Magyar klímatudósok 10 pontból álló nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben a klímaváltozás okozta kihívásokra figyelmeztetnek. Gelencsér András vegyész-légkörkutató beszélt az általa is aláírt nyilatkozatban foglaltakról a Zöld Hangnak.
A magyar klímatudományban és a kapcsolódó területeken tevékenykedő elismert szakemberek felismerve korunk egyre nagyobb problémát jelentő környezeti kihívásait egy tíz pontból álló nyilatkozatot adtak közre. A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért címmel közzétett felhívás a klímaváltozás hatásait, valamint a belőle fakadó hatalmas problémák kezelési lehetőségeit igyekszik körvonalazni.
Bartholy Judit, Felsmann Balázs, Gelencsér András, Haszpra László, Köves Alexandra, Lakatos Mónika Mádlné Szőnyi Judit, Pintér László, Sulyok Katalin, Szathmáry Eörs és Ürge-Vorsatz Diána célja, hogy érdemi párbeszédet indítsanak el a témában, és elősegítsék a társadalmi szintű cselekvést.
Gelencsér András vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem rektora már számos fórumon megszólalt, és igyekezett ráirányítani az emberek figyelmét a klímaváltozással összefüggő problémákra. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a tudósok által közzétett nyilatkozat egyik létrehozójaként mesélt a Zöld Hangnak céljaikról és arról, miért zsákutca a „fenntartható fejlődés” illúziója az emberiség számára.
Kiket céloznak meg az egyes pontokkal? Ön szerint az üzenet eljuthat az illetékesekhez?
Szeretnénk azt elérni, hogy az aláírók között fennálló nézetkülönbségek ellenére közösen egyfajta „nemzeti minimumot” fogalmazzunk meg, azaz felhívjuk a figyelmet arra, hogy a globális éghajlattal és úgy általában a globális fogyasztói társadalom „fejlődési” pályájával nagyon nagy a baj. Ezt a tényt széles körben és a döntéshozók felé is tudatosítani szükséges, továbbá érdemi párbeszédet kellene folytatni arról, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba, amelyek nemcsak a kommunikációs térben, hanem a valóságban is működnek.
A közbeszédben még mindig elterjedt vélekedés, hogy „mindig is voltak nagy ingadozások, anomáliák”, nem szabad eltúlozni ezek hatásait. Erőteljes szkepticizmust lehet érzékelni Magyarországon a témával kapcsolatban. Hogyan lehet megértetni az emberekkel, hogy valóban nagy a baj?
Az éghajlatváltozás ténye, benne Földünk globális melegedésének ténye letagadhatatlan, és nem lehet vitatni benne az emberi tevékenységek halmozódó hatásainak szerepét sem. Itt messze nem csak a szén-dioxid kibocsátásra vagy az üvegházhatás erősödésére gondolok. Az éghajlatpolitika sajnos annak idején belesétált abba a csapdába, hogy végtelenül leegyszerűsítette a globális éghajlatváltozás narratíváját, amihez így már mindenki is ért és ennek alapján könnyen támadhatóvá is vált.
A nyilatkozatban úgy fogalmaznak, hogy a legtöbbet a legtehetősebbek tehetik. Őket milyen módon lehet ösztönözni arra, hogy valóban részt vállaljanak a közös célok, az élhetőbb jövőnk érdekében?
Ez a legnehezebb kérdés, ezekben a körökben a legerősebb ugyanis a status quo-hoz való ragaszkodás, ugyanis ők a turbófokozatra kapcsolt fogyasztói társadalom nyertesei, sőt irányítói. Legalábbis látszólag, mert, ha a modern világ padlógázzal belerohan a betonfalba, akkor ők veszthetik a legtöbbet. Egyelőre messze vannak attól, hogy akár ennek a gondolata is meglegyintse őket.
A szegényebb rétegek is bekapcsolódhatnak ebbe? Számukra mit javasolnak, milyen lehetőségeik vannak, ha egyetértenek a klímakutatók megállapításaival?
A szegényebbek lehet, hogy életrevalóbbak, mint az elit, ami különösen felértékelődhet majd egy olyan jövőben, ami felé sajnos haladunk. Lehet, hogy nekik már azokat az értékeket kell megcélozniuk, amelyek egy jóval szerényebb, ám fenntartható és talán még boldogabb társadalom számára is fontosak lesznek.
