Május 22-én ünnepeljük a biológiai sokféleség nemzetközi napját, a jeles dátum az élővilág biodiverzitására igyekszik ráirányítani az emberek figyelmét. A tudomány egyes becslései szerint legalább 7 millió fajjal osztozunk a Földön, ebből eddig hivatalosan kevesebb mint 2 millió fajt írtak le. A legnagyobb fajszámú csoport az ízeltlábúaké, melyből a rovarok mintegy 1 millió fajjal hihetetlen változatosságot, fajgazdagságot mutatnak. Évről évre számos új fajt fedeznek fel a biológusok, akik között a magyar kutatók hagyományosan sikeresek. Dr. Vas Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum Hártyásszárnyúak gyűjteményének gyűjteményvezető főmuzeológusa tavaly több új fürkészdarázsfajt is leírt. A kutató számos érdekességgel szolgált a Zöld Hangnak.
A múzeumi rovargyűjteményekre sokan gondolnak poros tetemraktárként, amelyekben idős emberek akkurátusan nyitogatják a fiókokat. Ezzel szemben egy-egy ilyen gyűjtemény rendkívül színes világ, a múló idő korlátjainak szorításából némileg kiszakadt, értékteremtő tudományos műhely.
Dr. Vas Zoltán biológus számára különleges és felemelő érzés, hogy olyan múzeumi példányokkal dolgozhat, amelyeket akár több mint egy évszázaddal korábban olyan neves, közismert emberek gyűjtöttek, tartottak kézben, mint például Kittenberger Kálmán vagy Bíró Lajos. A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Természettudományi Múzeum Hártyásszárnyúak gyűjteményének gyűjteményvezető főmuzeológusa szerint a tavalyi év gazdag volt a múzeumi kutatók által felfedezett új fajok (42) és nemzetségek (7) tekintetében. Erről részletesen ebben a cikkben számoltak be a kutatók.
„Az egyes fürkészdarázs fajok felfedezését nem annak köszönhetem, hogy kalandos terepi expedíciókon vettem részt, hanem annak, hogy a múzeumi gyűjtemény megőrizte a réges-régi gyűjtőutak még feldolgozatlan példányait is. Ez egy személyes élmény persze, de az eredménye, a Kittenberger, Bíró és más hasonló gyűjtők, gyűjteménygyarapítók anyagából már leírt, számtalan új, korábban ismeretlen faj mindenkié, az emberiség közös tudományos eredményeinek nagy polcára került. Kamatozása ez a gyűjtők személyes áldozatvállalásának és névjegye a magyar biodiverzitás-kutatásnak szerte a világon.”
– fogalmazott a biológus.
Dr. Vas Zoltánnal beszélgettünk a fürkészdarazsak kutatásáról. A szakember többek között azt is elmesélte, hogy az egyes fajok elnevezésével kiknek állított örök emléket.
Egy átlagember nagyon keveset tud a fürkészdarazsak világáról. Miért ennyire érdekesek ezek a rovarok? Miben egyediek más fajokhoz képest?
A valódi fürkészdarazsak (Ichneumonidae) az állatvilág három legdiverzebb, legfajgadagabb családjának egyike. Csak Magyarországon körülbelül 4000 fajuk él, világszerte pedig legalább 60.000 fajuk fordulhat elő. Bár többnyire nem feltűnőek, parazitoid életmódjuk miatt rendkívül fontos szerepük van más ízeltlábúak populációméretének szabályozásában.
A valódi paraziták vagy élősködők (például az emberi fejtetű) közvetlenül nem ölik meg a gazdát, csak károsítják. A parazitoidok elsősorban abban különböznek a parazitáktól, hogy fejlődésmenetük során szükségszerűen, közvetlenül a gazdaszervezet halálát okozzák. A parazitoid életmód legfontosabb és legváltozatosabb képviselői a fürkészdarazsak: lárvális korukban más ízeltlábúak testében vagy testén fejlődnek, és fejlődésük során végül elpusztítják a gazdaszervezetet. Gazdáik igen gyakran mezőgazdasági vagy kertészeti kártevő lepkehernyók közül kerülnek ki, így a vegyszermentes biológiai védekezés legfontosabb alanyai közé tartoznak.
