Erdős László ökológus saját szemével győződhetett meg a döbbenetes fajgazdagságról, melynek megőrzése céljából több nemzeti parkot is létrehoztak Costa Ricán.
Costa Rica, Közép-Amerika egyik legkülönlegesebb országa, lenyűgöző természeti adottságairól és gazdag biodiverzitásáról ismert. Nevének jelentése spanyolul „gazdag part”, ami az itt található természeti kincsek változatosságára utal.
A mesés ország területe 51 100 négyzetkilométer, mégis rendkívül változatos tájakkal büszkélkedhet. Vulkanikus hegységek, sűrű esőerdők, gyönyörű strandok és termékeny völgyek jellemzik. A központi hegyvidék ad otthont a híres vulkánoknak, a Poás és az Arenal vulkánnak, melyek a turisták körében rendkívül népszerűek.
A csodálatos ország a Föld területének mindössze 0,03%-át teszi ki, ám bolygónk összes ismert növény- és állatfajának 5%-a itt él. Több mint 500 000 faj él az országban, köztük jaguárok, tukánok, lajhárfélék és ritka orchideák.
Dr Erdős László ökológus sem véletlenül választotta 2024 tavaszán a trópusi országot egy izgalmas túra célpontjának.
„Az elsődleges célunk az volt, hogy trópusi esőerdőt lássunk. Costa Rica biztonságos ország, gazdaságilag majdnem olyan jól áll, mint mi, boldogságban pedig sokkal előrébb jár nálunk. Nagyon komolyan veszik a természetvédelem ügyét, számos nemzeti park és más védett terület található az országban. A lakosok büszkék a természeti értékeikre és különösen vigyáznak rájuk, magas szinten művelik az ökoturizmust. A befolyó pénz jelentős részét a természetvédelembe forgatják vissza.”
-mesélt az ökológus a Zöld Hangnak.
Az ökológus kutató a napokban egy előadás keretében számolt be úti élményeiről az SZTE Füvészkertben.
Lászlótól azt is megtudtuk, hogy az Osa-félszigeten található Közép-Amerika legérintetlenebb esőerdője, és ezt mindenképpen látni akarta. A kutató a száraz évszak végén érkezett az országba, összesen két hetet töltött a trópusi paradicsomban. Az ökológus mesélt a Zöld Hangnak Costa Rica tájainak sokszínű élővilágáról, és arról, melyek voltak számára a legérdekesebb fajok.
Tudósként mi volt a legnagyobb tanulsága az útnak?
Óriási a diverzitás, sokszor nem tudtuk, hogy merrefelé nézzünk, annyi volt a látnivaló. Az Osa-félsziget a maga 1100 négyzetkilométerével a Föld felszínének csupán a 0,0002%-a, de az óvatosabb becslések szerint is a Föld fajainak 2,5%-a megtalálható itt. Egy másik országrészben, egy mindössze 52 négyzetkilométeres kis nemzeti parkban jártunk, ahol több, mint 450 madárfajt tartanak nyilván. Ez több, mint ahány madárfaj Magyarország egész területén él. Az Osa-félszigeten úgy éreztük, mintha egy vadasparkban járnánk, csak nem voltak ketrecek.
Egy napot töltöttünk a fővárosban, már ott temérdek érdekes madarat láttunk, de a város maga elég elhanyagolt benyomást keltett. A vidék ellenben szép és tiszta, lényegesen tisztább Magyarországnál. Nincsenek útmenti szemétkupacok, több kilométeres sétákat lehet tenni úgy, hogy nem látunk egyetlen csikket vagy műanyag palackot sem.
Két vulkánt néztünk meg (Irazú és Turrialba). Mindkettő nagyon látványos, jóval 3000 méter fölé nyúlnak. A kráterek kopárak, az egyik ott jártunkkor még füstölt is. A Turrialba oldalában láttunk egy prérifarkast, a szállásunkon kolibrik röpködtek az etetőnél, közvetlenül a fejünk körül. Az egyik berepült az épületbe, és a kezemben hoztam ki, olyan szelíd volt.
Az utazás egyik legfőbb célja az volt, hogy trópusi esőerdőt lássanak. Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket az erdők?
Több helyen is láttunk, hegyi (2000 méter feletti) és síkvidéki esőerdőt is, másodlagos erdőt és szinte érintetlent egyaránt. Hatalmas, több mint 50 méteres magasságú óriásfák, palánkgyökerek, óriási liánok, broméliák, pálmák, minden olyan érdekesség, amit csak könyvekből ismertünk. Több helyen meseszép vízesések pompáztak, ahol fürödni is lehetett. Az 1000 méteres tengerszint feletti magasságban jéghideg a víz, a tengerszinten viszont kellemes hőmérsékletű.
