
Szabó Rebeka az OMSZ-vezetők kirúgásáról: Az ostoba diktátorok szokták a tudósokat lefejezni
„Palkovics mindenhez is értő miniszter kirúgta a Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét, mert nem a kormánynak tetsző időjárást jósoltak a szent tűzijáték estéjére.”

Helyére került a Blaha Lujza tér egyik szimbóluma, a Nemzeti Színház helyét jelölő emlékkő
Az egykori Nemzeti Színház helyét jelölő emlékművet éppen 100 évvel a Népszínház alapkövének elhelyezése után, 1973 decemberében avatták fel. A tér újjászületésének részeként tavaly ősszel szállították restaurátor-műhelybe.

Ölyvek kerültek élvefogó csapdába – állatkínzás gyanújában folyik a nyomozás
A csapda egyszerű kinyitásával minden esetben biztosítani lehetett volna a védett madarak kijutását.

Kibertámadás okozott súlyos zavart az egyik legnagyobb francia kórházi központban
A hackerek 10 millió dolláros váltságdíjat követelnek angol nyelven. A kórházak a többi francia közigazgatási intézményhez hasonlóan a kormány szerint szigorú utasításba kapták, hogy soha nem fizethetnek váltságdíjat, miközben a kibertámadások, amelyek 11 százaléka kórházakat érint, már 2020-ban megnégyszereződtek.

Jönnek a héten az új rezsiszabályoknak megfelelő számlák az MVM-től
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat.

Minősített emberölés a vád: hagyta kiszáradni 84 éves édesanyját egy testvérpár
A mozgásképtelen, ágyhoz kötött sértettet a vádlottak egy leromlott állapotú családi ház egyik külön szobájában helyezték el. Nem gondoskodtak a szoba, a berendezés és az ágy tisztán tartásáról, a szobát télen nem fűtötték, nyáron nem hűtötték.

„Csak a vizes élőhelyek helyreállítása mentheti meg az országot a kiszáradástól”
Az egyre apadó talajvízzel öntözni öngyilkosság, az egykori árterekre, belvízjárta területekre kell bevezetni, és ott növényzettel vagy a talajban megtartani, amikor van többlet az ár-vagy belvizekből.

Ingatlan.com: a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek
Az összkereslet alapján, éllovas Siófokon 1,277 millió forintos négyzetméterárat számolt az ingatlanforgalmazó.

Egyre több a kerékpárosbarát szolgáltató Magyarországon
Kirándulás során minden bringás számára elsődleges szempont a kerékpár biztonságos tárolása, legyen szó éjszakai szállásról, vagy egy gyors kávéról a túra közben

Dohányzás, alkohol és túlsúly nélkül a rákhalálozások csaknem fele megelőzhető
A kockázati tényezők évente közel 4 és fél millió rákos halálesetért felelősek.