Közel 600 hektárnyi jó minőségű termőföldet áldozott föl Debrecen a repülőtér mellett fekvő, a majdani CATL akkumulátorgyárnak is helyet adó Déli Ipari Park kialakításáért. Nem is a szám, inkább a tendencia riasztó: különböző okok, főként a beépítések és az erózió miatt évente 15 ezer hektár tűnik el visszavonhatatlanul a magyar termőföldvagyonból.
Magyarország akkumulátor-gyártó nagyhatalom lesz, mert a fenntartható jövőhöz e-mobilitásra, ahhoz pedig akkumulátorgyárakra van szükség – ez jelenleg a kormányzati kommunikáció fő állítása az említett gyárak megtelepedésével szembeni, egyre erőteljesebb lakossági tiltakozások kapcsán. Ritkábban kerül szóba, pedig sokkal evidensebb az akkumulátor = zöld jövő összefüggésnél, hogy a fenntarthatósághoz mindenekelőtt elegendő, a növekvő lélekszámú emberiséget jóllakatni képes élelmiszerre van szükség – márpedig az a rövidlátó, egyszerre populista és voluntarista iparpolitika, amelyet az Orbán-kabinet Magyarországon meghonosított, egyre inkább szembekerül az élelmiszer-ellátás szempontjaival is.
Az ilyesfajta önsorsrontásnak nincs világnézete: amikor Sztálin iparosított erőszakkal, minden más környezeti, társadalmi, szociális szempontot figyelmen kívül hagyva, annak éhínség és a genocídiumokban bővelkedő XX. század egyik legsúlyosabb népirtása lett a következménye, amikor pedig az ideológiai ellenpólusra helyezhető brazil Bolsonaro engedélyezte az esőerdők gyorsított ütemű kipusztítását szintén „gazdaságfejlesztési” indokkal, abba szintén őslakos népcsoportok rokkantak bele (hogy a globális hatásokat ne is említsük).
Idehaza a folyamat nem most, és nem az akkugyárakkal kezdődött. A termőföldvédelmi törvény korábban kategorikusan tiltotta a legjobb minőségű földek átsorolását és ipari hasznosítását – egészen addig, míg a hazai gazdaság elegendően nagy hányada át nem került NER-tulajdonba ahhoz, hogy a tilalom már primer profitérdekeket veszélyeztessen a kormánypárt gazdasági holdudvarában.
Tanulságos megfigyelni, hogy milyen gyakran és milyen szívesen nyúl ilyenkor a zöld érvrendszerhez az a kormány, amelyben az egész világon szinte unikális módon még minisztériuma sincs a környezet- és természetvédelemnek.
Elsőként a Fidesz-közeli cégek tulajdonában burjánozni kezdő napelemparkok kedvéért oldották fel a tiltást, mondván: a zöldenergiára szükség van. Ami persze tökéletesen megfért egyrészt a szélerőmű-stoppal és a napelemadóval, másrészt azzal a ténnyel, hogy a naperőművek pont ugyanannyit termelnének egy meddőhányó, egy hulladéklerakó vagy egy rozsdaövezet helyén, mint ha termőföldet foglalnak el. Aztán a kiemelt beruházásokról szóló törvénybe is bekerült az „átlagosnál jobb minőségű termőföld végleges más célú hasznosításának” engedélyezése is, amihez képest az, ha mondjuk engedélyeznék a mezőgazdasági földek külföldiek általi megvásárolhatóságát – amit a Fidesz nemzetárulásnak tekint – akár még földvédelmi célú intézkedésnek is tűnhetne (hiszen ha külföldi vesz meg egy földet, arról még kerülhetne magyar asztalra élelmiszer, ha viszont beton kerül rá, vagy aszfalt, vagy akkumulátorgyár, abból már se magyarok, se külföldiek nem esznek többet). Ez persze csak játék a szavakkal, a külföldiek termőföldvásárlását valójában egyetlen politikai erő sem szeretné. Viszont azt is csak a Fidesz akarja, hogy a legjobb földjeinken gyárak épülhessenek, ám jelenleg ez is éppen elég ahhoz, hogy a kormánypárton kívüli teljes politikai elit, plusz az egész társadalom akarata ellenére le lehessen betonozni az ország legtermékenyebb szántóföldjeit.
Debrecen mellett megtették ezt korábban a BMW-nek (mínusz 400 hektár, benne olyan földek is, ahol negyedszázada folyamatosan ökológiai gazdálkodás folyt), megteszik a CATL-nak is, meg másnak is – a hajdú-bihari megyeszékhelytől nyugatra acélszerkezetgyár is épül csúcsminőségű földeken, 6 hektáron, de Iváncsán is termőföldre települ az épülő akkumulátorgyár.
Az indok mindig a fenntarthatóság: ha zöld fordulatot, E-autózást akarunk, ahhoz akkumulátorgyárak is kellenek. Arról kevesebb szó esik, hogy az itt gyártott akkukkal Németországban, Hollandiában, Franciaországban (stb.) furikáznak majd, nekünk az akkumulátorgyárak környezetkárosító hatásai jutnak majd a „fordulatból”, beleértve a termőtalajaink odaveszését is.
A tempó gyors, és egyre gyorsul: idehaza évente átlagosan 15 ezer hektárral csökken a biológiailag aktív termőterület, elsősorban az új beépítések, a környezetszennyezés és a talajerózió miatt. A talajpusztulás sebessége a következő években a klímaváltozás miatt a közvetlen emberi behatásoktól függetlenül is fokozódni fog. Ha tehát így folytatjuk, hamarosan szembetalálkozhatunk a dilemmával, hogy autózni akarunk inkább, vagy minden embert jóllakatni.
Hova tűnik a föld?
A termőföld a nem megújuló természeti erőforrások közé tartozik: a talaj legfelső, (jó esetben) humuszban gazdag rétege emberi ésszel nehezen felfogható idő alatt jön létre a növények, valamint a talajlakó állatok és mikroorganizmusok közreműködésével. Ez az évszázados-évezredes munka válik pillanatok alatt semmivé, ha a humuszréteget, mint most Debrecenben, eldózerolják, vagy egyszerűen betont/aszfaltot terítenek rá. Ha megszakad a kapcsolata a felülről érkező vízzel és levegővel, akkor elhal benne az élet, megszűnik talajnak lenni – hosszabb távon csak az ásványi összetevők maradnak meg belőle. Bár a Debrecen környéki földek hektárja akár 8-10 millió forintot is ér, és ezzel körülbelül a legdrágább az országban, az értéke még mindig nincs egy súlycsoportban azokkal a beruházásokkal, amelyekért föláldozzák. Ezek az értékviszonyok azonban rövid úton megváltozhatnak: a klímaválság egyik legbiztosabb következménye a talajok termőkésességének csökkenése és a terméshozamok visszaesése, illetve az azokból következő élelmiszerválság lesz. Amit most a kormány művel a termőtalajok átminősítésének megkönnyítésével, azz tipikusan olyasmi, amit a jelenleg hatályos alkotmány is tilt. Az alaptörvény P cikkének 1. bekezdése szerint „A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.” Az állam tehát minimum kötelességszegést követ el, amikor a jó minőségű termőföldet átengedi a gyáraknak: a a következő generációk örökségét áldozza fel a jelenben magáncégek profitjáért, illetve némi politikai haszonért.
