
Amerikában korábban volt az első koronavírus miatti halálozás, mint azt eddig gondolták
Már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
Már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
A szentatya jövő szerdán a Vatikánban fogadja az európai kampány képviselőit.
Hasonlóan száraz nyár legutóbb 2015-ben volt.ny
A párizsi paralimpián fiatalabb csapatnak kell részt vennie, és az MPB-elnök szerint már van is négy-hat fiatal versenyző, akivel számolni lehet majd
A következő negyvenöt évben a tengerszint emelkedése az állatok élőhelyének harminc százalékát érintheti.
Fotósunk Rácmolnár Milán hozott egy gyönyörű galériát a vácrátóti arborétumból. Érdemes megfigyelni a gumós léggyökereket, amiket ciprusbabának hívnak.
Szabálytalan rakodás, a záróvonal átlépése, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, illetve a megállás szabályainak megszegése miatt tíz esetben szabtak ki helyszíni bírságot.
„A kabinet megmenthette volna a klímaváltozás által erősen sújtott Velencei-tavat, ha az elmúlt tíz évben végzi a dolgát.”