
Még rosszabb lett a helyzet: a szálló por miatt már 17 városunkban veszélyes a levegő
Budapest is piros jelzést kapott. Szinte valamennyi mérőállomással rendelkező településen veszélyes vagy egészségtelen a levegőminőség.
Budapest is piros jelzést kapott. Szinte valamennyi mérőállomással rendelkező településen veszélyes vagy egészségtelen a levegőminőség.
Több mint 22 ezren regisztrált idén a magyarországi Veganuárra, a húsmentes januárra. A résztvevők közel ötven százaléka teljesített a kihívást, ezzel a szervezők számításai 300 ezer állat életét mentették meg és 410 millió literrel kevesebb vízre elhasználására volt szüksége a világnak.
Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában azt mondta, a kormány további szigorításokon is gondolkozik.
Zambiából hurcolták be az ellenállóbb variánst.
Nem ajánlott a szabadban tartózkodni.
A környezetvédő szervezet ügyfélként bejelentkezett a Vas Megyei Kormányhivatalnál az eljárásba, hogy a rendelkezésre álló jogi eszközökkel is fellépjen a beruházással szemben.
Az afgán tenyészetben 22 ezer baromfit vágtak le.
A kiadónak kell eljuttatni az újságot az előfizetőhöz.
A Párbeszéd szerint sem a városfejlesztési koncepciót, sem a helyi lakosság igényeit nem vette figyelembe a kormány, amikor úgy döntött, hogy a területre költözteti a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot. Így az épület az utolsó olyan helyre kerülhet a belvárosban, ahol még elképzelhető zöld közterületi beruházás.