Feneketlen pénznyelőbe dobálja a kormány az adófizetőktől összeszedett százmilliárdokat, amikor pedig ez sem elég, Pekinghez fordul – kérdés, hogy mi lesz az elvtársi segítség ára.
December elején írta meg a gazdasági sajtó, hogy jelentős, 309 milliárdos osztalékelőleget fizetett be az állami költségvetésbe az elvben az energiakrízis terhei alatt roskadozó MVM. A dolgok mai állása szerint nem volt miből, pontosabban nem a saját tevékenysége és annak eredménye teremtett rá lehetőséget. A történet szövevényes: felsejlik benne a végletesen elfuserált rezsipolitika, a kormány reptérvásárlási igyekezete (emiatt volt szükség a rendkívüli befizetésre), és ott van a háttérben a különadók átláthatatlan rendszere, meg a Kína felé történő eladósodás kockázata is. Csak egyvalami nincs, pedig 2024-ben, a klímakrízis közepén az egész sztorinak arról kellene szólnia: a fenntarthatóság.
Olcsón eladni, drágán venni
A budapesti (akkor még) Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. 75 évre szolgáló üzemeltetési jogának 75 százalék mínusz 1 részvénnyi tulajdonhányadát közel 20 éve, 2005-ben adta el a brit BAA International Ltd.-nek a magyar állam 464,6 milliárd forintért. Ez az összeg akkoriban 1,85 milliárd eurót ért, az egész reptér (vagyis a 100 százalékos hányad) pedig mechanikus felszorzással nagyjából 2,5 milliárdot, azaz mai árfolyamon forintra váltva 1922 milliárdot. Az akkor ellenzéki Fidesz természetesen bődületes rossz üzletnek nevezte az eladást – majd 2011-ben, röviddel a kormányra kerülése után elpasszolta a maradék 25 százalékot is, egészen nevetséges összegért, 36,6 milliárd forintért. (Összehasonlításul: ez a csomag 2005-ben nagyjából 150 milliárd forintot ért volna.)
Mielőtt elvesznénk a pénzügyi részletekben: a maradék részvényhányad 2011-es értékesítése egészen biztosan az állam egyik legrosszabb üzlete volt – bár ok éppen volt a gyors eladásra: Matolcsy György gazdasági miniszter vezényletével az Orbán-kormány kis híján csődbe vitte az országot, minden fillérre szükség volt a katasztrófa megelőzéséhez; akkoriban merült fel a korábban Orbánék által kiebrudalt IMF visszahívásának lehetősége is, mert épp csaptak össze a fejünk felett a hullámok, a vevő pedig alaposan visszaélt a kormány kényszerhelyzetével. Ennél már csak a mostani (visszavétel) tűnik elfuseráltabbnak:
minimum 4 milliárd euróért, azaz több mint 1500 milliárd forintért akarják megvenni azt, amit összességében 500 milliárd forintért adtunk el.
Emlékeztetőül érdemes felidézni, hogy 2005-ben, az eladás idején már megvolt a B terminál – újabb pedig azóta sem épült,mint ahogy más jelentős fejlesztésre sem került sor; igaz, az utasforgalom azóta közel a duplájára nőtt,jórészt a fapados-dömpingnek köszönhetően. A reptér 600 milliárdnyi adósságot és legalább ugyanekkora költségű fejlesztési feladatot görget maga előtt, azaz a magyar állam jó ideig csak befelé fogja pakolni a közpénzt, ha megveszi, miközben eddig extraprofit-adó címén folyamatosan bevételhez jutott belőle.
Miből telik rá?
Logika tehát nincs a vételi szándékban, ennek ellenére a kabinet láthatóan eltökélt, és szó szerint minden követ megmozgat a vételár összekaparása érdekében. Itt jön a képbe az MVM, és a 309 milliárd forintos osztalékelőleg, amellyel az állami energiacég nagyvonalúan beszállt a vásárlás finanszírozására. Csakhogy a cégnek a valóságban nem volt ennyi pénze: a 2022-es auditált eredménytartaléka mindössze 224 milliárd forint volt (a nem auditált ennél magasabb, de annak terhére megfontolt üzleti magatartást feltételezve nem szokás osztalékelőleget fizetni, hiszen egy potenciális veszteség, amire az MVM gazdálkodásában mindig van esély, jelentősen csökkentheti), és az is csak papíron. A valóságban ugyanis az energia nagy- és kiskereskedelemmel is foglalkozó cég az energiaárak elszállása óta folyamatos költségvetési infúzióra szorul. Ahogyan a Népszava rávilágított:
„az MVM-et 2022 óta valójában leginkább a rezsivédelmi alapnak nevezett költségvetési köldökzsinór tartja életben. Eme, két éve körülbelül másfélezer, tavaly 2610, idén pedig 1341 milliárdos alap, szinte hivatalosan is elismert módon, jórészt a világpiaci árak töredékére rúgó lakossági energiatarifák miatt az MVM-nél keletkezett hiány befoltozására szolgál”.
