Szabó Tímea Mager Andreának: Miért értékesítették áron alul a gyógyszerhatóság épületét?
Miért a járványidőszak közepén akarják elköltöztetni a kiemelt közfeladatot ellátó OGYÉI-t, megnehezítve a munkájukat a költözéssel?
Miért a járványidőszak közepén akarják elköltöztetni a kiemelt közfeladatot ellátó OGYÉI-t, megnehezítve a munkájukat a költözéssel?
Összesen közel tízezer parkolóhely és több, mint nyolcezer kerékpártároló épül Budapesten és az elővárosokban a kormányzati Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia alapján.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint berendezési tárgyak kaptak lángra a nyolc négyzetméteres kórteremben.
A budai oldalon tett virtuális kirándulásunk során a „ne pazarolj”-ban, a budakeszi Green Kiss Marketben és az újbudai Leméremben járunk. Egy „régi”, egy nem régi és egy teljesen új vállalkozás: mind jó üzlet.
A katasztrófavédelem munkáját áramkimaradások és útakadályok nehezítik.
Az ellenzéki pártok szerint a magas halálozási arány az Orbán-kormány hibás és felelőtlen döntéseinek köszönhető.
Kevesebb a stressz, több bálna születik.
Kevés volt az igazán fagyos napok szám, így arra lehet számítani, hogy kevesebb semmiképpen nem lesz, mint tavaly volt.