Kaliforniában egy 2018-as, a klímaváltozás hatásait elemző publikációban több mint egymillió hektár leégett területtel kalkuláltak az átlaghőmérséklet emelkedése miatt évente.
A valós értékek ehhez képest úgy alakultak, hogy az előre jelzett 2050 helyett három évtizeddel korábban elérte, sőt meg is haladta ezt a szintet, mivel a leégett területek nagysága az idei évben már túllépte az 1,3 millió hektárt.
Gyakoriságuk és kiterjedésükön kívül a tüzek jellege is megváltozott, mivel jelenleg olyan forrósággal égnek, ami szélsőséges időjárási jelenségekkel, például pirokumulusz felhőkkel jár – írja a Rakéta.hu.
.
2020-ban a Jeges-tengeri és a grönlandi jégtakaró felülete is a valaha mért legkisebb értéket mutatta. Tim Lenton, az Exeteri Egyetem klímakutatója szerint ez kétségbe ejtőbb, mint az erdőtüzek, ugyanis már átléphettünk egy vagy két, a klímaváltozás folyamatát felgyorsító fordulópontot: a kisebb jégtakaró kevésbé veri vissza a Napsugarakat, amitől a jég körüli víz tovább melegszik, míg a jégréteg egyre vékonyabb lesz.
Az elmúlt években kiadott kormányzati és céges határozatok többségéből arra következtethetünk, hogy társadalmunk csak több évtized múlva számított radikális változásokra.
Vagyis a távoli jövőre jelzett problémák a jelen problémái lettek” – mondta Chris Rapley, a University College London klímakutatója a Financial Timesnak.
Borítókép: Pixabay/ GoranH