Ön több fajt is leírt 2024-ben, Dél-Amerikában, Afrikában és ázsiai országokban gyűjtött példányok alapján. Melyik faj Önnek a „legkedvesebb”, és miért?
Nem tudnék egyetlen fajt kiemelni „legkedvesebbként”. Inkább úgy fogalmazok, hogy a legnagyobb örömet a dél-amerikai (Argentína, Chile), addig még meghatározatlan anyagok tudományos feldolgozása jelentett, amelyeket neves zoológus elődeink több évtizeddel, esetleg több mint 100 évvel ezelőtt gyűjtöttek a múzeum számára.
Hét tudományra új fajt fedeztem fel és írtam le tavaly ezekből az anyagokból, ami azt is beszédesen jelzi, mennyire feltáratlan még Dél-Amerika fürkészdarázs-faunája.
Hogyan zajlik maga a kutatás? Milyen fő mozzanatai vannak a munkának?
Azok a múzeumi példányok, amelyek alapján a tudományra új fürkészdarazsakat leírtam (ezek az úgynevezett típus példányok, a fajok örök és másíthatatlan, objektív „referencia pontjai”), évtizedekkel vagy akár több mint 100 évvel ezelőtt kerültek a múzeumba. Persze, meghatározatlanul.
A gyűjtőút tehát időben sokkal korábban történt, mint a tudományos felfedezés. Nem én jártam Dél-Amerikában vagy Afrikában, nem én gyűjtöttem ezeket, hanem elődeim, a múzeumi gyűjtemény pedig megőrizte addig is, amíg a tudományos feldolgozásuk megtörténhetett – mert most éppen van ehhez a rovarcsoporthoz értő szakember a múzeumunkban.
A gondosan, szakértelemmel megőrzött természettudományos gyűjteményekben lehetővé válik a „csapatmunka” egymástól évtizedekkel elválasztott, élő és halott szakemberek között, a kapcsolat „médiuma” pedig holmi billegő, táncoló asztal helyett a gyűjtemény maga, a benne őrzött példányokkal. Ez a taxonómia egyik esszenciális sajátossága (a taxonómia, más néven rendszertan, tudományterületéhez tartozik a tudományra új taxonok leírása és a már ismert taxonok folyamatos, kritikai revíziója).
Világszerte döntően a múzeumok tudományos gyűjteményeiben művelt tudományág, hiszen reprezentatív, jól feldolgozott természetrajzi gyűjtemények nélkül ilyen irányú szakértelem megszerzése nem lehetséges. Bár évtizedek elteltek már a gyűjtőutak óta, mégis folyamatosan látnak napvilágot az akkor gyűjtött példányok feldolgozásán alapuló tudományos munkák, bennük újabb és újabb tudományra új fajokkal.
Miért nem volt elég akár 100 év a rendelkezésre álló példányok feldolgozásra? Úgy képzelné az ember, hogy a múzeumba kerülő értékes gyűjtött anyagot a specialista kutatók azonnal elkezdik azonosítani, és néhány éven belül a végére is érnek.
Ez részben így is történt, ám sosem volt olyan nagy a múzeumi szakembergárda, hogy minden rovarcsoporthoz legyen hozzáértő kutatónk (vagy legalább akadjon a feladatot elvállaló külföldi szakember). Ezekre a példányokra évtizedes névtelenség, kényszerpihenő várt a múzeumi gyűjtemény fiókjaiban, mire tavaly a meghatározásuk, elnevezésük és leírásuk megtörtént – az a felbecsülhetetlen tudományos érték, amit új fajok típuspéldányaiként képviselnek, végre realizálódhatott.
