Amikor valahol a Balaton partján elköltesz egy forintot, egyre gyakrabban Mészárosnál, Tiborcznál (de mindenképpen Orbán-közelben) csörren meg a pénztárgép. Közgazdasági értelemben a fenti kép írja le a legplasztikusabban, mi történt a tóval az elmúlt 13 évben. Ugyanakkor az ökológiai változások talán még látványosabbak, miközben legalább ugyanennyire egyirányúak és riasztóak.
Ahhoz, hogy pontosabban értsük a Balaton fenyegető veszélyeket, érdemes néhány mondatban kitérni a hidrológiai jellemzőkre.
Hidrológiai alapok
A tó valaha sokkal nagyobb volt, és nem volt neki a mai értelemben vett egzakt határvonala: nem tópartban, hanem mocsarakban végződött. Amikor a mostani terjedelem és relatíve alacsony vízszint – jórészt a Sión keresztül történő lecsapolás révén –, kialakult, a környező mocsaras részek „lefűződtek”, de a vízháztartás szempontjából élő kapcsolatban maradtak a Balatonnal. Ezeket a szatelit Balaton-nyúlványokat nevezi a szakirodalom berkeknek; közülük a legnagyobb a Kis-Balaton (lásd még: Nagy-Berek). A tó különleges vízminőségét és színét részben a berkeknek, részben pedig a Zala által beszállított ásványi anyagoknak, elsődlegesen a Zalai-dombságból származó oldott mészkőnek köszönheti. Ugyanez a kékeszöld szín látszik egyébként – ugyanezen okokból – a Száva, vagy az általános szennyvíztisztítás bevezetése óta időnként a Duna vizében is. Paradox módon a Zala vizében nem – aki látta már a torkolat előtti szakaszon, az tudja, hogy kifejezetten barna, tőzeges színű –, ez azonban a növényi tápanyagok és bomlástermékek (mindenekelőtt a huminsavak) magas koncentrációjából adódik. A berkek éppen azt „tudják”, hogy az alacsonyabb- és magasabb rendű növényeik kiszűrik és a szervezetükbe építik a víz tápanyagtartalmát, nem engedik tovább a Balatonba – ugyanúgy, ahogy a hordalékot sem. Vagyis a tó vízgyűjtőjére lehullott csapadék természetes fizikai és biológiai szűrőkön keresztül, a tápanyagtartalmától jórészt megszabadítva jut általuk a mederbe; ettől lesz a tó olyan különleges, amilyen. S ezért van az, hogy amikor a szűrőrendszer működése valamiért megakad – például a 80-as években, amikor a Kis-Balaton végzetesen feltöltődött és eutrofizálódott (elalgásodott), vagy a 2000-es években, amikor a kis-balatoni rehabilitációnak még csak az első üteme készült el, az újonnan kikotort mederben alig volt növényzet, így a szűrés is csak korlátozott lehetett –, a tó mikorflórájának ökológiai egyensúlya azonnal felborul, megindul az algásodás, majd a hinarasodás (hiszen a korábbinál sokkal több növényi tápanyag kerül a vízbe). Egy egyedülállóan komplex ökológiai rendszerről van tehát szó, amelynek az egyensúlyi állapotához az kell, hogy a tavat körülvevő berekrendszer létezzen és működőképes legyen. Ebből a felismerésből adódik, hogy a Balaton teljes partvonala, beleértve a berkek területének jelentős hányadát is, Natura 2000 besorolású.
Akkor mi a baj?
