
Orvosi Kamara: 125 intenzíven kezelt betegből 87 oltatlan, 31 négy hónapnál régebben oltott
Az oltott páciensek jellemzően az 1930-50-es években születtek, míg az oltatlanok között a 90-es években születetteket is találni.
Az oltott páciensek jellemzően az 1930-50-es években születtek, míg az oltatlanok között a 90-es években születetteket is találni.
A miniszterelnök elmondta, hogy az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során, ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt.
A tudós Benjamin Franklin Érmet is kap.
A környezetvédő szervezet szerint így a létesítmény, ha meg is épül, nem kezdheti meg a működését.
A járvány negyedik hullámának emelkedő fertőzésszámai és a szigorú belga állami intézkedések vezettek a Brüsszeli Autószalon lefújásához.
Az Európai Gyógyszerügynökség november 25-én engedélyezte az 5 és 11 év közötti gyerekek oltását a Pfizer-vakcinával.
A Pasaréti út 59. alatti ingatlan egy 2501 négyzetméteres telken álló két épületet jelent: egy 940 négyzetmétereses szecessziós villát, és egy 2008-ban épült körülbelül 400 négyzetméteres, háromszintes épületet. Az ingatlan értéke szakértői becslés szerint legalább 1,5-2 milliárd forint.
Meghosszabbították az oltási akciót, így vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra 7 óra és 19 óra között.
Mi a közös ezekben az országokban: Ausztria, Belgium, Finnország, Írország, Luxemburg, Svédország?
A főpolgármester azt reméli, hogy a 12 milliárd forint, ami a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még ebben az évben megérkezik a főváros számlájára.