A tavalyi év felfedezettjei közül melyeket lehetne kiemelni?
Minden faj fel- és megismerése egyformán fontos, mindegyikük egyedi és megismételhetetlen történettel, alaktani jellemzőkkel és szereppel bír, így ilyen téren nem lehet egyiket sem „kivételezettként” emlegetni. Ha ki kell emelnem néhányat, azokat teszem, amelyeknek olyan fajnevet adtam, ami emléket állít azon magyar zoológus elődeinknek, akik gyűjtéseikkel jelentősen gazdagították múzeumunk dél-amerikai anyagait: Alophophion lendli, Alophophion mahunkai, Diadegma kovacsi, Diadegma topali, Diadegma vezenyii – rendre Lendl Adolf, Mahunka Sándor, Kovács Andor, Topál György és Vezényi Árpád tiszteletére elnevezett fürkészdarázsfajok. Nekik, illetve még számos más, hasonlóan elhivatott elődünknek köszönhető, hogy kis országunk nagy természetrajzi múzeuma – gyűjteményeinek tudományos értékét tekintve – a világ legfontosabb múzeumai közé tartozik.
Mi a tudományos jelentősége egy újabb fürkészdarázsfaj felfedezésének?
Bárminemű, bármely fajhoz kapcsolódó emberi tudás alapja a faj felfedezése, tudományos leírása és elnevezése – legyen az akár fürkészdarázs, akár atka, parazita féreg, madár vagy akár orvosi szempontból potenciálisan értékes növény. Hiszen amíg valamit nem tudunk a nevén nevezni, más fajoktól megkülönböztetni, addig rá vonatkozó biológiai vagy alkalmazott módon hasznosuló ismeretekről nem is beszélhetünk. Ez teremti meg egyáltalán a lehetőséget, hogy az egész emberiség számára értékes tudás és akár valamilyen alkalmazott formában hasznosuló ismeret lehessen az eredmény. Ennek a folyamatnak a „tárgyi bizonyítékait”, a fajleírás alapjául szolgáló ún. típuspéldányokat pedig a természettudományos közgyűjtemények őrzik meg az emberiség számára.
Milyen további kutatások várhatók ezen a területen idén, illetve a távolabbi jövőben?
A múzeum kutatóinak egyik legfontosabb alapfeladata (sőt, törvényi kötelezettsége) a gyűjteményekben őrzött példányok tudományos feldolgozása (meghatározása), és az ennek során keletkező eredmények közlése. Hatalmas, sokmilliós példányszámú gyűjteményeinkben ez folyamatos munka, amely a gyűjtemények rendezettségének, tudományos értékének növelése mellett folyamatosan új, publikálandó tudományos újdonságokat is eredményez.
A küldetésünk, feladataink változatlanok, hiszen ezzel azt az alaptevékenységet végezzük, amely céllal 223 éve a természetrajzi gyűjteményeink létrejöttek. Így mind idén, mind a jövőben várható (és elvárható) a múzeumi taxonómus kutatóktól, hogy szakterületükön jelentősen, nemzetközileg is relevánsan, kontinenseken és geológiai időkön átívelő szaktudásukkal gyarapítsák a múzeumunkban őrzött természetrajzi örökségünket és a magyar biodiverzitás-kutatás már évszázados, hagyományos erősségeit.
Borítókép: A tudományos feldolgozás gyűjteményi eredménye: az Alophophion nemzetség meghatározott, rendezett fajai az MNMKK MTM gyűjteményében; a kizárólag Dél-Amerikában előforduló nemzetség jelenleg ismert 49 fajából igen szép fajszámmal, 16 fajjal reprezentált a magyar közgyűjtemény, amelyekből kettő – magyar kutató által leírt faj – felbecsülhetetlen értékű típuspéldányokkal (piros cédulások) is reprezentált (fotó: Dr. Vas Zoltán)