Néhányszor láttunk mangrove-erdőt, ami a partvidékek erdeje, és manapság sajnos világszerte veszélybe került. Homokos pálmafás tengerpartokon is jártunk, ezek tiszták, meseszépek. Ezeken a partokon roppant kevés volt az ember, és leguánok napoztak mindenfelé. Belefért egy kis búvárkodás is, óriási élmény volt, hogy fehéruszonyú szirticápák úszkáltak alattunk.
A trópusi országban nemcsak a természet kínál különlegességeket, a kulturális látnivalók is változatosak. Ott van például a Finca 6, az egyik legfontosabb régészeti helyszín, amely 2014 óta az UNESCO Világörökség része.
Kulturális csemege volt számunkra a Guayabo Nemzeti Emlékmű, ahol ősi indián épületek maradványait tekinthettük meg. A Finca 6 hajdanán banánültetvény volt, ma védett terület a gazdag régészeti emlékek miatt. Óriási kőgolyóbisok találhatók itt, melyeknek a szerepe, rendeltetése a mai napig sem ismert. A legvalószínűbb elképzelés talán az, hogy az indiánok építményei előtt álltak egykor, mintegy státuszszimbólumként.
Costa Rica alapvetően a páratlan biodiverzitásáról ismert. Milyen érdekes, látványos fajokkal sikerült közelebbi ismeretséget kötni?
A növények többségének meghatározása lényegében esélytelen lett volna, de így is elbűvöltek. Az emlősöket és madarakat viszont jól tudtuk azonosítani. Több helyen profi vezetőnk is volt, aki segített ebben.
A kolibrik között több endemikus (bennszülött) faj példányai is szemünk elé kerültek. A bennszülött fajok egy ökológusnak különösen érdekesek, hiszen ezek csupán egy kis területen élnek. Összehasonlításként megjegyzem, hogy Magyarországon összesen 1 szubendemikus (majdnem bennszülött) madárfaj van, míg Costa Ricában sorozatban láttunk tucatszámra endemikus madarakat.
Az érdekesebb fajokat nehéz számba venni. Megcsodálhattuk a kvezált, amely a világ egyik legszebb madara. Szó szerint tátva maradt a szájunk tőle. Sárgaszárnyú ara, közép-amerikai tapír, nyílméregbéka, és az andoki lándzsakígyó – a térség legveszélyesebb mérgeskígyója – is láthatóvá vált. Az ország egyik emblematikus madara, az aranytorkú tukán posztereken, képeslapokon, kulcstartókon, plüssfiguraként is gyakran felbukkan. Hegyesorrú krokodil, közönséges csuklyásmajom, ékes pókmajom, mellényes bőgőmajom, azúrlepke, örvös pekari háromujjú lajhár mellett pápaszemes kajmán és császárboa is itt él.
Costa Rica az otthona a víz felszínén „szaladgáló” sisakos baziliszkusznak, a pettyes delfinnek és a szirticápának is. Számomra az egyik legextravagánsabb madár a tüzescsőrű arasszári volt, melyhez foghatót még sohasem láttam.
A legtöbbjüket közvetlen közelről láttuk, és semmi jelét nem mutatták félelemnek. A majmok ott ugráltak körülöttünk, a tapír és az óriáskígyó néhány méterre tőlünk pihent a bozótban, a kajmán az őserdőben sétált velünk szembe, szerint belebotlottunk.
Ökológus szemmel nagyon érdekesek voltak azok, akikről már olvastunk vagy természetfilmekben láttuk őket (tukán, nyílméregbéka, baziliszkusz). Ugyancsak érdekesek voltak azok a fajok, akikről még nem hallottunk (az arasszári és a lándzsakígyó). Majmot látni a természetben szintén nagyon nagy élmény volt, erre is vártam már régóta. Eddig az ember volt az egyetlen majom, akit szabadon láttam…
A közelmúltban az SZTE Füvészkertben egy előadás keretében az érdeklődők már hallhattak az élményeiről. Készül a későbbiekben kiadvány vagy tanulmány a témában?
Írtunk egy kétrészes cikket a Természet Világába, és egy másikat az Állatvilágba. Ez utóbbinál sajnos a terjedelem eléggé kötött, de a Természet Világában megjelent két cikk nagyon jól sikerült, ezek képanyaga is változatos, gazdag. Szakcikket vagy könyvet nem mernék írni, az elsőhöz részletes kutatások kellenének, az utóbbira pedig vannak világutazók, akik nálunk jóval többet láttak.
fotók: Pataki Zoltán, Tolnay Dolly, Hegedüs Márk
Borítókép: aranytorkú tukán