Vagyis az energiavállalat úgy működik, hogy a különféle extraprofitadókból – amelyek révén például a boltokban nem is 27, hanem inkább 31%-os áfát fizetünk, pedig már a 27% is világrekord lenne –, pénzt kap az államtól, majd a politikai árazású energiatermékeken vesztesége keletkezik, a két tétel különbözetét pedig „profitként” befizeti az államkasszába, hogy a kormánynak legyen forrása reptérvásárlásra. A valós helyzet azonban ennél is abszurdabb: ahogyan Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK EP-képviselőjének adatigényléséből kiderült, éppen abban az időszakban vett fel 100 milliárd forint körüli, máig vissza nem fizetett kínai hitelt az MVM, amikor az említett 309 milliárdos tételt úgymond bedobta a közösbe, vagyis az állami költségvetésbe.
Elzálogosított jövő
Az ügylet számtalan kérdést fölvet az állami gazdálkodással kapcsolatban.
Egyrészt a szuverenitásra oly büszke kormányzat, ha áttételesen is, részben kínai hitelből foltozza be a költségvetés lyukait, és ennek egy ellenzéki politikus tényfeltáró igyekezete nyomán kell kiderülnie – hol van itt a transzparencia?
Másrészt Kína nem arról híres, hogy merő szívjóságból kedvező hiteleket folyósít: a kölcsönöknek megkéri az árát, például elzálogosított állami vagyonelemek, például kikötők, repülőterek, sztrádák, vasútvonalak formájában (a magyar kormány pedig rendre nem válaszol a különféle kínai bankoktól felvett hitelek feltételeire vonatkozó kérdésekre, akkor sem – törvényellenesen –, ha parlamenti képviselők teszik fel azokat; aligha véletlenül) – lehetséges, hogy a még meg sem vett reptér máris oda lett ígérve hitelfedezetül? Harmadrészt, és erre Jávor is felhívta a figyelmet, amennyiben az MVM-nek tényleg lenne (bármennyi) nyeresége, azt a jelenlegi gazdasági és energiahelyzetben mindenekelőtt a vállalhatatlan kockázatot jelentő, a rekordinflációban is kulcsszerepet játszó orosz energiafüggés csökkentésére, a legkiszolgáltatottabb hazai energiafogyasztók terheinek mérséklésére, illetve (az előbbieket is segítendő) a megújuló energiaforrások terjedését akadályozó hiányzó fejlesztésekre kellene használni.
Ehelyett a kormány a tervezett reptérvásárlással egy olyan üzletágba – a jórészt rövid távú utazásokra épülő polgári repülésbe – vásárolja be magát, amely környezeti szempontból fenntarthatatlan, és klimatikus okok miatt a közeli jövőben minden bizonnyal korlátozásoknak illetve speciális elvonásoknak lesz kitéve. Ráadásul magyar oldalról mind a megfelelő fizetőképes kereslet, mind pedig – a Malév 2012-es, szintén az Orbán-kormány közreműködésével történt bezárása óta – a nemzeti légitársaság hiányzik hozzá. Vagyis az üzletág jövőbeni prosperitása kizárólag olyan külgazdasági tényezőkön és külföldi szereplőkön fog múlni, amelyekre a magyar államnak nincs befolyása. Márpedig a repülés legalább annyira konjunktúraérzékeny, mint az autó- vagy az akkumulátorgyártás: itt megint olyasmire tetetik a magyar adófizetőkkel a téteket, ami a következő gazdasági válság idején úgy áll majd a földbe (a tágabban értelmezett járműiparral együtt), mint a gerely.
