
Sátrak alatt kezdik festeni az új pályaszerkezetet a Lánchídon
Elkezdődött a medernyílás pályaszerkezetének, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme a Lánchídon.
Elkezdődött a medernyílás pályaszerkezetének, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme a Lánchídon.
A terv funkcionálisan sokszínű, illeszkedik a város fő tengelyéhez, klímabarát, egységes és koherens választ ad a problémákra.
Ha a fáknak öntözésre is szükségük van a megmaradáshoz, még nagyobb lesz az energiaszükséglet, fásítani ezért arra alkalmatlan helyen nem érdemes.
A fővárosi ingatlanbefektetők átlagosan 50 millió forintnál drágább, jellemzően 50-60 négyzetméter közötti lakásokat vásároltak.
A Bizottság 100 európai várost választott ki az által indított klímasemleges és okos városok programjába, amelybe három magyar város került be: Miskolc, Pécs és Budapest.
A speciális mozgások úgy tűnik, hogy különösen pozitív hatással vannak agyunk működésére. A tánc és a kertészkedés különösen.
Bár az első biciklijével az első élménye drámai lett, ma már tizenhárom perc alatt biztosan odaér a Katona József Színházba két keréken, ha esik, ha fúj. Az előadás előtti ráhangolódásként, de levezetésként is szolgál számára a biciklizés.
26 évig vezette az intézményt. Olyan volumenű fejlesztések köthetőek a nevéhez, mint a Pólus Program, mely során egy új épületszárny épült, az egynapos sebészeti ellátást biztosító épület, a gyermekpszichiátria épülete. Szakmájában megkülönböztetett figyelmet fordított a coloproctologiai műtétek, sebészeti varrógépek használata, minimál invazív sebészeti módszerek, plasztikai sebészeti műtétek iránt. Rendszeresen szervezett és vett részt Erdélyben egészségügyi szűrővizsgálatokon, ahol Tiszteletbeli Székellyé is avatták.
A civil szervezet szerint elkeserítő választ adott Gulyás Gergely.
Fontos szerepet játszik az összehangolt akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Ugyancsak jelentős szerep jut az akcióban a rendészeti tevékenységet végző FÖRI-nek, illetve Terézváros és a XIII. kerület közterület-felügyelőinek, valamint a szociális munkásoknak, a Menhely Alapítvány munkatársainak.