Tavaszi tanösvény túra a Bekai-halom bűvöletében.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Egy alföldi túra kevésbé változatos tájképpel kecsegtet, mint egy hegyvidéki kirándulás, ám cserébe ökológiai ritkaságokat és a síkság varázslatos hangulatát kínálja. A Tiszántúl déli része, a Maros mente fokozottan védett vadvirágok, ritka beporzók, sokszínű élővilág otthona. A magyar tarsza (Isophya costata) egy endemikus szöcskefaj, mely az egész világon kizárólag a Kárpát-medencében él. Magyarországon mindössze néhány helyen érzi jól magát, ezek egyike Bökény mellett egy ősi kunhalom környezete. A Bekai-halom amellett, hogy az egyike a különös rovar előfordulási helyének, tájképi értékével és sokszínű flórájával is megismerésre csábít.
„Lenn az Alföld tengersík vidékin”
Magyarországon több mint 200 tanösvény várja a természet szerelmeseit, köztük számos idegenforgalmi szempontból felkapott helyen kanyarog. Az Alföld délkeleti szegletében, a román határ szomszédságában kijelölt Bökényi tanösvény nem tartozik az ismertebb helyek közé, holott a Maros vadvirágos ártere és a különleges kunhalom igazán lebilincselő.
Bökény a régi időkben egy magyar férfinév volt, hasonló hangzású községekből kettőt jegyeznek Csongrád-Csanád vármegyében. Az egyik Szentes határában, a másik Magyarcsanád és Nagylak között, közvetlenül a román határ mellé, a Maroshoz települt. További két Bökényről is tudnak a Kárpát-medencében, Bökénymindszent egykor gepidáknak és avaroknak nyújtott menedéket, ma már csak régészeti lelőhelyként jegyzik. A negyedik Bökény egy község Krassó-Szörény megyében, a mai Románia területén.
Márciusi túránk kiindulópontja, a Marosháton fekvő Bökény egy csendes tanyaközpont. A középkori falu a Maros ölelésében terült el, a folyó többször lerombolta, de mindig újra települt. A község sorsát a török uralom pecsételte meg, 1686-ban végleg elpusztították a házakat. A régészek szerint évszázadok óta lakott terület jelenleg mindössze tucatnyi házból áll, de a Magyarcsanádhoz tartozó településrész ősi atmoszférájának, elfeledett temetőjének és a lenyűgöző kunhalomnak köszönhetően egyedülálló értéket képvisel hazánkban.
Titokzatos kunhalmok
Az Alföld számos vidékén különös halmok emelkednek az asztallap simaságú tájból. Ezeket a földből emelt dombokat Ázsiában kurgánnak, Magyarországon többnyire kunhalomnak hívják. A kutatók szerint egykor az Alföldön negyvenezer kunhalom magasodott, napjainkra ez a szám töredékére apadt, nagyjából kétezret tartanak nyilván országszerte a dombokból. A kunhalmok az időszámításunk előtt 3800-tól 750-ig terjedő időszakban lakódomb, sírdomb vagy őrdomb céljából épültek. Napjainkban már kiemelkedő kultúrtörténeti, tájképi, és természetvédelmi jelentőséggel bírnak. Többségük évezredek alatt belesimult a környező tájba, nehezen felismerhető, ám a bökényi tanyaközpont házaitól nagyjából kétszáz méterre emelkedő Bekai-halom ma is pompás látványt nyújt. Ahogy Magyarország összes kunhalma, úgy ez a halom is ex lege terület, helyi védettséget élvez.
Sokszínű élővilág otthona
Márciusi túránk a Maros gátjától indult, a Körös-Maros Nemzeti Park által vásárolt ingatlan a tanösvény kiindulópontja. A 7 kilométer hosszú tanösvény bejárása szűk 3 órába telt, igaz, egy ponton elbizonytalanodtunk, és keresnünk kellett a helyes irányt. Ennek ellenére egy tavaszi családi kirándulásnak a tanösvény túra igazán ideális program.
Napsütéses, kellemes időben vágtunk neki a tanösvénynek. A tanyaközpont házai előtt sétálva egy ódon temető mellett vezetett az utunk. A sírkövek feliratait megette az idő, ahogy a fából ácsolt, kopott harangláb is sejtelmes hangulatot árasztott. A faluszélen két tucatnyi sírkő árválkodott, térdig érő fű és egy göcsörtös fa keretezte a képet. Szemmel láthatóan régóta nem használják már a csöpp temetőt.
