a reakciókból kiderült, hogy az illetékesek nem értik a koncepciót. Az agrárminiszter azt kérdezte, mi fog történni azokkal a gazdákkal, akiknek elveszik a földjét. Senki sem mondta azt, hogy a gazdáktól el kell venni a földet. Az álláspontunk az, hogy a vizet tárolni kell, és az erre alkalmas területek, például a rétek időszakos vízborítottságú vizes élőhelyek, ez csak művelésváltás, a tulajdonjogot nem érinti.

Nagyon egyszerű a dolog: ha tavasszal fél lábszárig ér a víz a rétemen, akkor nyáron normális mennyiségű szénám lesz.

Mivel az összefüggést én fölfogtam, úgy gondolom, valószínűleg tapasztalati úton a többi gazda is megértheti.

A víz nem az ellenségünk, sőt, szükségünk van rá. Nem kell senkitől sem „elvenni a földet”. Aki nem akar a megváltozott helyzettel együtt élni, azt egész egyszerűen az állami területekből kártalanítani lehet. A víznek „visszaadott” területek közös használatban lennének a vízzel, hiszen nem esnének ki a termelésből, hanem ugyanúgy hozzájárulnának az élelmiszer és nyersanyag ellátásunkhoz, csak más módon. Nem szántóként fognak üzemelni, hanerétként, legelőként, kaszálóként, vagy gyümölcsösként, akár erdőgazdálkodási területként.

Fotográfus: Balázs Zsolt, további fotók: Szentesi Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére