
Egyre inkább elhízunk, a magyarok kétharmada túlsúlyos
A fiatal, 18–39 éves férfiak körében több mint kétszeresére, 13 százalékról 28 százalékra nőtt az elhízás az elmúlt fél évben.
A fiatal, 18–39 éves férfiak körében több mint kétszeresére, 13 százalékról 28 százalékra nőtt az elhízás az elmúlt fél évben.
Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csakúgy mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja – hívta fel a tanulmány kapcsán a figyelmet az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetése.
A témában írt cikkünk megjelenése után a település fideszes polgármestere, Győri Ottilia Facebook-oldalán tette közzé a képviselő testület döntését, ami alapján a Pátyi út és a Telki út közötti szakaszra kiírt terveket elvetették.
A szakértők hatékonyabban ismerik fel a madarakat hangjuk, mint külső jellegzetességeik alapján.
Egy kutatásból kiderült, a nem megfelelően kidobott maszkok száma 84-szeresére nőtt a világjárvány 2020 márciusi kezdetétől 2021 októberéig.
Több, mint 4100 tonnányi szemetet és sittet távolítanak el a fővárosi cégek
Szorgalmazzák a kiemelten veszélyes, kizárólag fénysorompóval biztosított vasúti átjárók felszerelését minél nagyobb számban legalább félsorompóval.
A kijevi parlamentben is egyre több a koronavírussal fertőzött politikus, ezért a jövő héten várhatóan elmarad a plenáris ülés. A törvényhozás munkarendjének megváltoztatását valamennyi frakció vezetője támogatta, így várhatóan február 14-ig nem ülnek össze.
A beruházás keretein belül pedig 39 új fát is ültettek a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca, valamint a Szarvas csárda tér megállók környezetében
Az új típusú implantátum legnagyobb előnye, hogy beültetése nem igényel előfúrást, nincs szükség a testrész külső rögzítésére, nem okoz fémallergiát, irritációt, viszont a beültetett implantátumok láthatók röntgen alatt, ami megkönnyíti az orvosok dolgát.