Barion Pixel

A városi séták éve lehet 2021, a felmérések szerint

Forrás: Wikipedia Commons

Idén első alkalommal készült átfogó felmérés a tematikus városi séták közönségéről, melyet a Magyar Sétaszövetség végzett tagszervezetei, a Hosszúlépés. Járunk? és az Imagine Budapest sétálói körében. Mint a Magyar Turisztikai Szövetség honlapján olvasható, az online kérdőívet közel 1100-an töltötték ki 2020. december 14. és 16. között, válaszaik alapján következtethetünk arra, miként éli meg a városi sétálók közössége a mostani helyzetet és mit várnak a kulturális élet járvány utáni újraindulásától.

Átlagéletkoruk 51 év, 86 százalékuk diplomával vagy doktori fokozattal rendelkezik. Több mint 90 százalékuk Budapesten és a főváros agglomerációjában él, így a városi sétákon elsősorban saját otthonukat szeretnék felfedezni.

Elsöprő többségük (98,7 százalék) azonnal szeretne személyesen részt venni kulturális eseményeken, amint erre lehetőségük lesz, hiszen a digitális események kevesebb mint tizedüknek (7 százalék) nyújtottak megfelelő közösségi élményt. Legbiztonságosabb kulturális programnak a városi sétákat tartják, 78% érzi magát védve magát a járványtól szabadtéri programjainkon. Erre tekintettel a Magyar Sétaszövetség szervezetei a korlátozások enyhítését követően a lehető leghamarabb újra fogják indítani városi sétáikat.

Legnépszerűbb budapesti célpontok a Margitsziget, a Várnegyed és a Gellérthegy voltak. A járvány miatti változások közül legtöbben a levegő tisztaságát (81 százalék), az otthoni munkavégzés lehetőségét (60 százalék) és a pesti alsó rakpart lezárását (45 százalék) tartanák meg.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!