
Vihar után: komoly károk keletkeztek délen és a Balaton környékén
Villanyvezetékekre, épületekre, utakra dőlt fák, villámcsapástól kidőlt kémények, kilyukadt tetők több megyében.

3600 rászoruló gyermeknek tart ingyenes nyári tábort a Karitász
A strandoláson és a kézműves-foglalkozásokon túl oktató-nevelő programokkal is segíteni szeretnék a résztvevők fejlődését.

Fordulópont: ma tartják a Múzeumok éjszakáját
A minden évben sok százezer embert vonzó Múzeumok éjszakáján a kőbányai sörmúzeumtól az óbudai csillagvizsgálón át a vidéki múzeumokig lesznek tárlatvezetések, filmvetítések, gyermekprogramok, színházi előadások, de kenyérsütés vagy hőlégballon-függesztés is.

A Mátra erdőségeiben rendezik meg júliusban a Muzsikál az erdő programsorozatot
Az erdészeti és természetvédelmi szakemberek vezetésével különleges erdei értékekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, és ráhangolódhatnak a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre.

Így házibulizz öko-módra
Úgy tűnik lecsengett a világjárvány harmadik hulláma. Ami biztos, hogy lazíthatunk, elindultak a baráti találkozók, szülinapi zsúrok, a házibulik, a nyárral pedig a kerti partik. A Zöld Műhely Alapítvány segítségével öt tippet adunk arra, hogyan teheted zöldebbé az ilyen jellegű alkalmakat.

Még vissza tudod passzolni, tesó!
Negyedik éve fut a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg

Kikerült a szivárványos zászló a budapesti Városházára
Idén, annak érdekében, hogy senkinek ne kelljen suttyomban, a testi épsége veszélyeztetésével falat másznia a zászlóért, a portán elhelyeztek pár szivárványos zászlót, egyszerűbb lesz onnan elkérni.

Már most többen bicikliztek Budapesten, mint tavaly egész júniusban
Szombaton újra megszervezi az I bike Budapest bringás felvonulást a Magyar Kerékpárosklub.

A Budavári Önkormányzat örömére Áder János visszadobta a lakástörvényt
Az I. kerület polgármestere szerint a vári lakók problémájára megoldást kell találni, akik az elavult lakástörvény miatt évek óta nem vehetik meg az ingatlant, ahol élnek.

Természetvédők szövetsége: Több és jobb célt a helyreállítási tervbe!
A természetbe történő beruházások nem növekednek.