Ökotudatos Szlovákia első látogatható magán virágoskertje

Álmai kertjében szívesen fogadja a kertbarátokat a felvidéki hobbikertész.

A Táncoló virágok kertje 2023 júliusában nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt. Szlovákia első ökotudatos alapokra épült látogatható magán virágoskertjének házigazdája rövid idő alatt csodát tett egy felvidéki portán. Futó Éva eredetileg gépész-konstruktőrnek tanult, de egész életét végig kísérte a növények szeretete.

„Ami a festőnek az ecset, azt jelenti számomra a kertészkedés. Az alkotás öröme, a természet finom mozzanatainak megfigyelése elrepít egy olyan helyre, ahol igazán jól érzem magam. Sok helyen jártam a világban, sok mindent láttam. Sok helyen éltem, és ahol éltem, ott egész biztosan építettem egy kertet is magam köré. Ám ezekkel a kertekkel mindig az volt a baj, hogy ők maradtak, én meg mentem. Azután, amikor Negyedre költöztem, eldöntöttem, itt építem meg az álomkertemet”

-mesélte Futó Éva a Zöld Hangnak.

Hamarosan megérkezett a koronavírus járvány, ami gyökeresen megváltoztatta a hölgy életét. Elérkezett számára a vissza nem térő alkalom: időt kapott, hogy megépítse álmai kertjét.

Évát a gyermekkori emlékek, a nagymama csodás kertje már korán a természethez fűzték. A telken, ahol ma is él, a kis családi házon kívül állt még egy kisebb ház, egy raktárral, sok-sok smaragd tuják a gondosan nyírt füves területen, valamint pár szilvafa és egy idős meggyfa. Innen indult a mesebeli kert története.

Milyen elképzelésekkel vágott bele a kert megvalósításába?

Első lépésben eldöntöttem, hogy mit szeretnék a kertbe építeni. Mivel egy kertből nem hiányozhat a vizes felület és amúgy is nagyon szeretem a vizet, tudtam, hogy tó mindenképpen lesz. Ezen kívül, nagyon szeretem a gasztronómiát, ebből is főképp a régi főzéstechnikákkal elkészített ételeket, így nem volt kérdés számomra, hogy megépítsem-e az Öregkonyhát. Amit csak lehetett, a régi dolgok felhasználásával szerettem volna megalkotni, így az évek alatt összegyűjtött régiségek végre méltó helyükre kerülhettek.

Az utolsó centiméterig mindent alaposan megtervezett.

Eredeti végzetségem gépész-konstruktőr, így készítettem egy pontos, méretarányos rajzot, amire elkezdtem berajzolni előbb a megépítésre váró nagyobb dolgokat, majd következett a kerti kút, az öntöző rendszerrel. Amikor mindez papírra került, elkezdődhetett a virágoskert, illetve a zöldséges rész megtervezése. Mivel könnyen fenntartható kertet szerettem volna, fontos volt a növények megválasztása, melyek többsége tájhonos, évelő növény.

Mindez olyan természetesnek, magától értetődőnek tűnik. Volt szakmai segítője a kert megtervezése során?

Megismerkedtem Szomoru Miklóssal, aki azokban az években kezdte meg munkásságát. Elmentem az egyik workshopjára, majd a rendezvény végén elővettem a kerttervemet és megmutattam neki. Elképedve nézte, hogy ő még ilyen részletesen megrajzolt tervet nem látott. Miklós javasolta, hogy miután megépítem a vegyszermentes kertet, célszerű lenne látogathatóvá tenni. Az már akkor egyértelmű volt, hogy természetes, ökotudatos alapokon álló (permakultúra) kert lesz.

Mivel sosem használtam egyik kertemben sem vegyszereket, és a kertészkedéssel kapcsolatban már temérdek tapasztalatot gyűjtöttem, eljátszottam annak a gondolatával, hogy Szlovákia első, ökotudatos alapokra épült látogatható magán virágoskertjét megnyissam.

Mik ezek az ökotudatos alapok? Mit jelent a permakultúra kert kifejezés?

A kert kezdettől fogva a permakultúra elveit követi, vagyis a természet mintáit és folyamatait utánozza majd, hogy fenntartható, és biodiverz ökoszisztémát hozzon létre. Az ilyen kertek a természettel harmóniában működnek, minimalizálva az emberi beavatkozást és maximalizálva a természetes erőforrások hatékony felhasználását. Permakutúra tervezőként ebben a folyamatban fogom támogatni a későbbiekben is a kertet.

Milyen növények kaptak helyet a varázskertben?

Rengeteg munka, siker és kudarc után 2022 őszén felengedtem vízzel a tavat, és elkezdhettem az évelők kiültetését. Egész télen ültettem, amikor az időjárás megengedte. Több ezer növényfaj lelte meg otthonát a kertben. A gyógynövényektől a legmérgezőbb fajokig, a tájhonos vagy különleges évelőkön át, a hagymások, illetve vad évelőnővények kerültek a kertbe.

A színes fák, bokrok, virágzó vagy levélzetével díszítő, majd az örökzöldek vagy tűlevelűek is teret kaptak. Különféle szárazságtűrő füvek, nedvesség kedvelő páfrányfajok, rengeteg féle hortenziával együtt a megfelelő helyre ültetve díszítik azóta is a kertet.