A gátat keresztezve – tőle mindössze nagyjából száz-százötven méterre – a tekintélyes méretű, meglepően magas és szabályos alakú kunhalomhoz értünk. A Bekai-halom egy késő bronzkori temetkezési hely, mely az árvízvédelmi töltés Maros felőli oldalán, a hullámtérben fekszik. Ez a Maros-ártér egyetlen épen maradt és a pusztai halmokhoz képest is igen tekintélyes méretű kunhalma.
A Bekai-halom kultúrtörténeti jelenőségén túl komoly botanikai értéket képvisel, a felszínén értékes lösznövények nyílnak. A védelmet élvező karcsú orbáncfű (Hypericum elegans) és a gumós macskaherék (Phlomis tuberosa) rózsaszínes ajakos virágai igen látványosak a területen. Jellegzetes kalászvirágzatával a taréjos búzafű (Agropyron cristatum), és egy másik értékes löszös termőhelyekhez kötődő növény, a közönséges borkóró (Thalictrum minus) is gyakori errefelé. Túrázásunk idején a domb legnagyobb részét az apró, tavaszi daravirág fehér szirmai pettyezték, még nem jelentek meg az első ligeti csillagvirágok, melyek a legismertebb védett növényei a területnek.
Március lévén természetesen az endemikus magyar tarsza nem kerülhetett még szemünk elé. A zömmel növényi táplálékon élő, lassú mozgású, röpképtelen, fokozottan védett szöcskefaj egyedeivel május-július között találkozhatunk az ártérben.
Az ártéri erdő különös lakói
A kunhalomtól a folyó irányába vezető tanösvény kezdetben a Maros melletti puhafás erdőkön át vezetett, majd távolabb a Bekai-legelő ősgyepének élővilágában gyönyörködhettünk. A Maros folyó mellett, a hullámtérben gyalogoltunk, majd néhány száz méter megtétele után a következő információs táblára bukkantunk. A többihez hasonlóan kiváló állapotban lévő tábla a folyó jellemzőit, és környezetének csodálatos élővilágát ismertette. A Maros látványos homokpadjai csak a nyári hónapok során megfigyelhetők, akkor döbbenetes látványt nyújtanak, de az erdő fái között a márciusi napsugarak tánca így is felejthetetlen élményt jelentett számunkra.
A Maros alig muslica méretű, csak itt előforduló rovara az európai nyelesszemű légy (Sphyracephala europaea). A Kárpát-medencében a Bánát endemikus puhatestű faja, a bánáti csiga (Drobacia banatica) legnagyobb hazai állománya a Maros menti erdőkben él, a folyóban pedig a Duna mentén gyakori selymes durbincsok lelnek otthonra.
A folyópartot elhagyva egy földúton haladtunk tovább, és egy éles jobbkanyar után idegenhonos fajtákból ültetett erdőhöz értünk. Az idegenhonos fekete dió nem inváziós faj, így spontán terjeszkedésétől nem kell tartani, de a hozzá hasonlóan Észak-Amerikából származó gyalogakác tetemes mennyiségű termést hoz, melyet a legelésző állatok bundája mellett az árvizek is terjesztenek.
Mesebeli vadvirágos legelő
Tovább haladva a tanösvényen a Bekai-legelőre érünk. A mesebeli síkon régi időktől fogva legeltető állattartás végeznek. A hagyományos állattartás beszédes nyomai a közeli Magyarcsanád és Nagylak térségében az ártérben létesített kutak, melyek maradványait mára a legtöbb helyen benőtte a növényzet.
A hosszú ideje tartó legeltetésének köszönhetően számos ritka faj maradhatott fenn ezen a vidéken. A Bekai-legelőn olyan vadvirágok nyílnak, mint a réti iszalag (Clematis integrifolia), a fátyolos nőszirom (Iris spuria) és az úti imola (Centaurea). Verőfényes márciusi túránkon a tavaszi aggófű (Senecio vernalis) napsárga szőnyegében gyönyörködhettünk. A Maros mentén a madárvilág is hihetetlenül gazdag, a legelő dalos kedvű lakója a fűben fészkelő mezei pacsirta (Alauda arvensis). A ragadozókat a térségben költő vörös vércsék (Falco tinnunculus) mellett az egerészölyvek (Buteo buteo) és a barna rétihéják (Circus aeruginosus) képviselik.
A Bekai-legelőről a Maros árvízvédelmi töltésén keresztül vezetett vissza az utunk a kunhalomhoz. Egy kisebb kitérővel az erdőn keresztül haladhattunk volna, ám a döbbenetes sártenger miatt végül a murvával felszórt töltés mellett döntöttünk. Nem csalódtunk, hiszen az alföldi táj, a végtelenbe nyúló horizont Magyarország kevés vidékén ennyire magával ragadó élmény.