A Natura 2000 státusz papíron jó, a valóságban azonban nem sokat ér. Miközben a tó Magyarország egyik legnagyobb természeti értéke, a gyakorlatban szinte semmilyen természetvédelmi oltalomban nem részesül a 2010-es kormányváltás óta. A Balaton partján egymást váltják a sűrűn beépített és a (közel) természetes állapotú területek, utóbbiakat azonban (a berkeket is beleértve) a kormány és a kormányzati felügyeletű államigazgatás építési területként, beruházási helyszínként kezeli. Az önkormányzatok pedig ehhez vagy csendben illetve tevőlegesen asszisztálnak, vagy megpróbálnak ellenállni, de eszközök – esetleges elővásárlási jog esetén a szükséges anyagiak; megfelelő jogszabályi illetve hatósági védelem – híján tehetetlenek. Ennek következtében a tó mint természeti elem és ökoszisztéma elsődleges védelmi vonalát jelentő nádasok-berkek folyamatosan pusztulnak, beépülnek, ami már rövid távon is súlyos ökológiai és vízminőségi gondokkal fenyeget. További veszélyforrás, hogy az infrastruktúra nem tart lépést a döntően befektetési/spekulációs célú építkezésekkel, ezért egyszerre jelentkezik a túlépítés és a környezetre nehezedő túlzott teher (zaj, forgalom, légszennyezés, talaj- és talajvízszennyezés, elégtelen zöldfelület).
Vitorlásokkal már régóta túlterhelt a tó, ez most a már említett ingatlanbuborék kapcsán tovább fokozódik (sokan kifejezetten nyaralási céllal, a vízközeli ingatlan alternatívájaként vesznek vitorlást illetve kikötőhelyet), ami az erőltetett, és sokszor szintén a nádasok, berkek felszámolásával járó kikötőfejlesztésen keresztül tovább gyorsítja a negatív folyamatokat.
Nem segít a jog
Mint már említettük, a tópati övezet Natura 2000 terület. Ezt az uniós védettségi besorolást azonban az Orbán-kormány kézivezérelt hatóságai konzekvensen nem tekintik természetvédelmi kategóriának, így az legfeljebb csak a lassú, nehézkes és esetleges uniós jogérvényesítési eljárásokhoz nyújt kiindulópontot. A Balaton-törvény parti sávot védő előírásai szintén nem nyújtanak érdemi védelmet, részben a szándékosan pongyola megfogalmazás, részben a hatóságok rosszhiszemű jogértelmezése miatt.
A kiemelt beruházásokról szóló törvény még az eleve gyenge jogszabályi korlátozások alól is felmentést ad – igaz, a bíróságok esetenként közbelépnek, de ez is leginkább a hatósági gyakorlat visszásságaira világít rá. (Ismételten előfordult, hogy a bíróságok egyértelmű törvénysértésre hivatkozva semmisítik meg a kormányhivatalok által csont nélkül kiadott környezetvédelmi engedélyeket. Egy bírósági eljárás azonban hosszú, költséges és legalábbis kétesélyes, az ügyek száma pedig túlságosan nagy ahhoz, hogy mindbe be lehessen lépni beavatkozóként: évente több száz olyan beruházás indul, amely sérti a tó ökológiai érdekeit.) A természetvédelmi törvény ex lege védettségről szóló törvényhelye lehetne az utolsó mentsvár – ez lápok, források esetében akkor is védelmet biztosít, ha az adott terület nincs külön hatósági eljárással védetté nyilvánítva –, ám a NER joggyakorlatában Szévízvölgytől Budakesziig számtalan helyen és alkalommal bebizonyosodott, hogy még a bíróságok sem értik igazán, miről szól ez a jogszabály; nem tudunk olyan területről, amelyet ténylegesen az ex lege védelem mentett volna meg az elpusztítástól. Röviden: a Balaton számára szó szerint életveszélyt jelent a part sáv feltöltésével és beépítésével járó jelenlegi ingatlanspekulációs hullám, amelynek megállítására az illetékes hatások eleve nem törekszenek, a jogszabályok pedig alkalmatlanok.
A Párbeszéd-ZÖLDEK számos emblematikus partrombolás elleni fellépésbe kapcsolódott be eddig Balatonföldvártól Aligáig és Tihanyig (tágabban értelmezve ide kapcsolódik a siófok-töreki lómenhely ügye is, amely az érdemét tekintve szintén a tágabb tópart beépítéséről és a rezsimhű oligarchákkal összejátszó hivatalokról szól), és egyre szélesebb jogi illetve parlamenti eszköztárral küzd a tó megmentéséért. A probléma ugyanakkor rendszerszintű, és nem várható gyors megoldás: ahol a hatóságok a természetrombolókkal kollaborálnak, az írott jog pedig nem számít, ott nagyon nehéz a hatalmat meghátrálásra vagy legalább kompromisszumokra kényszeríteni.