A nyilatkozat elég egyértelműen fogalmaz: „Ha nem őrizzük meg aktívan, és nem növeljük a természetes ökoszisztémákkal borított területeinket, sokkal nehezebb lesz a kibocsátások jelentős csökkentése és bolygónk élhetőségének fenntartása. A mezőgazdaság is nyer abból, ha kellően nagy területeken fenntartjuk a természetes ökoszisztémákat.” Világszerte mintha nem ezt látnánk, sőt. Hogyan lehetne megfordítani a jelenleg Földünk óriási területein zajló pusztító, természetkárosító folyamatokat?
A természetnek van meg egyedül az a képessége, ami egyetlen ember által létrehozott alkotásnak sincs, nevezetesen, hogy önmagától szaporodni, és ennek során fejlődni és alkalmazkodni képes. Kivétel nélkül minden korábbi civilizáció számára a természeti környezet jelentette az élet és a túlélés zálogát, tönkretétele esetén pedig a vesztét. Ez most sincs másképp, mindössze annyi, hogy „emeltük a tétet”, és ez most már globális.
Bolygónkon napjainkban a nagyvállalatok érdeke számos országban sajnos egyértelműen felülírja az egyes emberek, pláne a környezetvédelem szempontjait, érdekeit. Hogyan lehetne megértetni a vállalatok vezetőivel, valamint a politikai döntéshozókkal, hogy ha nem változtatunk a célokon és a módszereken, akkor a vesztünkbe rohanunk?
Amint azt már korábban egy interjúban kifejtettem, a „fenntartható fejlődés” hangzatos szlogenje alatt valójában „fenntarthatatlan növekedést” értünk, csakhogy ezt félünk kimondani. Pedig ezzel kellene kezdeni, hogy őszinték vagyunk magunkhoz, még ha ez látszólag politikai-gazdasági érdekeket is sért. Azért csak látszólag, mert valójában a civilizációs összeomlás senkinek sem lehet az érdeke.
Azt ma már a többség tudja, hogy változtatnunk kell. Melyek lennének az első, legfontosabb lépések a változtatás során?
Felejtsük el a technológiai áttörés illúzióját, azt, hogy majd a „brit tudósok” kitalálnak valami forradalmian újat és megmentenek bennünket. Elég szép eredményeket ért el a tudományos-technológiai fejlődés, nézzünk csak körül és próbáljunk a meglevőkből valami valóságban is működő modellt kikeverni. Ez eddig nagyon nem sikerült, elrettentő példa erre Németország „zöld átállása” az elmúlt bő egy évtizedben.
A nyilatkozat nyolcadik pontja szerint a gazdaság valódi célja az kell legyen, hogy biztosítsa a „jó életet”mindenki számára Földünk természetes megújulóképességén belül. Hogyan definiálhatjuk a „jó életet”? Ez mindenkinek mást jelent. Vagy mégsem?
Valóban, ez komoly társadalmi innovációt igényel, hogy a fogyasztás bűvöletébe ragadt modern emberiség számára időtállóbb és mélyebb emberi értékeket közvetítsünk és tegyünk fontossá. Bár ha a modern marketing brutális eszközeivel az előbbit el lehetett érni, akkor talán az utóbbit is sikerülhet…Csak jó lenne hozzá valamilyen pozitív üzenet, az nem elég, hogy megrémülünk a civilizációs összeomlás fenyegető közelségétől. De ne az legyen, hogy állítsuk meg a klímaváltozást másfél fokon belül.
Úgy fogalmaznak, hogy a kibocsátáscsökkentés lehetetlen szolidaritás nélkül. Hogyan lehetne növelni a szolidaritást az egyes emberek, országok, nemzetek között?
Jelenleg ebben a kérdésben vagyok a leginkább szkeptikus, hogy ez egyáltalán valaha is sikerülhet. Nagyon nem ebbe az irányba halad a világ, elég csak körülnézni. A modern civilizáció számára a természeti környezethez képest a globális emberi társadalom jóval nagyobb veszélyforrás, mondhatni időzített bomba. Ideje lenne nekilátnunk hatástalanítani…