A kert végében kapott helyet a kis zöldséges, aminek a keretét az eredeti kertből maradt nagy méretű, U alakú magaságyás adta. Mivel a magaságyás körül még volt hely alacsonyabb ágyásoknak, négy darab kisebb ágyás került ide. A kertnek ezen részén van még a fekete málna sor is, aminek ez a hely tökéletes. Évről évre rengeteg terméssel látja el a családot.

Különleges vintage hangulatot kölcsönöznek a kertnek a patinás tárgyak. A saját gyűjtemény mellett milyen más alkotások díszítik Szlovákia első látogatható magán virágoskertjét?

Mivel régiséggyűjtő vagyok, szeretem, ha egy régi tárgynak vissza tudom adni eredeti funkcióját, vagy ha ”megfáradt”, akkor dekorációként használhatom a kertben. Szeretem a szépet. Arra gondoltam, hogy a művészeket is támogathatom azzal, ha alkotásaikat kiállítom a kertben. Így kerül a kertbe kiállítások keretében több művész alkotása is.

Milyen élményekkel gazdagodhatnak, akik ellátogatnak a kertbe?

A látogatások 1,5 órára vannak tervezve, de nem emlékszem arra, hogy 2 óránál rövidebbek lettek volna bármikor is. Igyekszem bemutatni a növényeket, elmondom hogyan, hová és mit ültessünk. A kerttervezés elveit végig beszéljük, megmutatom, hogyan tudunk egyszerűen, ingyen növényeket nevelni.

Magokat szednek a látogatók, gyakran palántákkal és dugványokkal térnek haza. A zöldségeskertbe is igyekszem olyan alapfajokat ültetni, amiknek a magját szintén szeretettel kínálom az érdeklődőknek. Van sok vadparadicsom fajtám, cékla, ős póréhagyma, tökök, bab, paprika és még rengeteg más zöldség, amelyek magjai ugyancsak szedhetők.

Az első szezonom sikeresen zárult 2023 őszén, amikor jött a hír, hogy a szomszédos telket árulják. Megvettem. Egy lebontásra ítélt ház mellett romos betonépítményekkel teli dzsungelkert burjánzott, 2024 őszére sikerült kitakarítani. A kertek végén szintén volt egy kert, amit a kertszomszéd már nem tudott használni egészségi okokból kifolyólag, ezért 2024 áprilisában ezt is felajánlotta. Így a kert jelenleg 2500 négyzetméteres.

A permakultúra kertben többféle ágyás szolgálja az élőlényeket. Mi a különlegessége a Rozuma féle etetőárkos ágyásnak?

A hátsó kertrészben ez év tavaszán csak a kör alakú zöldségeskertet tudtam elkészíteni, itt kaptak helyet a Rozuma féle etetőárkos ágyások és néhány komposztágyás. A kert többi részén gyomágyások voltak. Ezekben rengeteg értékes réti virágzó gyógynövény is megjelent a többi tömörödött, nehéz talajt jelző vastag és mélyre hatoló gyökérzettel rendelkező, szúrós növény mellett. Időnként levágtam a gyomágyás egy részét, hogy „megetessem vele” a Rozuma féle etetőárkos ágyást. A gyomágyás maradék része a kertben élő rovaroknak maradt, és nem utolsó sorban a talaj mikroorganizmusainak is nagyszerű életteret biztosított, és végül komposzt lett belőle. Magától Volodymyr Rozum úrtól tanultam a különleges „etetőárkos” módszert. Lényege, hogy az etetőárokban egy olyan földi mikroorganizmust telepítenek, ami a felhalmozott zöldhulladékot megemészti, feldolgozza. Az így nyert anyag a növények számára könnyen felvehető és hasznosítható. Az értékes anyagot a földigiliszták akár több méternyi távolságra is széthordják a föld alatt. Így dúsítják a termőföldet.

Milyen irányban szeretné jövőre tovább fejleszteni a kertet?

Az új kertrészek átépítés alatt állnak. Ide tervezem az üvegházat, ahol a palántákat is nevelhetem. Egy szedd magad tulipánültetvényt ültettem az épülő üvegház köré, nagyjából 8000 darab tulipánhagyma került a földbe. Mivel a kertekben nem használok vegyszereket, az áprilisban virágba boruló tulipánok közt elkezdődhet egy úgynevezett gyomosodási folyamat. Remélem, hogy ez támogató hatással lesz a talajra és a felette repkedő élőlényekre.

Egy tyúkudvart biztos, hogy építek majd, ahol pulyka, kacsa, nyuszi is otthont kap. Tervezek rengeteg fát, főképp gyümölcsfát ültetni, valamint örökzöldeket, bokrokat, bogyós gyümölcsöket. A kert gondozása egyébként leginkább tavasszal ad feladatot, amikor az elszáradt növényi részeket visszavágom, ledarálom és visszahelyezem talajtakaróként a növények alá.  Az ágyásokat teljesen egyedül tervezem és építem, ennek ellenére lusta kertésznek tartom magam, mert az év nagy részében igyekszem a kertet békén hagyni.

Szomoru Miklós és Futó Éva

Fotó: Futó Éva

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére